Mi az a szülői elidegenítés szindróma (PAS)?

A szülői elidegenítés szindróma az egyik szülő tudatos elidegenítése a másik szülőtől - súlyos esetben ez akár a lelki abúzusig is fajulhat. Tudd meg, mit jelent tulajdonképpen ez a tünetegyüttes.
felfordult ház

Hintalovon

2018.06.29.

Egy válás során a legnagyobb sérülésüket szinte mindig a gyerek viseli – és sajnos gyakran előfordul, hogy a szülők a viselkedésükkel ezt még tovább fokozzák. A PAS (parental alienation syndrome) vagyis a szülői elidegenítési szindróma épp ezt teszi; tudd meg, mit jelent.

Ellenem neveli a gyereket…

Sajnos előfordul, hogy az egyik szülő – általában az, aki a gyerekről elsődlegesen gondoskodik – megpróbálja elidegeníteni a gyereket a másik szülőtől. Ez a helyzet a gyerek és a szülők számára is nagyon ártalmas, bár nyilván az éli meg a legnehezebben, aki ellen az „agymosás” zajlik. Súlyos esetben, ha egy szülő rendszeresen, következetesen így jár el, gyermekbántalmazásról, a gyereket érő lelki abúzusról beszélünk. Ennek a tünetei, amikor egyre inkább és egyre határozottabban elutasítja a másik szülőt, nem akar vele találkozni, ellenszenvvel viseltetik iránta, és minden iránt, ami hozzá kapcsolódik, legyen szó ajándékról vagy a rokonokról.

Démonizálás?

Akár odáig fajulhat a helyzet, hogy a gyerek sértő módon viselkedik – függetlenül attól, hogy milyen helyzetről van szó: az elutasítása általános és minden területre kiterjedő. A gyerek szinte automatikusan és reflexszerűen áll annak a szülőnek a pártjára valamennyi élethelyzetben, aki a másik ellen neveli őt. Az ő mondatatot ismétli el, olyan szavakat, kifejezéseket használ, amiket a szülő szokott. Ez időnként nagyon látványos jele ennek a bántalmazási formának, hiszen a gyerek életkorához, annak megfelelő tudásához, szókincséhez nem illeszkednek ezek a kijelentések. Ha a szülő kellőképpen „sikeres” ebben az elidegenítő tevékenységben, akkor idővel a gyereknek annyira sajátjává válik a másik szülő démonizálása, hogy magas is kitalál történeteket, önálló véleményt alkot róla, és ezt általában nyíltan fel is vállalja –ami különösen rosszulesik és nehéz a „besározott” szülőnek.

Megfelelés és elutasítás

Ebben az esetben egyértelműen arról van szó, hogy a gyerek meg akar felelni a szülőjének, és ezt az elutasításon, a másik szülő idegenként, ellenségként való kezelésén keresztül juttatja kifejezésre.Már ennyiből is egyértelmű, hogy az ilyen esetek súlyos gyerekbántalmazásnak minősülnek, ami akár oda is juthat, hogy idővel a gyerek és a szülő között tényleg minden kapcsolat megszakad. Nagyon fontos feladat ennek a veszteségnek az elkerülése.A gyereket nem lehet és nem is szabad a másik szülőtől elidegeníteni. Ha azt érezzük, hogy ez történik velünk, a lehető leghamarabb megálljt kell parancsolni ennek.

A szeretetharc nem vezet sehová

Meg kell próbálni a másik szülő figyelmét felhívni arra, mennyire veszélyes ez a viselkedés, és hogy valójában nincs ok „szeretetharcra” a szülők között. A gyerek mindkettőjüket szereti, külön –külön, és nem egymás rovására.A másik elidegenítésre törekvő szülőnek sokféle motivációja lehet a belső bizonytalanságtól a félelmen át a dühig. Azonban ezek mind a szülő történetei, és nem a gyereké. Ezek kiélése, feldolgozása sem történhet a gyereken keresztül. Ha nem tudják a szülők egymás között tisztázni a helyzetet, mindenképpen külső segítséget kell bevonni, hogy a végleges, tényleges elidegenedés megelőzhető legyen.

