Egy aggódó szomszéd kereste meg az Alapítványt, és arról számolt be, hogy rendszeresen fültanúja annak, hogy a szomszédjában élő szülő kiabál az 5 év körüli gyerekével. A szülő a kiabálás során rendszerint káromkodik is, gyakran a gyereket minősítő megjegyzéseket tesz. A megkereső gyakran azt is hallja, hogy a gyerek sír. Elmondta, hogy arról nem tudott megbizonyosodni, hogy a gyereket fizikai bántalmazás is éri-e, ezért a rendőrséghez nem akart fordulni. Egyszer említette az esetet annak a védőnőnek, akihez ő gyermeke is tartozik, de nem tudja, hogy ezzel az információval történt-e valami. Elmondta továbbá azt is, hogy úgy sejti, hogy a szülő egyedül neveli a gyereket és nehéz helyzetben van, azt sem szeretné, hogy a gyereket elvegyék az anyától.
A gyermekért aggódó szomszéd azért fordult hozzánk, mert szeretne valamit tenni a gyerek érdekében, de nem tudja, hogy hova fordulhat, mit tehet.
Minek minősül a szomszéd által tapasztalt magatartás?
Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy 2005 óta zéró tolerancia van érvényben a gyerekbántalmazás valamennyi formájával szemben, ami azt jelenti, hogy a gyerekekkel szembeni erőszak semmilyen formában nem megengedhető. A bántalmazás négy alapvető formáját különböztetjük meg, amelyek a fizikai, az érzelmi (lelki), és a szexuális bántalmazás, valamint az elhanyagolás.
Az erőszaknak nincs mértékegysége, és a bántalmazás egyes formái formái között nincs hierarchia – azaz egyik sem súlyosabb mint a másik, illetve egyiket sem lehet kevésbé komolyan venni mint a másikat.
A bántalmazás egyes formái gyakran együtt járnak, azaz például a fizikai bántalmazás mellett megjelenik az érzelmi bántalmazás is.
A gyerekek erőszak- és bántalmazásmentes gyermekkorához való jogának védelmét több jogszabály is előírja, így erre vonatkozóan tartalmaz előírást a Gyermekjogi Egyezményt kihirdető 1991. évi LXIV. tv., a gyermekek védelméről szóló 1997. évi XXXI. tv. (Gyvt.), illetőleg Magyarország Alaptörvénye is.
Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének 19. cikke biztosítja, hogy az államok megtesznek minden arra alkalmas, törvényhozási, szociális és nevelési intézkedést, hogy megvédjék a gyermeket az erőszak, a támadás, a fizikai és lelki durvaság bármilyen formájától. Az Alaptörvény XVI. cikke alapján minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A Gyvt. 6.§ (5) bekezdése szintén garanciális szabályt rögzít, miszerint a gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással szembeni védelemhez.
Az előbbiek alapján megállapíthatjuk, hogy annak ellenére, hogy a szomszéd nem hallott, tapasztalt fizikai bántalmazást, a szülő gyerekkel szemben tanúsított viselkedése (megalázás, kritizálás, szitkozódás, kiabálás) felveti a gyerek érzelmi bántalmazásának gyanúját, amely nem megengedett – alapvető gyermekjogot, jogszabályt sért.
Mit tehet egy gyermekért aggódó felnőtt?
A Gyvt. 17.§ rendelkezik a gyermekvédelmi észlelő-és jelzőrendszer alapvető kereteiről. Ennek értelmében a jelzőrendszeri tagok (pl. pedagógus, rendőr, bíró, egészségügyi szolgáltató) gyerek veszélyeztetettsége, bántalmazása, illetve súlyos elhanyagolása vagy egyéb más, súlyos veszélyeztető ok fennállása, továbbá a gyerek önmaga által előidézett súlyos veszélyeztető magatartása esetén kötelesek jelzéssel élni. Ezen kötelezettség elmulasztása fegyelmi, bizonyos esetekben pedig büntetőjogi következményekkel is járhat.
Azon állampolgárok számára, akik nem részei a jelzőrendszernek, szintén van lehetőség jelzés megtételére. A Gyvt. kimondja ugyanis azt is, hogy ilyen jelzéssel és kezdeményezéssel egyébként bármely állampolgár és a gyermekek érdekeit képviselő társadalmi szervezet is élhet. 1Állampolgárként egy a minket megkereső szomszéd által tapasztalt esetben érdemes lehet elsőként a gyermekjóléti szolgálat munkatársával konzultálni az eset körülményeiről, illetve a jelzés megtételének módjáról, tartalmáról. A jelzést tehát elsősorban a gyermekjóléti szolgálatnál érdemes megtenni, de lehet fordulni a gyámhatósághoz vagy a rendőrséghez is.
Sok jelzést tevőt feszélyez az, hogy mi történik akkor, ha kiderül, hogy ő tett jelzést. Erre a legegyszerűbb válasz az, hogy jelzést anonim módon is lehet tenni, amely esetben az érintett szervek kötelesek mindent megtenni annak érdekében, hogy a bejelentő személye ne legyen megismerhető, felismerhető.
A Gyvt. alapján egyébként a gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó szolgáltató és a gyámhatóság a gyermek bántalmazása, elhanyagolása miatt jelzést vagy kezdeményezést tevő intézmény, személy adatait erre irányuló külön kérelem hiányában is zártan kezeli.
Ennek kapcsán fontos azt is látni, hogy egy gyereket nagyon sok felnőtt vesz körül, sok felnőtt köteles tenni a gyerek testi-lelki jóllétéért, biztonságáért. Az előbbiekből következően, ha egy gyermek bajban van, akkor azt szintén több felnőtt is észreveheti, így egyáltalán nem egyértelmű, hogy könnyen beazonosítható a jelzést tevő személye. Bizonyos esetekben felmerül az is, hogy a jelzés megtételének szükségességét a gyermek veszélyeztetettségét észlelő személy megosztja a szülővel, ezzel előre kijelölve, hogy ha a helyzet körülményei nem változnak, úgy az észlelőnek nem marad más lehetősége, mint jelzéssel a gyerek érdekében fellépni.
Az esetben megjelent az a dilemma is, hogy az Alapítványt felkereső szomszéd a veszélyeztetettségről már beszámolt a védőnőnek, azonban nem tapasztalt semmilyen változást a gyerek helyzetében. Sok esetben a jelzést tevő személy nem kap információt az általa tett jelzés következményeiről. Ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi, azonban érezheti úgy, hogy a gyerek helyzetében mégsem történt változás. Ha valaki úgy érzi, hogy egy szakember felé történő jelzésnek nincsenek, vagy nem megfelelőek a következményei és a gyerek veszélyeztetettsége továbbra is fennáll, konzultálhat a gyereket körülvevő szakemberrel, illetve ismételten tehet jelzést.
Egy aggódó felnőttnek tehát van eszköze arra, hogy lépjen, ha úgy látja, hogy egy gyerek bajban van. Abban a dilemmában, hogy mi történik akkor, ha kiderül, hogy jelzést tett az észlelőnek érdemes elővenni azt a kérdést, hogy mi történik az érintett gyerekkel akkor, ha ő sem tesz semmit és mi akkor, ha jelzést tesz (akár ismételten is).
Kellenek bizonyítékok egy jelzéshez?
A hozzánk forduló személy próbált hangfelvételt is készíteni, illetve egy alkalommal a szülővel beszélni, de úgy érezte, hogy nincs elég “bizonyítéka” arra, hogy jelzést tegyen.
Az észlelőnek nem kell mást tennie, mint hogy megosztja azokat az általa tapasztalt tényeket, körülményeket, amelyek a gyermek veszélyeztettségének gyanúját felvetették. Ezt követően a hatáskörrel rendelkező gyermekjóléti szolgálat, vagy hatóság megteszi a vonatkozó szabályok szerinti következő lépéseket. A Protokoll felhívja a figyelmet arra is, hogy a fénykép vagy videó formájában megküldött jelzéseket nem tudják figyelembe venni, ugyanis a család- és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó nem rendelkezik az ehhez szükséges hatósági jogkörrel. Ha az észlelőnek ezzel kapcsolatban kérdése merül fel, szintén fordulhat bizalommal a gyermekjóléti szolgálathoz.
A jelzés megtételével, kezelésével kapcsolatban a szakemberek elsősorban a Gyvt., a Gyer.2 valamint a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős minisztérium honlapján közzétett egységes elvek és módszertan alkalmazásával járnak el. (A vonatkozó protokollok, módszertani útmutatók itt érhetőek el.)
Az észlelőnek nem kell nyomoznia, bizonyítékot gyűjtenie vagy egy ügyet megoldania, elég a tapasztalását megosztani a gyermekjóléti szolgálattal.
Mi történik a jelzés alapján?
