Gyerekszemmel a kegyelmi ügyről

Hogyan beszéljünk a gyerekekkel a bicskei gyermekotthonban történtekről? Felelős felnőttként mire érdemes odafigyelnünk? Olvasd el Kiskorú Kollégánk cikkét a témában!
Gyerekszemmel a kegyelmi űgyről

Hintalovon

2024.02.28.

Az elmúlt időszakbank azt hiszem mindenki értesült a kegyelmi botrányról és annak körülményeiről. Feszültek voltunk, beszélnünk kellett róla, ennek viszont áldozatul estek a gyerekek akik hideg zuhanyként kaptak nagy mennyiségű, nem megfelelően megfogalmazott információt. Azt feldolgozni, hogy mi történt és ezért most mindenki ideges nehéz a gyerekeknek is, pláne úgy, hogy a nyakukba öntünk olyan szavakat, hogy szexuális bántalmazás és pedofília, anélkül, hogy ezek jelentését biztosan értenék. Ilyen dolgokról azért is nehéz velük jól beszélni, mert nem feltétlenül gondoljuk, hogy a kifejezések amiket használunk esetleg ijesztőek vagy érthetetlenek. Inkább legyünk szájbarágósak és kérdezzünk vissza ezerszer, minthogy informálatlanul és tanácstalanul hagyjuk a gyermekeket. Nem minden gyerek nyitott az ilyen dolgok meghallgatására, van akinek igénye, hogy beszéljenek róla, ezért fontos, hogy ne felejtsük el megkérdezni, hogy szeretné -e, így nem terheljük feleslegesen ha nem. Ha viszont szeretne beszélni, akkor ne hagyjunk kérdéseket magunk után, válaszoljunk meg mindent, amit csak tudunk és bátorítsuk, hogy kérdezzen. Annak ellenére, hogy a gyerekek igényeinek tiszteletben tartása nagyon fontos, nem árt elmondani, hogy ha hozzájuk érnek vagy valamit csinálnak velük és az nekik nem tetszik mindig szóljanak egy bizalmi felnőttnek, itt szerepet kaphat a bugyiszabály átismétlése. Azért megjegyezném, hogy tapasztalataim szerint ezt a szabályt is nehéz néha megérteniük, erre megoldásként a különböző szituációk eljátszását tudom ajánlani, mely során nekik kell megmondani, hogy ha ilyen történne rendben lenne -e.  

Főleg az idősebb korcsoporthoz -ez alatt a 12 év felettieket értve- elég valószínű, hogy ha nem is otthon, de eljut a történtek híre. A feldolgozásban nagyot segít, ha beszélhetnek róla és ha tudják, hogy nincsenek egyedül, ezért beszéljünk velük arról, mi hogyan érezzük magunkat. Szülőként nem tud az ember mindig a gyerekével lenni és nem tudja mindentől megvédeni, de meg tudja erősíteni tudással, hogyha bajba kerül mit tehet és azzal, hogy fordulhat hozzá és ezek mindennél többet érnek. 

A cikk szerzője a Hintalovon Alapítvány Kiskorú Kollégája

További tartalmak a témában

Nem mindegy, hogyan írunk vagy kommentelünk egy tragédiáról. Nézd meg a legfontosabb szempontokat a felelős kommunikációhoz!
Egy anyának állandóan dönteni kell a gyerekei életével kapcsolatban: hova járjon iskolába, mit egyen. Miért ne dönthetné el ő maga, hogy a gyerekek szerepeljenek-e a videóban, vagy sem?
A svéd Raoul Wallenberg Akadémia által alapított nemzetközi Young Courage Award (Fiatal Kurázsi-díj) egyik idei díjazottja Szonja, az alapítvány Kiskorú Kollégája. Ez a nemzetközi díj olyan 13 és 20 év közötti fiatalokat ismer el, akik önzetlen kiállásukkal embertársaik életét szeretnék jobbá tenni. Az alábbiakban Szonja beszámolóját olvashatjátok a történetéről és a svédországi díjátadóról.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Veszélyeztetés típusai

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le Veszélyeztetés típusai szakmai anyagunkat!

Számítanak a szavaid! -Megerősítő mondatok az iskolában

Összegyűjtöttünk pár ötletet, hogyan reagálhat pozitívan egy tanár a mindennapi helyzetekre. Próbáld ki ezeket a mondatokat!

Ajánlás iskolaőröknek, intézményvezetőknek

Hogyan tudnak partneri viszonyt kialakítani és együttműködni az iskolaőrök és intézményvezetők a gyerekek és a felnőttek biztonsága érdekében? Ha kiváncsi vagy ajánlásunkra, válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le még ma kiadványunk!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2025 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart