A Budapest Bábszínház elkötelezte magát a gyermekjogok védelme mellett

A Budapest Bábszínház saját gyerekvédelmi irányelven dolgozik a Hintalovon Alapítvánnyal annak érdekében, hogy munkája során biztonságos környezetet teremtsenek az őket felkereső gyerekek számára.

Hintalovon

2021.04.22.

A Budapest Bábszínház saját gyerekvédelmi irányelven dolgozik a Hintalovon Alapítvánnyal annak érdekében, hogy munkája során biztonságos környezetet teremtsenek az őket felkereső gyerekek számára.


Budapest Bábszínház már több, mint 70 éve játszik egyedülálló szerepet a főváros kulturális életében. Mivel munkájuk középpontjában a gyermekek állnak, kiemelten fontosnak tartják, hogy szervezetük gyermekvédelmi irányelvvel is rendelkezzen, így azzal a céllal keresték fel a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványt, hogy a NEMECSEK Program keretében egy olyan irányelvet dolgozzanak ki, amely teljesen rájuk van szabva és átlátható kereteket és biztonságos közösséget eredményez a szervezet egésze számára.

Missziónk különösen fontos, hiszen nézőink mintegy 80%-a óvodába, általános vagy középiskolába jár, azaz közönségük döntő többsége tőlük kapja első színházi élményét, itt éli át először a színház által nyújtott közösségi érzés varázsát. Legfontosabb feladatunknak a gyerekek színházi érdeklődésének felkeltését, a műfaj megszerettetését, valamint színházi ízlésük kialakítását tűztük ki célul. Művészeti hitvallásunk, hogy  a jó bábszínház egyszerre szórakoztat és nevel, és teszi mindezt a legmagasabb színvonalon. Repertoárunk összeállításánál az alapanyag irodalmi és művészeti értékén túl pedagógiai, gyermeklélektani szempontokat is figyelembe veszünk.

Első lépésként felállítottak egy belső csapatot, amely felelős lesz az irányelv kidolgozásáért és betartásáért is. A partneri együttműködés keretében következő lépésként elvégzik a szervezet auditálását, majd közösen kidolgozzák az irányelvet. A Bábszínház dolgozói képzéseken vesznek részt a bántalmazás, jelzés és felelősségi körök témáiban. Az irányelv elkészültekor belső képzést tartanak a szervezet munkatársainak, összeállítanak egy online tananyagot, annak érdekében, hogy a jövőben ők is önállóan meg tudják tartani a belső képzéseiket (pl. új kollégák csatlakozásakor, szakmai napokon). A gyermekvédelmi irányelv várhatólag őszre fog elkészülni, mindenki számára elérhető lesz a Bábszínház weboldalán.

Az irányelv elkészítése a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programjának szakmai támogatásával jön létre. A program lehetőséget biztosít arra, hogy bármilyen szervezet kidolgozhassa saját Gyermekvédelmi Irányelvét akár önállóan, – a letölthető segédanyagok és az online kurzus által – akár az Alapítvány közvetlen segítségével.

Ellinger Edina (igazgató), Hoffer Károly (művészeti tanács tagja, rendező, bábtervező, bábszínész), Végvári Viktória (színházpedagógus), Szűcs Judit (nézőtéri felügyelők vezetője) és Érsek Zsófia (marketing vezető) a NEMECSEK Program két szakmai vezetőjével, Stáhly Katával és Vaskuti Gergellyel tartanak online megbeszélést.


Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Befejeződött a Világszép Alapítvány és a Hintalovon Alapítvány közös munkája – egy újabb szervezet gyermekvédelmi irányelve készült el a NEMECSEK Programnak köszönhetően.
Jelentkezz, ha a leírás alapján magadra ismertél!
A Mosoly Alapítvány is a NEMECSEK Program segítségével dolgozta ki egyedülálló gyermekvédelmi irányelvét! Tudj meg többet a közös munkánkról!
Regionális kutatás a bántalmazásról, hogy a felnőtt társadalom, a gyerekek és egy kiválasztott helyi közösség véleményének megismerésével

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Ajánlások újságíróknak: interjúkészítés gyerekekkel – magyar és angol verzió

Hogyan lehet felelősen interjút készíteni gyerekjogi szempontból a gyerekekkel. A média munkatársainak szóló anyagunkban 14 pontban foglaljuk össze, töltsd le ajánlásunkat!

Kamaszkor – útikalauz (a felvilágosításról) szülőknek 2. rész

A kamaszkor nehéz. Segítünk eligazodni a kamaszkor kényes nevelési kérdéseiben, legyen szó felvilágosításról, szexuális nevelésről, más fontos kérdésekről.

Vedd észre mások értékeit – Plakát

Mi a közös a sarkantyús teknősben, a dongóban és az afrikai elefántban? Hogy nind rendelkeznek értékes tulajdonságokkal. Ha kíváncsi vagy állati jó, beszélgetésindító plakátjainkra, válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le kiadványunkat!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart