A gyerekek véleményét képviseltük az Európa Tanács konferenciáján

2022 októberében Dublinban, az Európa Tanács és Írország szakmai fórumot rendezett a gyerekek legfőbb érdekének meghatározásáról a szülők szétválása és a gyerekek állami gondozásba kerülése kapcsán. A Hintalovon Alapítvány az Európa Tanács gyerekrészvételért felelős megbízottjaként vett részt a szakmai eseményen, és ismertette a 3 országban, köztük Magyarországon szervezett gyerekkonzultációk eredményét.

Hintalovon

2022.12.08.

A gyerekek véleményét figyelembe kell venni a legfőbb érdekük meghatározásánál a bontóperek és az állami gondozási eljárások során. De hogy lehet ezt ténylegesen érvényesíteni és megvalósítani? Ez volt a fókusza annak a nemzetközi konferenciának, amely 2022. október 3-án, Dublinban, az Európa Tanács ír elnöksége alatt szerveztek, és ahol a Hintalovon Alapítvány a gyermekkonzultációk eredményeit prezentálta a témában. A konferenciát kétnapos szakmai egyeztetés követte az Európa Tanács nemzetközi szakértői csoportja számára, akik (a gyerekkonzultációk eredményeit figyelembe véve) iránymutatást dolgoznak ki a tagállamok számára a gyerek legfőbb érdekének meghatározása kapcsán.

A konferenciáról

A “Halld a hangunk – a gyerek jogai és legfőbb érdeke a szülők szétválása és a gyerek állami gondozásba kerülése esetén” című konferencián törvényhozók, nemzeti hatóságok és nemzetközi szervezetek magasrangú képviselői, gyerekrészvételi szakértők, gyerekekért és gyerekekkel dolgozó szakemberek, akadémikusok és civil szerveztek vettek részt. Az előadók között szerepeltek olyan fiatalok is, akik keresztülmentek ilyen eljárásokon gyerekkorukban.  

A konferencia célja az volt, hogy a gyerek legfőbb érdekének vizsgálatát segítse a válóperek és állami gondozási eljárások során, különös tekintettel arra, hogy a gyerekek véleményét figyelembe vegyék ennek meghatározásakor. A résztvevők számos jó gyakorlatot és kezdeményezést ismertettek Írország és az Európa Tanács tagországaiból.

A konferencián, majd az azt követő szakmai fórumon Németh Barbara, a Hintalovon Alapítvány Gyerekrészvétel programjának vezetője prezentálta gyermekkonzultációk eredményeit, és felhívta a figyelmet a gyerekek által megfogalmazott kihívásokra, szempontokra és kérésekre. 2022 májusa és júliusa között összesen 59, 7 és 19 év közötti, családjából vagy környezetéből kiemelt gyerek vett részt csoportos beszélgetéseken Olaszországban, Portugáliában és Magyarországon. A Hintalovon az Európa Tanács konzultánsaként támogatta a folyamatot, és a magyarországi konzultációk lebonyolításáért is felelt.

A konferenciát az Ír Integrációs és Ifjúsági Minisztérium (Department of Children, Equality, Disability, Integration and Youth) az Igazságügyi Minisztériummal és az Európa Tanáccsal együttműködésben szervezte.

  • Nézd vissza a felvételt a konferenciáról itt
  • Tekintsd meg a prezentációt a gyermekkonzultációkról itt

A konzultációban résztvevő gyerekek legfőbb meglátásai (nem teljes lista)

  • A felnőtteknek figyelemmel kell lenniük a gyerekek jóllétére (érzelmi állapotukra) és a családjuk szerepére. Ez itt és most, a folyamat során is fontos számukra.
  • A gyerekeknek szükségük van felkészülésre, ha jogi eljárásokban vesznek részt – mentális és gyakorlati szempontból egyaránt. A felnőtteknek részletesen el kell magyarázni a gyerekeknek a helyzetet, számukra érthető módon és nyelvezettel, és időt kell hagyni nekik a kétségeik és kérdéseik megosztására.
  • A felnőtteknek figyelmesen, tiszteletteljesen és türelemmel kell meghallgatnia a gyerek véleményét, valamint komolyan is kell venni azt.
  • Semmilyen érvet vagy javaslatot nem lehet általánosítani. Az egyéni helyzet felmérése elengedhetetlen.
  • A kor és az érettség nem egyezik meg egymással.

Az Európa Tanács a gyerekek véleményét figyelembe véve fogalmazza meg iránymutatását

A dublini konferencián elhangzottak és a gyerekkonzultációk eredménye az Európa Tanács szakértői csoportjának (CJ/ENF-ISE) munkáját segítették, akik októberben 6. alkalommal találkoztak a téma kapcsán, és 2023-ban iránymutatást fogalmaznak meg a tagállamok számára. Tagjai megismerték a Magyarországon, Olaszországban és Portugáliában szervezett gyermekkonzultációk folyamatát és eredményeit, és megköszönték a gyerekeknek, hogy megosztották véleményüket. Arról biztosították őket, hogy azokat komolyan veszik, és megfontolják a javaslatok véglegesítésénél, az indoklás kidolgozásánál és a megvalósítási módszereknél. A Bizottság ezen kívül gyerekbarát tájékoztató anyagok elkészítését is tervezi 2023-ban.      

A gyerekkonzultációk eredményeit hamarosan részleteiben is bemutatjuk, és közzétesszük.

Európa Tanács szakértői csoportja (CJ/ENF-ISE)

További tartalmak a témában

Sokan gondolják, hogy a gyerekek még nem elég érettek ahhoz, hogy bevonjuk őket a róluk szóló döntésekbe, a meghallgatáshoz való joguk érvényesítésével pedig elvehetjük a gyerekkorukat. De valóban ilyen egyszerű ez? Összegyűjtöttük a leggyakoribb tévhiteket a gyerekrészvétellel kapcsolatban.
Vásárolj 2023. május 1. és június 30-a között LUSH Charity Pot terméket és támogasd vele munkánkat!
A Hintalovon Alapítvány Gyermekjogi Központja is részt vett a PILnet, a pro bono ügyvédek legnagyobb nemzetközi fórumán, 70 ország 750 képviselőjével.
Hogyan dolgozott a Hintalovon Alapítvány a gyermekjogi követekkel a közösségi gyermekvédelem projektben? Olvasd el a beszámolót!

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Mit gondolj végig, ha kikérnéd a gyerekek véleményét?

Mit gondolj végig, ha kikérnéd a gyerekek véleményét?

Ha kíváncsi vagy, hogy milyen szempontokat érdemes végiggondolnod és figyelembe venned, ha a gyerekek véleményére vagy kíváncsi, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló kiadványunkat!

Tanárként a digitális osztályteremben

Összeállítottunk egy segítő anyagot a tanároknak, melyben az aktuális helyzettől a digitális gyerekeken át a konkrét praktikákig, technikákig, valamint a magunkról való gondoskodásig számos, hasznos információt gyűjtöttek össze.  Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd összefoglalónkat!

Vigyázz magadra!

Vigyázz magadra! – Miért és hogyan vonjuk be a gyerekeket az erőszak elleni védelembe?

Szeretnénk, hogy a gyerekek szólnának, ha bántják őket vagy másokat, lépjenek fel az erőszak ellen. De hogyan érjük ezt el? Ha kíváncsi vagy válaszainkra, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le kiadványunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart