Fújjátok meg a sípokat! Itt az ideje a vészjelzésnek!

Fújjátok meg a sípokat! Itt az ideje a vészjelzésnek!

Gyermekjogi Szimpóziumot rendeztek a Pannonhalmi Főapátságban. Vannak jó csendek és rossz csendek. A cinkosság, az elhallgatás mellé nem állhatunk. Sok félelem merül fel már a téma említésével kapcsolatban, de a gyerekek biztonságának fontosságát senki nem kérdőjelezi meg. A szimpóziumon neves nemzetközi szervezetek és a hazai egyházi, állami, valamint oktatási szféra – többek között a Klebelsberg Központ, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, az Evangélikus és Református Egyház, a Gyermekpszichiátriai Szakmai Kollégium, a Kiskorúak Védelme Pápai Bizottsága és az ECPAT Austria – képviseltette magát. A Pannonhalmi Főapátság és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány közös kezdeményezéseként létrejött eseményen több mint ötszázan vettek részt, állami és egyházi iskolák vezetői, szakmai szervezetek képviselői egyaránt.

A konferencia moderátora Dr. Rubovszky Rita, a Patrona Hungariae Iskolaközpont igazgatója ezekkel a szavakkal indította útjára a közös gondolkodást: „Ma valami nagyon fontos történik a Pannonhalmi Főapátság falai között”, majd azzal folytatta, hogy a konferencia hidat képezhet az egyházi, állami és civil szféra között.

„Nagy öröm számomra (egy, a hazánkban ezer éve oktatással és neveléssel is foglalkozó szerzetesrend képviselője számára), hogy éppen a gyermekvédelem az, ami világnézettől és pártpolitikai preferenciáktól függetlenül közös nemzeti ügy lehet” – nyitotta meg a Pannonhalmi Gyermekjogi Szimpóziumot Hortobágyi T. Cirill OSB, pannonhalmi Főapát.

„Arra hívok mindenkit, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy az ügy közös maradhasson,
minél többek érezzék sajátjuknak azt, amivel másra nem hárítható tennivalójuk van! A szimpózium egyik legfontosabb üzenetének azt tartom, hogy a gyermekvédelem, azaz az erőszak, a bántalmazás, a visszaélések megszüntetése és az átlátható, biztonságos keretek megteremtése olyan fontos szent ügy, amiért képesek összefogni és együttműködni világnézeti és erkölcsi kérdésben másként gondolkodó szervezetek is” – zárta gondolatait a házigazda.

Ökomenikus összefogás kell – emelte ki köszöntőjében Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyházkerület elnök-püspöke, majd hozzátette: „Zéró toleranciát kell hirdetni, Isten és ember szolgálata a küldetésünk, így nem lehetünk partnerek a bűnök eltüntetésében, de az alaptalan vádaskodásban sem.”

Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa köszöntő levelében felhívta rá a figyelmet, hogy Alaptörvény rögzíti, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság: minden gyereknek joga van a megfelelő testi, szellemi fizikai védelemhez és gondoskodáshoz, és a gyerekeket meg kell védeni minden erőszak, támadás, fizikai lelki durvaság, kizsákmányolás, nemi erőszak bármely formájától. Írásában kiemelte: „Ki kell mondanunk, hogy a gyermekkel szembeni testi-lelki bántalmazást, zaklatást az iskolában is komolyan kell venni. Ki kell mondanunk, hogy az erőszak megengedhetetlen, nem magyarázható, nem igazolható, nem maradhat válasz nélkül. Világossá kell tennünk, hogy minden áldozatnak – márpedig az erőszakos gyermek is áldozat – és a közösségnek is segítséget, támogatást kell kapnia az erőszak megelőzésében. Abban, hogy az ilyen helyzetek ne ismétlődhessenek meg – legyen az pedagógussal szembeni vagy akár tanulók közötti konfliktus. A jognak nagy erőt tulajdonítunk, de ebben a szférában – a digitális kor kihívásait is kezelve – valódi szemléletváltásra van szükség. Az erőszakkal szembeni védelemre, a megelőzésre gyakran úgy gondolunk, hogy az más valaki feladata: a szülőé, a tanáré, az igazgatóé. Így nem azt nézzük, hogy nekünk szülőként, tanárként vagy igazgatóként mi a saját szerepünk. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy az iskola sajátos közeg, ahol az egyes szereplők, a gyermekek, a tanárok, a szülők, az intézmények vezetői, sőt a fenntartói kölcsönösen függő helyzetben és egymásra utaltságban élik mindennapjaikat. Így az okosan, egymásra figyelve kimondott szó segít: annak ereje és felelőssége van.”

 

Pászthy Bea PhD, egyetemi tanár, gyermekpszichiáter a nemzetközi trendeket és hazai tapasztalatait osztotta meg: „Egyre több gyerek szenved kortárs bántalmazásban, a gyerekek kiszolgáltatottak az online tartalmakkal szemben. Minden 5. gyerek mentális problémákkal szenved. Szeretnének segítséget kapni, de nem tudnak kihez fordulni. Mi most azért vagyunk itt, hogy ebben megtörjük a csendet.” Hozzátette: a gyermekbántalmazás elhanyagolást és abúzust jelent, fizikai és érzelmi bántalmazást. Egy gyerek egészsége nemcsak a betegség hiányát jelenti, hanem a jóllét állapotát, bioszociális kontextusban is, azaz akinek nem jut belőle, ott keletkezik a rossz csönd, magány, amelyben a személyiségfejlődés eltorzul, és ahol megáll a gyerekek fejlődése. „Ezen a konferencián mi most sokat tehetünk azért, hogy ebből a sok bántalmazási formából legalább az iskolai bántalmazásról együtt gondolkodjunk” – emelte ki.

A szimpózium kiemelt vendége volt Monsignore Robert W. Oliver, a Kiskorúak Védelme Pápai Bizottságának titkára. Előadásában elmondta, hogy sürgető az a kérdés, ami a szimpózium témája, és a mi felelősségünk, hogy ezzel a témával új módon és most rögtön foglalkozzunk, mert itt azonnali lépésekre van szükség. „Ferenc pápának elsőrangú prioritásai a gyerekek, és nekünk elég bátornak kell lenni, hogy szembenézzünk a problémákkal, elég bátornak kell lenni ahhoz, hogy az emberek olyannak tartsanak minket, akihez odajöhetnek segítséget kérni.” Kiemelte: „A szembenézés nagyon nehéz, de meg kell tenni: most jött el az idő, hogy együtt dolgozzunk, hogy mindent megtegyünk nemzetközi és egyházi szinten, ami szükséges. Coraggio! Bátorság – vállaljuk fel a problémát, támogassuk egymást, hallgassátok meg az áldozatokat, lépjetek ki a csendből a szavak felé, ne maradjunk csendben előre!” – hangzottak a Monsignore szavai.

Beszéde végén kiemelte: „Támogassátok egymást. Hálózatokat kell kiépíteni, így lehet a csendből a szavak felé kilépni. Mindenkit be kell vonni ebbe a munkába” – fogalmazta meg üzenetként, hiszen a társadalom annak alapján ítéltetik meg, hogyan bánik a gyerekekkel. „Ez Ferenc pápa üzenete. Forza – azaz előre, ezt üzeni nektek Ferenc pápa, hiszen előre kell haladnunk, a jövőnk függ attól az emberektől, akiket szolgálunk, és a jelenünk is ezen múlik – a társadalmunk is ezen múlik.”

Astrid Winkler, az ECPAT Austria igazgatója a törvények, szabályozások erejéről és nagyon sokkoló számokról beszélt. Elmondta, hogy a világon minden 5. percben meghal egy gyerek gyermekbántalmazás miatt, évente 200 millió gyerek válik szexuális bántalmazás áldozatává, a fogyatékkal élő gyerekeknél pedig három-négyszer nagyobb az esélye az elhanyagolásnak és bántalmazásnak. Világszerte 250 millió gyereket bántanak az iskolákban, a cyberbullying pedig óriási probléma minden országban. Intő példaként elmondta a kanadai Amanda Todd történetét, aki egy több éven át tartó zaklatás után lett öngyilkos. A halálát megelőzően YouTube-videóban vallott a zaklatásáról – a sokkoló filmet több mint 13 millióan látták eddig, a zaklató bírósági eljárása pedig még mindig folyamatban van. Elemezve Amanda történetét és sok más bántalmazási ügyet, arra jutott, hogy a figyelem hiánya az, ami ezeket az eseményeket lehetővé teszi, ezért nagyon fontos hogy „legyen bátorságunk ahhoz, hogy felemeljünk a szavunkat. A lehetőség bennünk van ehhez, csak a saját lelki korlátainkat kell lebontani.” Hozzátette: „Ha vannak kötelező sztenderdjeink, szabályaink az élet más területein, például hogy műszaki vizsgán átmenjen az autó, akkor miért nincsenek ugyanilyen szabályozások a gyermekvédelemre vonatkozóan?” A cél az, hogy a gyerekek számára biztonságos környezetet teremtsünk.

Békés Gáspár saját élményeiről mesélt. Felemelte hangját a bántalmazás ellen, és megosztotta személyes tapasztalatait arról, milyen volt éveken át egy bántalmazó közegben iskolába járni. A bántalmazás nem csak fizikai lehet: ide tartozik a megszégyenítés, a kitaszítottság, a megalázás, az elbizonytalanítás, a sorozatos manipuláció és az erőszakos légkör. Kiemelte: „a passzív környezet, a félrenézés tette lehetővé, hogy ne kapjak segítséget, hiába próbáltam ebben lépni, mivel az iskola hierarchikus, önvédelmező rendszere ezt felülírta, a tanulmányi eredmények szállítása többet ért a tantesület számára, mint a konfliktusok kezelése és a bántalmazás leállítása.” A megoldás a rendszerszintű problémák kezelése és az, hogy megtaláljuk azt a kritikus pontot, ahol ebből ki lehet törni, de ehhez a gyerekeknek ismerniük kell a saját jogaikat és lehetőségeiket. „Nagyon fontos, hogy az ember már fiatalkorában megtapasztalja, hogy a jog nem csak az erősek kiváltsága, hiszen később is a korai tapasztalatok alapján fog élni és viselkedni másokkal.”

Kökéndy Ákos, a Pesthidegkúti Waldorf Iskola vezetője személyes élményeivel állított párhuzamot: „A jó gyermekvédelem olyan, mint beszállni egy biztonságos liftbe. Tudom, hogy ha baj van, ott egy gomb, amit ha megnyomok, segítséget kapok, így biztonságban érzem magam. A gombtól érzem magam biztonságban, de nem a gomb a lényeg, hanem az, hogy a gomb túloldalán van valaki, aki veszi az adást. Így működik egy iskola is jól: ha megtanulunk jelezni, és van, akinek jelezzünk. A jó jelzőrendszer nemcsak a gyereknek segít, hanem a szülőnek és a tanárnak is. A jelzés arról szól, hogy valaki a bajból kikerülhessen. Az árulkodás meg arról, hogy valakit megbüntessenek. Különbséget kell tudnunk tenni, mi a különbség jelzés és árulkodás között. A negatív viselkedésnek mindig kell hogy legyen következménye, de ennek biztonságos keretek között kell megtörténnie. A gyermekvédelmi irányelvek arról szólnak, hogyan vagyunk mi együtt. Azt szeretném a jelenlétemmel támogatni, hogyha egyszer az én unokám majd bajban lesz, akkor legyen valaki, akihez oda tud menni segítséget kérni.”

Az EMMI-t Dr. Beneda Attila, a minisztérium helyettes államtitkára képviselte, aki előadásában elmondta, mekkora öröm, hogy mindenki itt van, akire szükség van a változáshoz. Az államtitkár szerint a kormány elkötelezett abban, hogy boldog családokra épüljön a nemzet, és ehhez családügyi intézkedésekre van szükség, amelyben a gyermekvédelem kiemelt fontossággal bír, mivel ennek továbbgyűrűző hatása van a következő generációkra, ezért a gyermekbántalmazást körülvevő dermesztő csendet közös ügyünk megtörni.

Ezt követően került sor dr. Juhász-Laczik Albinnak, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatójának előadására, aki kifejtette: „A tetteink sokkal erősebbek, mint a szavaink, ezért a tetteinkkel kell a változást elkezdeni. Májusban egy új jog született a Vatikánban: nemcsak a gyermekvédelemről szól, hanem mindenkit véd, aki kiszolgáltatott helyzetben van, bármely sebezhető személyt. A gyerek ilyen, de ilyen helyzetbe kerülhet egy tanár is, lehet egy tanár is nagyon kiszolgáltatott, ekkor őt kell védeni. Ezért van szükség gyermekvédelmi irányelvekre, amiben részletesen, közösen végiggondoljuk az összes lépést: kire vonatkozik, kitér-e a gyerekek online tevékenységére, milyen képzések kapcsolódnak az irányelvhez. Kiemelnék egy nagyon fontos részt, a »titokdoktor protokollt«” – hívta fel a figyelmet Albin atya arra, hogy az egyházban a gyónás szentsége sérthetetlen, mégis meg kell húzni egy határt, hogy hol van az pont, ahol jelezni és azonnal lépni kell.

„Az nem gyermekvédelmi ülés, ahol mindenki elalszik – buzdította cselekvésre a résztvevőket az igazgató. – Olyan témákat kell bedobni, ami mindenkit érdekel, valódi párbeszédre van szükség. Nem azzal okozunk problémát, ha kitesszük az asztalra a problémát. Mindenkinek jobb egy olyan intézményben dolgozni, ahol szabad hibázni és arról lehet biztonságosan beszélni. Ne hagyjunk egyedül ebben senkit, egyedül lenni rossz, a szavunkat együtt tudjuk hallatni. Ha nem futunk el, akkor egy krízis akár áldás is lehet egy iskolának, mert olyan dolgokat, ismereteket tanulunk belőle, amit egy életre viszünk magunkkal: párbeszédet, mediációt, kiállást, csoportfeldolgozást.”

A délutáni kerekasztal-beszélgetésben a résztvevők a közös pontok mentén keresték a válaszokat, hiszen a védelemre szorulók melletti elköteleződés összeköt minket felekezettől, világnézettől függetlenül. A változás legfőbb akadálya a felelősségvállalás hiánya, a magas látencia, a félelem a változástól, a jogtudatosság hiánya, és hogy nem tudjuk megfogalmazni, mi is pontosan a bántalmazás. Néhány gondolat a megszólalóktól:

„A bátorítás és a kommunikáció a két legfontosabb dolog, amivel változást érhetünk el” – emelte ki a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese, Péterffy Balázs.

„Mi látjuk az intézmények rossz oldalát, látszanak a rendszerszintű hibák jogszintű aspektusai, de ez a könnyebbik feladat, mert a szabályokon lehet változtatni, tudjuk alakítani a rendszert, azonban ez önmagában nem elég. Szemléletváltásra van szükség, párbeszédre az intézmények, szülők, civilek gyerekek között – mondta Lápossy Attila, az AJBH Esélyegyenlőségi és Gyermekvédelmi Főosztály főosztályvezető-helyettese. Látjuk, hogy rosszul működik a rendszer, mert sokszor annak kell elhagynia az iskolát, akik bántalmaztak. Ezzel a törvény által adott jogokat tiporjuk sárba, mert nem védjük meg azt, akit meg kellene. A jogállamiságra vigyáznunk kell, a bántalmazásnak kell hogy legyen következménye. Tanul a fenntartói rendszer is, de gond van a kivizsgálási folyamatokkal: jól látszik a formalizmus, nincs érdemi tudás, tapasztalat. Papírokat gyártunk. Nem áttolni kell a felelősséget, hanem felvállalni a saját szerepünket. Ehhez szükség van rengeteg továbbképzésre is, mert a jogszerűség biztosítása mellett komoly átalakítás és változtatás szükséges a fenntartói és iskolai részről is.”

„Meg kell érteni, hogy milyen hatalmas problémával állunk szemben, nemcsak itt, hanem az egész világban, és hogy milyen súlyos következményekkel járhat ez a gyerekek életében. Meg kell hallgatni a történetüket, átláthatóság, őszinteség kell. Az irányelvekre nem a fiókban, hanem az asztalon van szükség” – mondta Karolin Kuhn SSND, a Pápai Gergely Egyetem szakértője.

„Az autókban a központi védelmi rendszer rögtön sípol, ha nem kapcsolod be a biztonsági övet. Az iskolákban is ilyen jelzőrendszerre van szükség – sípolt bele a terem csöndjébe Hardi Titusz OSB, a Pannonhalmi Főapátság Oktatási igazgatóságának igazgatója. – Rendszerszintű intézkedések kellenek, sürgősen, ez nem halasztható, azonnal van vele dolgunk. Ezt az irányelvet mindenkinek magának, a saját képmására kell létrehoznia. Mi ezt megtettük. A bencés iskolákban és intézményekben ma már tudják, hogy kihez lehet segítségért fordulni. Amikor nálunk történt baj, nem barkácsoltunk, nem titkoltuk el, hanem nekiálltunk: minden osztályban elmondtuk, hogy mire kell figyelni, hogy milyen jogaik vannak a gyerekeknek, és ezt minden évben megismételjük az újonnan érkezőkkel. Inkább érezzük úgy, hogy egy gyerek »szemtelen«, de tudnia kell, hogy hol vannak a határok, amit a főigazgató sem léphet át.”

Dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány vezetőjeként és a Szimpózium egyik szervezőjeként a jó gyakorlatokról és megoldásokról szóló előadásában kiemelte: „A sok száz átvizsgált iskolai bántalmazási ügy mintázata mindig ugyanaz: a jó szándékú intézményeknél is hiányzik a folyamatszemélet. Ma Magyarországon létre lehet hozni úgy oktatási intézményt, hogy nincs gyermekvédelmi irányelv. Van tűzvédelem, házirend és még sok más szabályzat, de nincs végiggondolva, hogy mit fogunk tenni, hogy ha valaki bajba kerül. Azt sem tervezi senki, hogy az iskola le fog égni, mégis, a menekülő utakról ott előre gondoskodunk – ugyanerre van szükség a gyerekvédelem területén.”

A gyermekjogi irányelv egy szabályrendszer, amely rögzít minden fontos részletet, ami a megelőzéshez és aktív megoldáshoz kell. Nagyon fontos, hogy az iskola saját maga alakítsa ki a gyermekvédelmi irányelvét, és meghatározza benne azt is, hogy meddig tart az iskola kompetenciája, valamint átláthatóan rögzítse és tegye elérhetővé, érthetővé az egész folyamatot. Ehhez átvilágításra, felmérésre van szükség, mozgósítani kell a belső erőforrásokat, összegyűjteni mindent, ami az adott intézmény működésére, írott vagy íratlan szabályaira jellemző, és nekiállni a közös munkának. „Nem lesz fájdalommentes – hangsúlyozza Gyurkó az elvégzendő munka nehézségeit. – Hosszú a folyamat, sok szakmai képzéssel, utánkövetéssel, számos korrekcióval, de 2-3 év munka után eljuthatunk oda, hogy legyen egy valóban jól működő gyermekvédelmi irányelvünk, amivel az erőszak megelőzhető.”

 

Kapcsolódó anyagok

 

Tartalom kategória: