“Ez az alkalom akár a biztonság ünneplése is lehet”

Safeguarding Konferencia Biztonságban, közösségben- Szakmai délután a gyerekek biztonságáért

Hintalovon

2025.11.12.

Október 16-án délután egy pár órára beköltözött a biztonság a Kastner Kommunitybe. Megtartottuk Alapítványunk első szakmai, safeguarding konferenciáját Biztonságban, közösségben – Szakmai délután a gyerekek biztonságáért címmel, amely eseményre több mint 50 érdeklődő érkezett bölcsődékből, óvodákból, iskolákból, családsegítő központokból és különböző alapítványokból.

“Szeretnénk olyan helyen együtt lenni, ahol közös értékeink, közös alapjaink vannak. Érdemes mindezért sokat tenni, mert ez össze tudja fűzni az embereket.” – nyitotta meg a konferenciát Stáhly Katalin, a NEMECSEK Program szakmai vezetője. “A biztonság sajnos nem alapvetés, így ez az alkalom akár lehetne a biztonság ünneplése is”tette hozzá. 

De vajon mit is jelent a biztonság? 

Erről szólt ez a délután. 

A program első részében Vaskuti Gergely, a NEMECSEK Program szakértője Esetkezelés a gyakorlatban címmel tartott foglalkozást a résztvevőknek. Az esetismertetést követően a jelenlévők kiscsoportos munkákban közös elemzéseket végeztek és elsőként önmaguk között, majd a közönség előtt is megosztották gondolataikat, felmerülő kérdéseiket és tapasztalataikat.
Ezt követte Stáhly Katalin előadása Mikor van a gyerek biztonságban? címmel, amelyben Kata mesélt a NEMECSEK Programról, hogy 2019 óta mivé is nőtte ki magát a program, amely mindig is a partnerségre és az együttműködésre épült. Beszámolt a Hintalovon Alapítvány saját gyermekvédelmi útmutatójáról, amely kapcsán elmondta, hogy mi sem bizonyítja jobban az organikusságát, minthogy jelenleg az útmutató az 5. átdolgozott és átgondolt változatánál tart. Bemutatta, hogy a gyermekvédelmi útmutató mindig prevenciós céllal születik. “Egy olyan praktikus segédanyag, amely mindig minden helyzetben azt segíti elő, hogy mit csinálj, hogy a bántalmazó helyzetek megelőzhetőek legyenek.”

Kata előadását a Kiskorú Kollégáknak, Szonjának és Kingának előadása követte. “Gyerekekről csak gyerekekkel együtt érdemes gondolkodni” – hangsúlyozták előadásuk elején, majd elmesélték, hogy nekik mit jelent és mit ad az útmutató, mint egy általános, keretet adó szabályrendszer. 

A délután szünetet megelőző részében Kata vette át ismét a szót és mesélt a Hintalovon Alapítvány és az önkormányzatok igen változatos formában megvalósuló együttműködéseiről. Őt Baranyai Blanka, a NEMECSEK Program külső szakértője és a Kék Vonal – Gyermekkrízis Alapítvány programvezetője Biztonságos online terek című előadása követte. “A közösségi tervezés gondoskodik arról, hogy a gyerekek soha ne legyenek egyedül”zárta előadását Blanka, aki mindvégig a közös felelősséget, a közös gondolkodást és felelős felnőttekből fakadó természetes kíváncsiságot, hogy vajon mit csinálnak a gyerekek az online térben hangsúlyozta prezentációjában. 

A sok beszélgetéssel, tapasztalatcserével és gondolatmegosztással zajló szünetet követően Gyerekvédelmi útmutató a gyakorlatban címmel Vaskuti Gergely moderálásával kerekasztal beszélgetés zajlott. A beszélgetésben Szűcs Judit a Budapest Bábszínháztól, Szakács Regina a Tesco Akadémiától, Katona Vera a Gyermekvasúttól, Nádas Rita az Engame Academy képviseletében és Molnár Anna a Világszép Alapítványtól vett részt. Mindannyiukban közös, hogy az általuk képviselt szervezetek mindegyike a Hintalovon Alapítvánnyal közösen dolgozta ki saját gyermekvédelmi útmutatóját. 

A fantasztikus gondolatokban gazdag, izgalmas, elgondolkodtató, lebilincselő és mégis szórakoztató beszélgetésben a szereplők kitértek arra, hogy miért kezdtek el foglalkozni a gyermekvédelmi útmutató kérdésével, hogy hogyan és miként élték meg az útmutató készítésének folyamatát, hogy mit tettek azért, hogy az információ eljusson a gyerekekhez és a kollégákhoz és, hogy az útmutató megszületése óta milyen nehéz és könnyebb helyzetekkel találkoztak. 

Ha azt nézzük, hogy egyes európai országokban a nevelési-oktatási és a gyermekekkel foglalkozó intézmények, szervezetek addig nem kaphatnak működési engedélyt, 

amíg nincs gyermekvédelmi útmutatójuk, akkor azt kell lássuk, hogy nagyon hosszú még az út, hogy ne csupán a gyerekek fizikai biztonságáról gondoskodjunk. Azonban aki ezen a szakmai délutánon részt vett biztosan látja azt, akár a bemutatkozó intézmények képviselőinek beszámolója alapján, hogy nincs lehetetlen és bár nagyon különböző emberek vagyunk, a gyerekek biztonsága érdekében együtt meg tudjuk tenni azokat a lépéseket, amik megteremthetik azt, hogy egy nap úgy ébredjünk, már nem nincs félelem, csak biztonság van. 

A szakmai tudás, az együttműködés és a közös gondolkodás mellett pedig meg kell adni az időt, amely a szemléletváltást megteremtheti. 

Köszönjük a Flamand Képviselet támogatását, ami lehetővé teszi, hogy 2025-ben több szakmai és művészeti témájú beszélgetést is tarthasson a Hintalovon Alapítvány.

További tartalmak a témában

Mindenki, aki 18 éven aluli, gyereknek számít, és vonatkoznak rá azok a speciális jogok, amelyeket gyermekjogoknak nevezünk. Ezeket az ENSZ Gyermekjogi egyezménye foglalja össze. Te tudod, mindez hogyan teljesül a gyakorlatban? Mi évről évre megvizsgáljuk.
Együttműködési szabályok gyerekeknek, egy öltözői házirend, amiben mindenki számít és mindenkinek jó lenni. Egy sportoló Kiskorú Kollégánk írása.
Elkötelezett csapat, motivált munkatársak, célorientált, valódi együttműködés, konfliktus helyett valódi igényeket tartalmazó kommunikáció – mindez úgy, hogy közben egy jó célt is támogatsz!
A TEDxDanubia kiemelt fontosságúnak tartja a gyermekjogok védelmét, amit saját gyermekvédelmi irányelvbe is foglalt a NEMECSEK Program segítségével.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

A nyár elmúlik, de az internet nem felejt

Fürdőruhás, napfényes gyerekfotók a közösségi médiában – de vajon minden ártatlan kép biztonságos? Útmutatónk segít, hogy felelős döntést hozz a posztolásról.

Mit érdemes tudnod az iskolai közösségi szolgálatról?

Összeírtuk, hogy mit érdemes átgondolni az iskolai közösségi szolgálat előtt, mi a célja, mire érdemes figyelni. Hogy válaszd ki a megfelelő helyet, mire számíthatsz?

Nevelés vagy büntetés? – plakát

Mi a nevelés célja? Mi a különbség az egészséges fegyelmezés és a büntetés között? Tudd meg szülőknek készült plakátunkról!

Cikkajánló

×
×

Cart