Mikor számít jogellenesnek a gyermekelvitel?

Jogi szempontból jogellenes gyermekelvitelnek számíthat, ha a szülő a másik szülő beleegyezése nélkül, gyermekével együtt másik országba költözik - tudd meg, hogyan érvényesíthető a gyermek legfőbb érdeke egy ilyen folyamatban.
jogellenes gyermekelvitel

Hintalovon

2019.05.09.

Alapítványunkat egy nagyszülő kereste meg, akinek lánya 2 éves unokájával együtt Olaszországból tért haza. Az érintett gyermek édesanyjával élt korábban Olaszországban, kubai származású édesapjával, akinek a részéről megvalósuló  érzelmi abúzus hatására döntöttek a hazatérés mellett. A hazatérést követően fordult a család a Hintalovon Alapítványhoz, hogy nyújtsunk számukra segítséget a jogi eljárások folyamán Magyarországon.

A Gyermekjogi Központ rendszeresen publikált, anonimizált esettanulmányai segítenek a felelős felnőtteknek a gyermek legfőbb érdekére fókuszálni a különböző eljárások során.

Minden helyzetben fontos hangsúlyoznunk, hogy Alapítványunk gyermekjogi megközelítést alkalmaz, mely szerint függetlenül attól, ki keres fel minket, mi az ügyben érintett gyerekek érdekeit képviseljük. A megkeresésnek megfelelően az alábbi tájékoztatással szolgáltunk az érintett gyermekjogokat illetően:

Nemzetközi egyezmények

Amennyiben a szülő a másik szülő beleegyezése nélkül tér haza Magyarországra vagy hagyja el az országot tartós külföldi tartózkodás / letelepedés szándékával a gyermekével együtt, megvalósítja a jogellenes gyermekelvitelt, függetlenül attól, hogy mi állt a hazatérés hátterében.  Erre vonatkozóan elsősorban nemzetközi egyezmények állapítanak meg szabályokat; az Európai Unió esetében a Brüsszel IIa. rendeletet szabályait, míg Dánia és a fennmaradó területek az 1980-as Hágai Gyermekelviteli Egyezmény rendelkezéseit alkalmazzuk.

ENSZ Gyermekjogi Egyezménye

A jogellenes gyermekelviteli ügyek esetében számos gyermeki jog érintett, amelyeket az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye, a 1991. évi LXIV. törvény határoz meg:

–       a gyermek identitás megőrzéséhez való joga (8. cikk)

–       a szülőktől való elválasztás tilalma (9. cikk)

–       a be- és kiutazás joga az országokba családegyesítés céljából (10. cikk)

–       a gyermek törvény ellenes külföldre utaztatásának és ott tartásának tilalma (11. cikk)

–       a gyermek véleményének tiszteletben tartása (12. cikk)

A jogellenes gyermekelviteli ügyek esetében, ha jogi eljárásokra kerül sor, ezek lefolytatása a Pesti Központi Kerületi Bíróság végzi. A bíróság ezekben az eljárásokban nem fog végleges döntést hozni a gyermek szülői felügyeletével kapcsolatosan, csak azt állapítja meg, hogy mely államban kell a szülői felügyeleti jog rendezése iránti eljárást lefolytatni. Így amennyiben a feleknek nem sikerül megegyeznie a bíróságon kívül – pl.: nemzetközi mediáció segítségével -, egy külföldi bíróság fog dönteni a gyermek lakhatásáról, a kapcsolattartásról, a gyermek tartásáról stb.

A jogellenes gyermekelviteli ügyek esetében részletes tájékoztatással és segítséggel, az Igazságügy Minisztérium szolgálhat az érintetteknek:

Nemzetközi Magánjogi Főosztály

Tel.: 06 (1) 795-5397, 06 (1) 795-3188

Fax: 06 (1) 550-3946

E-mail: nmfo@im.gov.hu

Cím: 1054 Budapest, Báthory utca 12.

Postacím: 1357 Budapest, Pf. 2.

A jogellenes gyermekelviteli eljárásoknak két típusát különböztetjük meg:

1.) a gyermek jogellenes Magyarországra hozatala

Amennyiben a szülő kiskorú gyermekével visszatér Magyarországra – mint ahogy a fenti megkeresés esetében is ez történt -, a másik szülő beleegyezése nélkül, akkor megvalósítja a jogellenes gyermekelvitelt. A belegyezésre mindig szükség van, ha

  • a szülők közös szülői felügyelettel rendelkeznek vagy a szülők megállapodása vagy
  • a bíróság döntése alapján a szülők egyike gyakorolja a szülői felügyeleti jogot, de a másik szülő felügyeleti jogát a bíróság nem korlátozta vagy nem vonta meg.

Főszabály szerint az európai tagállamokban a szülőket a gyermek születésétől kezdődően közös szülői felügyeleti illeti meg, amennyiben az anyakönyvi kivonatban a nevük szerepel és korábban bíróság vagy egyéb megállapodás sem rendelkezett kizárólagos szülői felügyeletről.

2.) a gyermek jogellenes külföldre vitele Magyarországról

A második esetkör amire az egyezmények szabályozása kiterjed az Magyarország elhagyása a gyermekkel huzamosabb ideig vagy letelepedési szándékkal. Ebben az esetben a központi hatósággal kell felvenni a kapcsolatot a megadott formanyomtatványok segítségével. A formanyomtatványok letölthetőek magyar és angol nyelven.

A gyerek legfőbb érdekének a jogszabályok mellett mindig meg kell jelennie és érvényesülnie kell, ennek megfelelően egyes esetekben az érintett gyámhatóságok jogosultak a gyermek külföldre utazását engedélyezni, a másik szülő beleegyezésének hatósági pótlásával.

Amennyiben a gyermeket rövid időre (pl.: nyaralás, orvosi ellátás, családlátogatás stb.) céljából hozzák Magyarországra vagy viszik külföldre, ezekre az utazásokra sor kerülhet a másik szülő engedélye nélkül is. Azonban a vissza nem térés esetében ez is átfordulhat jogellenes gyermekelvitelbe.

Az esettanulmányaink valódi történeten alapszanak, de a felismerhetőség elkerülése miatt, az érintett gyerek(ek) védelme érdekében minden egyedi körülményt és jellemzőt megváltoztattunk, így bármilyen egyezés csak a véletlen műve lehet. 

Dr . Sánta Nóra

További tartalmak a témában

A gyerekeket minden esetben megilleti a védelem; különösen igaz ez, amikor a veszély onnan érkezik, ahol gondoskodásra és védelemre kellene találnia a gyereknek. Hogyan védik meg Őket a tervezett, családon belüli erőszakot érintő jogszabály-változások?
A túlposztolás kapcsán beszélhetünk egyfajta elrabolt gyerekkor érzésről is, amellyel a következő generációnak kell majd megküzdenie – maradt még valami, ami csak ránk tartozik?
A gyermekjogi megközelítés szerint a sport elsősorban örömforrás, és a gyermek életkori/fejlődési szükségleteire reflektál. A gyakorlatban azonban ez nem mindig teljesül – mit tehet ilyenkor a szülő?
Mire jó a zsebpénz azon túl, amit a gyerek vesz belőle? Mert az tény, hogy ha jól csináljuk, sokkal többet ad, mint amit az ezen megvásárolható dolgoktól, élményektől kaphat egy gyerek.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

10+1 tipp, hogyan valósíthatsz meg gyerekrészvételt az iskolában

Szeretnél olyan iskolai közösséget, ahol a gyerekek érzik, hogy számít a véleményük és valódi hatásuk van? Töltsd le a „10+1 tipp” kiadványunkat, és próbáld ki, hogyan válhat a gyerekrészvétel a mindennapok részévé!

gyerekek a jogi eljárásokban

Gyerekbarát anyagok jogi eljárásokhoz

A felnőttek felelőssége, hogy a gyerekeket tájékoztassák a jogaikról a jogi eljárásokban. A gyerekbarát anyagok érhetőbbé teszi a gyerekeknek mi fog velük történni egy jogi eljárás során.

Gyerekrészvételről érthetően- 6 napos e-mail-kurzus

Tarts velünk 6 napos e-mail-kurzusunkon, amelynek célja, hogy sorra vegyük a gyerekrészvétellel kapcsolatban felmerülő legfontosabb témákat és fogalmakat. Válassz az alábbi adományösszegek közül és kezdd el még ma e-mail-kurzusnkat!

Cikkajánló

×
×

Cart