Gyakran előfordul, amit a hozzánk forduló aggódó felnőtt is megfogalmazott, hogy ugyan érzi, hogy a gyerek bajban van, azonban azt sem szeretné, hogy a családjából kiemeljék, ezzel talán még nagyobb nehézséget okozva neki.
Fontos tisztázni, hogy a jelzés következtében milyen segítséget kaphat a gyerek.
Elsőként ugyanis a gyermekjóléti szolgálat alapellátás keretében igyekszik a gyermek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése érdekében intézkedéseket tenni (pl. a gyermeki jogokról és a gyermek fejlődését biztosító támogatásokról való tájékoztatással, családtervezési, pszichológiai, nevelési, egészségügyi, a mentálhigiénés és a káros szenvedélyek megelőzését célzó tanácsadással vagy az ezekhez való hozzájutás megszervezésével). 3 Az alapellátás célja tehát egyáltalán nem a gyerek kiemelése, hanem az érintett gyermek segítése, családjának megerősítése.
Abban az esetben ha a szülő vagy más törvényes képviselő a gyermek veszélyeztetettségét az alapellátások önkéntes igénybevételével nem tudja vagy nem akarja megszüntetni, de alaposan feltételezhető, hogy segítséggel a gyermek fejlődése a családi környezetben mégis biztosítható, a gyámhatóság a gyermeket azonnal végrehajtható határozatával védelembe veszi4. A védelembe vétel során a gyámhatóság különböző intézkedéseket tehet (pl. kötelezi a szülőt, hogy gyermekével keressen fel valamely családvédelemmel foglalkozó személyt vagy szervezetet, vagy arra, hogy gyermeke vegye igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat).
Abban az esetben kerülhet sor a gyerek szakellátásba helyezésére (ideiglenes hatályú elhelyezésére, nevelésbe vételére), vagyis családjából való kiemelésére ha a gyermek veszélyeztetettségét sem a gyermekjóléti alapellátás keretében, sem a védelembe vétellel előírt szabályokkal nem sikerült megszüntetni.
Az előbbiekből következően tehát a jelzés útját a gyerek veszélyeztetettségének körülményei határozzák meg, a szakemberek az eset tisztázása, valamint mérlegelésük során döntik el, hogy a veszélyeztetettség alapellátásban megszüntethető-e, illetve amennyiben nem, úgy milyen további intézkedés szükséges a gyerek biztonságos és erőszaktól mentes környezetben való nevelkedéséhez.
Összefoglalva: amennyiben egy felnőtt azt gyanítja, hogy egy gyerek valamilyen okból veszélyeztetett, vagy bántalmazzák, jelzéssel élhet, elsősorban a gyermekjóléti szolgálatnál. A jelzésben nem kell a bántalmazást bizonyítani, elegendő az észlelő által tapasztaltakat megosztani. A jelzés megtehető anonim módon is. A gyermekvédelem szakemberei a vonatkozó jogszabályok, módszertani útmutatók, protokollok alapján igyekeznek segítséget nyújtani az érintett gyereknek elsőként alapellátás keretében, amennyiben az nem elegendő, úgy a gyerek védelembe vétele, végső soron pedig ideiglenes hatályú elhelyezése vagy nevelésbe vétele útján.
Jelen esettanulmány célja, hogy bemutassa, hogy milyen esetekben hogyan lehet jelezni, illetve, hogy mi történik egy jelzés következtében. Nagyon fontos eszköz ez egy gyerek veszélyeztetettségét, bántalmazását észlelő aggódó felnőtt kezében, azonban nem szabad elfeledkezni azokról az eszközökről sem, amelyek a gyereket körülvevő felnőttek, mint egy közösség tagjai birtokában vannak. A hozzánk forduló szomszéd is beszámolt arról, hogy látja a gyermekét egyedül nevelő szülő élethelyzetéből adódó nehézségét, fáradtságát. Természetesen valamennyi eset különbözik, és sokszor nehéz megítélni, hogy mikor milyen módon lehet jól közeledni valakihez, aki bajban van, de ha úgy érezzük, hogy tudunk a másik számára olyan segítséget nyújtani, ami neki is valódi támogatás lehet (akár egy beszélgetés, akár segítség cipekedésben, vásárlásban), akkor ajánljuk fel, ez már önmagában is jelenthet pici könnyítést a mindennapokban.
Az esettanulmányaink valódi történeten alapszanak, de a felismerhetőség elkerülése és az érintett gyerek(ek) védelme érdekében minden egyedi körülményt és jellemzőt megváltoztattunk, így bármilyen egyezés csak a véletlen műve lehet.