Azt is érdemes látni, hogy a gyerek sokszor azért „partner” a szülő elidegenítőtörekvéseiben, azért alkalmazkodik maximálisan az elvárásaihoz, mert fél attól, hogy a másik szülő után őt is elveszíti.
A szülői elidegenítés (PAS –parental alienation syndrome)a gyermekbántalmazás egy súlyos formája. Minden esetben, amikor felmerül a gyanú, hogy a gyerek ki van téve a szülői elidegenítés veszélyének, azonnali lépéseket kell tenni ennek megakadályozása érdekében –akár külső segítők bevonásával.Mivel a szülői elidegenítés bántalmazásnak minősül, a hatóságoknak ennek fényében és tudatában kell eljárnia. Az Alapítványunk is bántalmazásként kezeli a szülői elidegenítést.

A témával kapcsolatban ajánljuk a további forrásokat:

Baker, Amy -Fine, Paul: Extelen döntések (l’Harmattan, 2017)

Gyurkó Szilvia: Hány arca van a szülői bántalmazásnak

További tartalmak a témában

Minden esetben fontos szem előtt tartani, hogy a kapcsolattartás joga elsősorban a gyermek joga. Még koronavírus járvány esetén is!
A gyerek nem biodíszlet, hanem olyan, 18 év alatti személy, akinek különleges jogai vannak. Nem táncolni, szavalni, szalagot vágni, fotózkodni kell vele, hanem megkérdezni a véleményét az őt érintő kérdésekben.
Ha csak a médiában látottak alapján ítélkezel, rosszul járhatsz. A torzító híradások mellett használd a józan eszedet, és ne higgy el mindent, amit látsz.
A budaörsi alapellátásban dolgozó szakemberek munkáját gyermekjogi képzések formájában, és rendszeres fogadóórák keretein belül segítik az Alapítvány munkatársai.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Számítanak a szavaid! -Megerősítő mondatok az iskolában

Összegyűjtöttünk pár ötletet, hogyan reagálhat pozitívan egy tanár a mindennapi helyzetekre. Próbáld ki ezeket a mondatokat!

Gyerekek és a szexualitás

Felvilágosítás – Mikor és mit mondjunk a gyerekeknek a szexualitásról?

Mikor kezdjünk el beszélni a gyerekeknek a szexualitásról? Mikor és milyen információkat, hogyan osszunk meg a gyerekekkel? A felvilágosítás egy folyamat.

3 ok, hogy miért jelezz, ha baj van

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le a 3 ok, hogy miért jelezz, ha baj van szakmai anyagunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart

Segíts, hogy minél több szakember időben észrevegye, ha egy gyerek bajban van!

A gyerekekkel szembeni szexuális bántalmazás sokkal közelebb van hozzánk, mint hinnénk. Nem „ritka szörnyűség”, hanem valóság, amivel szülők, tanárok, orvosok, szociális munkások nap mint nap szembesülhetnek. És mégis: a társadalom többnyire hallgat róla.

Gyurkó Szilvia Köztünk járnak – A gyerekkori szexuális bántalmazásról című könyve azért született, hogy megtörje ezt a csendet. A könyv olyan tudást ad, amely megváltoztathatja, hogyan látjuk a gyerekeket, hogyan ismerjük fel a bántalmazás jeleit, és hogyan reagálunk, ha baj van. Segít, hogy szülőként, tanárként, szociális munkásként vagy orvosként biztonságosabb közeget teremtsünk.

Segíts, hogy 750 szakember időben észrevehesse, ha egy gyerek bajban van!

Már 300 könyvet már biztosan el tudunk juttatni a szakemberekhez– folytassuk együtt!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.