2732 hátizsákot osztottunk szét az Ukrajnából menekült gyerekeknek 

2022. március elején, a Hintalovon Alapítvány meghirdette 1000 hátizsák akcióját az ukrán menekült gyerekek támogatására az Appy közösség gyermekvédelmi szervezeteivel közösen.

Hintalovon

2023.01.16.

Célunk az volt, hogy legalább 1000, olyan gyerekeknek való hátizsákot állítsunk össze, amelyben a gyerekek számára fontos, alapvető higiéniai termékeken túl olyan játékokat csomagoljunk össze egy hátizsákba ami abban segít a gyerekeknek, hogy ebben a nehéz helyzetben is gyerekek maradhassanak. 

Több mint fél éven keresztül segítettünk. A támogatóinknak és az önkénteseknek hála sokkal többet tudtunk tenni, mint az elején hittük volna. Most összegezzük az akciót és annak sikerességét. 

Az akció számokban:

  • 2732 db összekészített hátizsákot juttattunk el a menekült gyerekek számára, a fővárosban kiemelten: az Oltalom Karitatív Egyesülethez, a Migration Aid menekültszállóra, a Nyugati és Keleti Pályaudvarhoz és a BOK Csarnokba.
  • 9824 db egyéb terméket adtunk át gyerekeknek (pl. focikapu, bébiétel, itatópohár, cumi, pléd, babakrém, buborékfujó, labda)
  • 25 különböző helyre vittünk adományokat
  • 3 budapesti segélyszervezetnek (Oltalom Karitatív Egyesület, Menedékház Alapítvány, Madridi úti menekültszálló) segítettünk komplett gyereksarok/játszószoba kialakításával.
  • 9 segítő anyagot, tájékoztatót készítettünk arról, hogy mit tehetünk a háborús helyzetben a gyerekek védelme érdekében.
  • 8500 db háromnyelvű tájékoztató füzetet osztottunk szét a menekült gyerekeknek számára fontos speciális információkról
  • Bevontuk a lakosságot is az akcióba, akik több mint 300 órában önkénteskedtek a projektben.
  • 19 különböző fővárosi és vidéki gyűjtőpontról kaptunk adományokat magánszemélyektől, iskoláktól, cégektől.
  • 14 cég állt mellénk és támogatta az akciót és a munkánkat, pénzbeli, tárgyi adományokkal, illetve önkéntes munkával.

Miben segítettünk még?

  • Folyamatosan támogattuk a gyerekek ellátását, gyermekvédelmi irányelvet és az önkéntesek tájékoztatóját dolgoztuk ki a Migration Aid szervezetnek, hogy az ott tartózkodó gyerekek minél nagyobb biztonságban legyenek.
  • A Hintalovon Alapítvány az ECPAT nemzetközi szervezet tagjaként folyamatosan kapcsolatban állunk és szakmailag támogatjuk a helyi ukrán szervezeteket és szakembereket, akik a gyerek prostitúció ellen küzdenek, hogy felismerjék a jeleket, ha egy gyerek bajban van.

Akik nélkül nem tudtunk volna ennyit segíteni:

  • A céges és egyéni támogatóink erőn felül segítettek nekünk, hogy minél többet és jobban tudjuk támogatni az ukrán gyerekeket és családjaikat. Köszönjük, hogy támogatták az akciót és az alapítvány működését, hogy ilyen helyzetekben is gyorsan és hatékonyan tudtunk segíteni a szakmai tudásunkat felhasználva.
  • Az önkéntesek munkája nélkül nem tudtunk volna 2732 hátizsákot szétosztani a gyerekeknek. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki velünk együtt dolgozott ezen.
  • A velünk együtt dolgozó civil szervezetek nagyon sokat segítettek tárgyi adományokkal, az önkénteseik megmozgatásával és az adományok szétosztásával is (pl. Appy szervezetek: Amigos a gyerekekért Alapítvány, VONESZO Alapítvány, AdniJóga, Gólyahír Alapítvány, NoBadKid, KIKAPCS).

Köszönjük mindenkinek, aki a Hintalovon Alapítványon keresztül vagy egyéb szervezeteken, módokon segített az ukrán gyerekeknek és családjaiknak!

Kiemelt kép innen.

10 éve a gyerekjogokért

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

 

Mert a gyerekek nem tudják egyedül megvédeni a jogaikat. Ehhez olyan felnőttekre van szükségük, akik kiállnak értük. És olyan támogatókra, akik lehetővé teszik ezt a munkát.

Segíts, hogy a következő 10 évben is kiállhassunk a gyerekekért!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Köszönjük, hogy számíthatunk rád!

További tartalmak a témában

Szeptembertől ügyvezető igazgatóval kiegészülve folytatja munkáját a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. Rohrböck Kinga az operációs folyamatok kialakítása mellett az adományszervezési stratégia meghatározásáért és megvalósításáért felel.
Mi jelent a rendszeres adományozás? És miért olyan fontos ez az olyan civil szervezeteknek, mint amilyenek mi is vagyunk?
A résztvevő országok tapasztalatait összegezve született egy dokumentum, melyben a 20 ország jövőbeni együttműködésére tekintettel fogalmazta meg céljait.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

10 tipp, hogy a közös autózás biztonságos és jó élmény legyen

Hogyan lehet az autózás nemcsak biztonságos, hanem valódi közös élmény is? Kiadványunk 10 gyakorlati tippel segít abban, hogy a közös utak nyugodtabbak, kiszámíthatóbbak és kapcsolódással telibbek legyenek a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt.

Számítanak a szavaid! -Megerősítő mondatok az iskolában

Összegyűjtöttünk pár ötletet, hogyan reagálhat pozitívan egy tanár a mindennapi helyzetekre. Próbáld ki ezeket a mondatokat!

Vigyázz magadra! – Miért és hogyan vonjuk be a gyerekeket az erőszak elleni védelembe?

Szeretnénk, hogy a gyerekek szólnának, ha bántják őket vagy másokat, lépjenek fel az erőszak ellen. De hogyan érjük ezt el? Ha kíváncsi vagy válaszainkra, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le kiadványunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od!

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk, kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-ával, hogy továbbra is kiállhasunk a gyerekekért és jogaikért!

Mert számít a gyerekkor.
Adószámunk: 18752836-2-41

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.