A Hintalovon az Európai Bizottság szakértői testületében

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány több száz jelölt közül került be abba a szakértői testületbe, amely az Európai Bizottság mellett működik, és a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések megelőzésén dolgozik.

A négy évre szóló mandátumot 2026. január 12–13-án, Brüsszelben vettük át a szakértői csoport induló konferenciáján, ahol alapítónk a közösségi gyermekvédelemmel foglalkozó kerekasztal beszélgetésen is részt vett. Az eseményen döntés született arról is, hogy a testület tagjai – a témával foglalkozó szakemberek és szakmai szervezetek képviselői – munkacsoportokban dolgoznak majd azokon a szakmai anyagokon és ajánlásokon, amelyek a későbbiekben a Bizottság munkáját segítik.

Mit jelent ez a tagság?

Egyrészt megtiszteltetés: fontos visszajelzés számunkra, hogy a Hintalovon gyerekjogi és prevenciós munkáját európai szinten is elismerik.

Másrészt felelősség és lehetőség is:

  • hogy a magyarországi megelőző programok és szakmai tapasztalatok megjelenjenek európai szakpolitikai szinten,
  • hogy a jó hazai és regionális gyakorlatok nagyobb nemzetközi láthatóságot kapjanak,
  • és hogy az európai szakmai tudást, irányelveket és innovációkat be tudjuk építeni a hazai munkánkba.

A szakértői testület célja, hogy a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések megelőzésével kapcsolatos tudást, kutatási eredményeket és gyakorlati tapasztalatokat összehangolja, és ezzel támogassa az Európai Bizottság döntés-előkészítő és szakpolitikai munkáját.

Mi következik most?

A következő években munkacsoportokban veszünk részt, ahol szakmai ajánlások, háttéranyagok és iránymutatások kidolgozásán dolgozunk más európai szervezetekkel együtt.

A munkáról, a folyamatokról és a legfontosabb tanulságokról rendszeresen beszámolunk majd a Hintalovon felületein.

A szakértői csoport induló eseményéről és a testület munkájáról további információ itt érhető el:
https://home-affairs.ec.europa.eu/whats-new/events/european-commission-expert-group-network-prevention-child-sexual-abuse-launch-event-2026-01-12_en


Fontos számunkra, hogy a gyerekek védelme ne csak nemzeti, hanem európai szinten is közös ügy legyen.
Büszkék vagyunk rá, hogy ebben a munkában a magyar gyerekek szempontjait is képviselhetjük.

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Gyerekeknek szóló, a helyzet értelmezését, megértését segítő anyagok a digitális oktatásról, az adatvédelemről és az ezekkel összefüggő legfontosabb kérdésekről koronavírus idején.
A Hintalovon Alapítvány jogásza és Gyermekjogi Követei segítették az ELTE alapjogi jogalanyiság kutatását.
Elkötelezett csapat, motivált munkatársak, célorientált, valódi együttműködés, konfliktus helyett valódi igényeket tartalmazó kommunikáció – mindez úgy, hogy közben egy jó célt is támogatsz!
Különböző szerepekben és témákban csatlakoztak be a gyerekek a Hintalovon Akadémia munkájába. Megkérdeztük őket, hogyan érezték magukat.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Így érd el, hogy bizalommal forduljanak hozzád! – plakát

Szakemberként te is segítheted a hozzád fordulókat, hogy megtegyék az első lépést! Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le erről szóló plakátunkat!

20 segítő mondat szülőknek, hogy a gyereknek igazi öröm lehessen a sport – plakát

Amire a sportoló gyerekeknek szükségük lehet: az elfogadás, sok-sok biztatás, kevesebb kritika, a szülő tudatos magatartása – különösen versenyeken, meccseken –, valamint az a fajta visszajelzés, amelyből építkezni tudnak. Mindenekfelett pedig az az érzés, hogy ők úgy jók, ahogy vannak. Ebben segít az alábbi plakát! Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le plakátunkat!

Mitől lesz egy anyag gyerekbarát?

Ha kíváncsi vagy, hogy mire érdemes figyelned egy gyerekeknek szóló anyag készítése kapcsán, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló kiadványunkat!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart