Kiskorú Kollégáink játékosan ismerkedtek a részvételi demokráciával

A GameON projekt tagjaként a Gyermekrészvétel csapat munkatársai megismerkedhettek a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) programjaival és az általuk fejlesztett eszközökkel. A GameON for Democracy a DIA 2024. futó, 2 éves projektje, ahol 15 különböző fiatalokkal foglalkozó civil szervezettel dolgozik együtt, közöttük mi, a Hintalovon Alapítvány is.

Hintalovon

2024.11.26.

A GameON for Democracy, másnéven „Using Digital Games to Promote Youth Engagement and a Culture of Democratic Debate in Hungary” projekt a United Nations Democracy Fund „Digitális játékok használata a fiatalok elkötelezettségének és a demokratikus vita kultúrájának előmozdítására Magyarországon” programjának támogatásával valósul meg, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány koordinálásával.

A projektben részt vevő civil szervezetek témái, ügyei mások, viszont közös bennünk az, hogy kibontakozásunk elengedhetetlen feltétele a demokratikus, részvételen alapuló működés. A kezdeményezés az egymás támogatása mellett, egy szakmai hálózat kialakítását is célozta. A projekt keretében a szervezetek lehetőséget kaptak arra, hogy az eszközöket saját témáikhoz igazítva, fiatalokkal együttműködve próbálják ki. Mi ezt a Gyerekrészvétel Programon belül a Kiskorú Kollégáinkkal zajló munkába építettük be.

A nyáron 14 fővel bővült az Alapítványnál önkénteskedő, 13-17 éves gyerekek csapata. A Kiskorú Kollégák (KiKo-k) havonta több alkalommal találkoznak. Ilyenkor különböző képzéseken vesznek részt és kisebb és nagyobb csoportokban dolgoznak együtt az Alapítvány programjaival, például a NEMECSEK Programmal vagy a Hintalovon Akadémiával. Emellett pedig saját projektekkel is foglalkoznak a gyerekek. 

Legutóbbi találkozónk első felén jogi képzést tartottunk a KiKo-knak, ahol az emberi jogokkal, jogi fogalmakkal és természetesen a gyermekjogokkal ismerkedtek. Ezt követően, a gyerekjogok világnapjára készülve, arra törekedtünk, hogy a gyerekjogokat olyan személyesnek érzett ügyek mentén közelítsük meg, amelyek különösen fontosak a gyerekek számára. Ehhez a SZÁRNY játékot használtuk hangolódásra. 

A SZÁRNY egy online, interaktív képregény (és egy hozzá tartozó kiadvány), amelynek célja, hogy segítse a fiatalokkal való párbeszédek kialakítását olyan témákban, mint a számukra fontos ügyekben való részvétel, az aktív állampolgárság és az érdekvédelem. Úgy gondoltuk izgalmas és érdekes lehet egy új formájú eszközt kipróbálni és megmutatni a gyerekeknek. A játékban végigkövetjük a főhős, Maori történetét, aki szeretne kiállni a saját ügyéért, ehhez pedig csapatot és értékeket gyűjt maga mellé. 

A SZÁRNY játék itt érhető el egy letölthető segédanyaggal együtt, amely bemutatja a játék alapjául szolgáló kutatást és kidolgozott óraterveket kínál pedagógusoknak, fiatalokkal foglalkozó szakembereknek.

A Kiskorú Kollégáinkat a találkozó keretében először arra kértük, hogy gondolják végig, mely ügyek fontosak számukra, van e olyan terület, ahol hiányt, vagy nehézséget tapasztalnak a környezetükben. Ezután kikeresték, hogy ezek az ügyek, történetek, mely gyerekjoghoz kapcsolódnak igazán.

A gyerekek által fontosnak tartott ügyekről, és az ahhoz kapcsolódó gyerekjogokról írtunk egy cikket november 20-ára, a Gyermekjogok világnapjára, ami itt érhető el. 

Ha tovább olvasnál arról, hogy hogyan és miért dolgozunk együtt gyerekekkel, akkor kattints ide.

Ha gyerekekkel dolgozol, vagy olvasnál a gyerekrészvétel formáiról, nézz be tudástárunkba!

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

A gyermekjogok világnapja alkalmából Kiskorú Kollégánk, Abigél is felszólalt az Európai Parlament képviselői előtt, kilenc Eurochild-os társával együtt.
Hintalovon Alapíítvány 2020 óta tagja az ECPAT-nak, ennek keretében idén is több projekt valósult meg gyerekek részvételével.
Az ENSZ ismét megkérdezte a gyerekeket. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Kiskorú Kollégája is elmondta a véleményét sok más országból érkező gyerekek együtt.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Mi az a grooming és hogyan ismerheted fel?

Plakátunkban összefoglaltuk neked a grooming jeleit és találhatsz pár hasznos tanácsot is, hogy hogyan lehetsz az online térben biztonságban. Válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló kiadványunkat!

Ismerd meg a jogaidat! – Gyerekjogokról gyerekeknek

18 éven aluli vagy és mindig csak a kötelességeiddel jönnek? Ismerd meg a jogaidat is, ez a kiadványunk neked szól! A gyerekjog világnézet:)

Médiaszereplés alapelvei gyerekeknek

Hogyan bánhat a gyerekkel egy riporter? Mire érdemes figyelni, ha gyereked médiaszereplésre készül? Töltsd le gyerekeknek szóló anyagunkat!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart