Ti vagytok a hősök: noÁr X Hintalovon

Ismerd meg az Alapítvány egyes programjait, a Gyerekjogi Központtól a Nemecsek Programon és a Gyerekjogi Követeinken keresztül a Yelonig - noÁr "Ti vagytok a hősök" sorozatában beszélgethettünk.
Ti vagytok a hősök, gyerekrészvétel

Hintalovon

2020.07.14.

A noÁr egy társadalmi közügyekre reflektáló zenei formáció; meggyőződésük, hogy a zene és a költészet erejével, együtt pozitív változást tudunk elérni. „Ti vagytok a hősök” sorozatuk aktuális részében a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány mutatkozott be.

A beszélgetés során szóba került a YELON – a szülőség tanulható és a Nemecsek program is, de megismerhetitek az alapítvány gyerek munkatársainak munkáját és jövőbeli terveit. 

További tartalmak a témában

Dr. Fabiny Tamás szerint zéró toleranciát kell hirdetni a szexuális visszaélések kapcsán: ha szükséges, meg kell tenni az előírt egyházjogi lépéseket, nagy intenzitással kell odafigyelni az áldozatok hangjára és lelkigondozói segítséget kell nyújtani számukra.
Mindenhol kötelező a tűzvédelmi irányelv, a menekülőutak kijelölése. A célja, hogy mindannyian tudjuk, hogyan kerülhetünk baj esetén biztonságba. De mi a helyzet azokkal a veszélyekkel, amelyeket nem tűz vagy más külső esemény okoz, hanem személyes konfliktusokból vagy félreértésekből fakadnak?
Mélyen elgondolkodtató kísérlet a Csapda a neten, amely leleplezi, hogyan vált a gyermekbántalmazás e modern formája mindennapos, rendkívüli módon elterjedt fenyegetéssé.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Olyan buta vagyok Anya!

Mit teszel, ha a gyereked saját magát szidja? Hogyan erősítheted gyereked önbizalmát? Olvasd el tippjeinket!

Ellenőrzőlista politikusoknak a felelős kampányokért

Gyerekek kampányban? Politikusoknak és kampányszervezőknek szóló ellenőrzőlista a gyerekek jogainak tiszteletben tartásához.

A jó tábor nem csak kalandos, de biztonságos is

A nyári tábor kiválasztása nem egyszerű, a rengeteg lehetőség között könnyű elveszni. Segítünk eligazodni a táborok világában, hogy gyermeked számára kalandos és biztonságos tábort tudj választani!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2025 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart