Gyermekjogok az orvosnál – hány éves kortól dönt a gyerek?

Mik a korhatárok? Mennyi idős korban, mihez van joga a gyereknek az orvosnál egyedül, és kísérővel? Miről kell tájékoztatni, és miről dönthet saját maga?
mennyi idős korban mihez van joga a gyereknek az orvosnál, gyerekjogok

Hintalovon

2019.06.06.

Érdemes átgondolnunk és a gyerekekkel is átbeszélni a rájuk vonatkozó szabályokat – ezzel is segítjük őket, hogy nagyobb biztonságban érezzék magukat, ha orvoshoz kerülnek. Ebben ad iránymutatást Könyves Krisztina, a Yelon-chatügyeletvezetője.

14 ÉV – TÁJÉKOZTATÁSHOZ VALÓ JOG

Tizennégy év alatt jogilag cselekvőképtelennek számít minden gyerek. Ez azt jelenti, hogy nincs önálló döntési joga, ha orvoshoz megy, ezért is kell a szülőnek elkísérnie, az érzelmi támogatás mellett. Fontos ugyanakkor, hogy a tájékoztatáshoz való jog már ebben az életkorban is megilleti a gyereket, ezért az orvosnak úgy kell elmondania mindent a betegségről, illetve annak lehetséges gyógymódjáról, hogy azt ő is értse. 

16 ÉV – LÁTHATJÁK AZ ORVOSI IRATOKAT

Iratbetekintési joggal csak 16 éves kortól rendelkezik a gyerek, onnantól szabadon betekinthet a rá vonatkozó orvosi papírokba. 16 éves korig kötelező a szülők tájékoztatása arról, hogy a kiskorú miért volt orvosnál. Ezután a gyerek kérheti, hogy ne a szüleit tájékoztassák, de ebben az esetben is meg kell jelölni egy másik felnőttet.

18 ÉV – NEM KELL SZÜLŐI BELEEGYEZÉS

A nőgyógyászati rendelésen kicsit speciálisabbak a szabályok, 14 év alatti gyereket nem vizsgálhat meg a szakorvos a szülő jelenléte nélkül. 14 év felett is a szülő beleegyezése szükséges egészen 18 éves korig, bár a gyakorlatban ez nem mindig valósul meg.

A szülőt kötelező tájékoztatni mindenről, ami a vizsgálat kapcsán felmerül. 14 év alatt fogamzásgátlót és esemény utáni tablettát is csak szülői beleegyezést követően írhat fel a szakorvos. Fogamzásgátló esetében éves kontroll javasolt, és ha semmilyen probléma nem lépett fel a szedése alatt, akkor szakorvos javaslatával a háziorvos, illetve iskolaorvos is felírhatja a tablettát. 14 éves kor felett az esemény utáni tabletta felírását szülői beleegyezés nélkül az orvos egyedi mérlegelés alapján dönti el.

(A Yelon a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány programja, amely a www.yelon.hu/szuloknek oldalon szülőknek nyújt segítséget a gyereknevelés kényes kérdéseiben. Az alapítvány a magyarországi gyerekekért dolgozik, a gyerekek legfőbb érdekét képviseli.)

forrás: Délmagyarország

További tartalmak a témában

A gyereknevelés és az elég jó szülőség egy bizonyos életkor után logisztikába megy át, de muszáj, hogy ezek mellett legyenek olyan idősávok, amelyek a minőségi időről szólnak. 2-5 éves kor között a játszótér optimális esetben ennek nagyon jó terepe tud lenni, amennyiben megtanulunk tényleg egymással lenni, egymásra figyelni.
Az „Ez már szexuális zaklatás?” című kiadvány kifejezetten 12–18 évesek számára készült, hogy a gyerekek konkrét példákon keresztül ismerhessék meg a szexuális zaklatás, kizsákmányolás tipikus formáit, illetve a büntetőeljárást érintő jogaikat.
A kapcsolattartási ügyekben gyakran felmerül kérdésként, hogy milyen lehetőségei vannak a szülőnek, ha gyermek nem szeretne találkozni a különélő szülővel mert, pl a szülő nem figyelt oda rá a kapcsolattartások idején. Esettanulmányunkban bemutatjuk, hogy egy ilyen helyzetben hogyan tudod a gyerek legfőbb érdekét képviselni.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Ne posztolj

Miért ne posztolj a gyerekről?

Tudod mi az a digitális lábnyom? Tudtad, hogy van összefüggés a posztolt képek és az iskolai bullying között? Legyetek online is biztonságban!

Miért tilos a verés? – Beszéljünk a fenyítés káros hatásairól

Miért ártalmas a pofon, a fenékre csapás vagy a tasli ? Milyen más nevelési technikákat tudunk alkalmazni helyette? Segítünk!

Hol a határ a durvaság és bántalmazás között? – plakát

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le Hol a határ durvaság és bántalmazás között?  plakátot!

Cikkajánló

×
×

Cart

Segíts, hogy minél több szakember időben észrevegye, ha egy gyerek bajban van!

A gyerekekkel szembeni szexuális bántalmazás sokkal közelebb van hozzánk, mint hinnénk. Nem „ritka szörnyűség”, hanem valóság, amivel szülők, tanárok, orvosok, szociális munkások nap mint nap szembesülhetnek. És mégis: a társadalom többnyire hallgat róla.

Gyurkó Szilvia Köztünk járnak – A gyerekkori szexuális bántalmazásról című könyve azért született, hogy megtörje ezt a csendet. A könyv olyan tudást ad, amely megváltoztathatja, hogyan látjuk a gyerekeket, hogyan ismerjük fel a bántalmazás jeleit, és hogyan reagálunk, ha baj van. Segít, hogy szülőként, tanárként, szociális munkásként vagy orvosként biztonságosabb közeget teremtsünk.

Segíts, hogy 750 szakember időben észrevehesse, ha egy gyerek bajban van!

Már 300 könyvet biztosan el tudunk juttatni a szakemberekhez– folytassuk együtt!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.