Akkor tudjuk megvédeni a gyerekeket az erőszaktól, ha tisztában vagyunk vele, mi számít bántalmazásnak.
Mi számít erőszaknak?
Az erőszaknak számos formája van, de mindegyik megengedhetetlen: fizikai, érzelmi bántalmazás, mérgező szavak, a másik megalázása, kiszolgáltatott helyzetbe hozása, elzárása a külvilágtól, anyagi ellehetetlenítése, közvetett módon való bántalmazása (például más családtagon keresztül), szexuális bántalmazása, szexuális kihasználása – ez mind-mind erőszaknak számít. Magyarországon zéró tolerancia van érvényben a gyermekbántalmazás valamennyi formájával szemben ( 1991. LXIV. törvény 19. cikk; 1997. XXXI. törvény 6. § (5) bekezdés) A zéró tolerancia elve valójában nem „extra” védelmet biztosít a gyerekeknek, hiszen a felnőttekre is érvényes ez a jogszabály. A gyerekekkel szembeni erőszak alapvető formái között nincs hierarchia, tehát egyenrangú védelem illeti meg a gyerekeket a fizikai, az érzelmi, a szexuális erőszakkal, valamint az elhanyagolással szemben is
A gyerekekkel szembeni erőszak egyetlen formája sem elfogadható, és minden formája megelőzhető.
Egy pofon már bántalmazás?
Ha egy gyereket megvernek, az lehet, hogy fizikailag jobban fáj, mintha „csak” egy pofont kap, de mindkettő erőszakot jelent, és mindkettő sérti a zéró tolerancia elve mellett a gyerek emberi méltóságának és testi épségének tiszteletben tartásához való jogát. Számos kutatás kimutatta, hogy a testi fenyítés enyhébb formái súlyos erőszakhoz vezethetnek.
A gyereket nem bántotta… csak hallotta, hogy kiabálunk…
Az a gyerek, aki szem- vagy fültanúja a bántalmazásnak, ugyanúgy érintett abban az erőszakban, ami megtörtént. Ugyanolyan pszichés károkat okoz, mintha ő kapta volna a pofonokat, szidásokat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósága által kiadott módszertani útmutató szerint: „amennyiben a hozzátartozók közötti erőszaknak a gyermek is szemtanúja, azt úgy kell tekinteni, hogy ő is veszélyeztetett, mintegy a bántalmazás ellene is irányul.” A szülők közötti folyamatos konfliktushelyzet a gyerek veszélyeztetése szempontjából magas kockázatú esetnek minősül, így más bántalmazási formák minősítése nélkül önmagában is súlyosan veszélyeztető kockázatnak számít.
Mit kell tenni, ha valaki erőszakot lát? Van jelzési kötelezettség?
Ha felmerül a gyerekbántalmazás gyanúja, fontos, hogy jelezzük a megfelelő hatóságnak, amelynek minden jelzést meg kell vizsgálnia. A jelzés célja, hogy felhívja a figyelmet a gyereket érő elhanyagolásra, nem megfelelő nevelésre, bántalmazásra, illetve a gyerek magatartásában észlelt aggodalomra okot adó dolgokra. A jelzésnek a gyerekről kell szólnia, és arról, hogy a felnőtt vagy szakember mit tapasztalt a gyerekkel kapcsolatban (mit mesélt, hogyan viselkedett, milyen fizikai tünetet mutatott). A jelzésnek azt kell tartalmaznia, amit a felnőtt LÁT, TAPASZTAL a gyerekkel kapcsolatban, és nem azokat a feltevéseket, amelyek miatt a felnőtt szerint viselkedik így a gyerek.
Azt szoktuk mondani, hogy ha egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell, akkor a gyerek bántalmazásához és elhanyagolásához egy egész falu félrenézése és hallgatása kell.
Mi a különbség a feljelentés és a jelzés között?
A jelzés célja, hogy felhívja a figyelmet a gyereket érő elhanyagolásra, nem megfelelő nevelésre, bántalmazásra, illetve a gyerek magatartásában észlelt, aggodalomra okot adó dolgokra. A jelzés megtétele ezekben az esetekben a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak kötelessége. Jelzést a gyermekjóléti szolgálatnál vagy gyámhivatalnál tehetünk. Ezzel szemben feljelentést a rendőrségen lehet tenni, szóban/írásban (akár e-mailben vagy ügyfélkapun keresztül is). A feljelentést követően a rendőrség nyomozni kezd, bizonyítékokat keres, tanúkat hallgat meg.
Ki tehet jelzést ha bántanak egy gyereket és hová kell jelezni?
A jelzés lényege, hogy a gyermekvédelmi rendszer bármelyik szereplője felé egy laikus is eljuttathatja az információt, ha az a gyanúja, hogy egy gyereket bántanak vagy veszélyeztetve van. Utána ez az adat továbbkerül a megfelelő szakmai szereplő felé, aki a gyerek érdekében be tud avatkozni. A jelzést névtelenül is meg lehet tenni laikusként az alábbi intézmények bármelyike felé:
- gyermekjóléti szolgálat
- gyermekjóléti központ
- gyámhatóság (minden településen az interneten megtalálható, hogy hol van és milyen központi elérhetőségei vannak)
- iskolában/óvodában a szociális segítő (az intézményben ki kell, hogy legyen függesztve a neve, elérhetősége, de ha nincs, a vezetőségnek tudnia kell).
Mikor kell jelzés tenni?
Súlyos veszélyeztetés esetén a szakemberek számára előírás, hogy legkésőbb 72 órán belül, veszélyeztetés gyanúja esetén 8 napon belül kell jelezni. Súlyos veszélyeztetés esetén az a legjobb, ha a rendőrséghez fordulunk (ők utána értesítik a gyermekvédelmi intézményeket is).
Kinek kötelező jelezni?
A gyermekvédelmi jelzőrendszernek vannak hivatalos tagjai akiknek kötelező jelezni, ha gyerek bántalmazása, veszélyeztetése jut a tudomásukra, ilyen például a gyerekorvos, a védőnő, az óvoda, iskola, de rajtuk kívül bárki más is jelezhet (egy szomszéd, vagy akár osztálytárs gyerek szülője).
Bajba kerülhetek, ha jelzést teszek? Milyen következményei lehetnek rám nézve?
Vannak helyzetek, amikor senki sem tesz jelzést, mert a gyerekek bántalmazásáról tudomással bíró vagy azt gyanító felnőttek nem akarnak/nem tudnak jelezni. Ennek hátterében állhat:
- gyávaság, kényelem („jobb nem tudni arról, hogy mi történik”),
- bizonytalanság („talán nem is úgy van, ahogy gondolom”),
- lemondás („úgysem történik semmi”),
- félelem („talán azzal még rosszabb helyzetet idézek elő, ha jelzek”),
- vagy rossz tapasztalat („múltkor is jeleztem, és nem történt semmi, a végén még nekem lett bajom az egészből”).
Bármi is áll a háttérben, az ilyen esetekben a gyerekek magukra maradnak, és nekik kell segítséget kérniük, vagy találniuk egy olyan felnőttet, aki tanácsot tud adni nekik. Sok esetben a jelzés konfrontációt jelent, konfliktust vagy vitát. Ezeket a helyzeteket a gyerek érdekében különösen a szakembereknek be kell vállalniuk. A gyerek biztonsága az első, de a jelzésnél természetesen gondolhat a felnőtt a saját biztonságára is. Lehetőség van kérni a jelzésnél az adatok zártan kezelését, de előzetes esetkonzultációt is kérhet a gyermekjóléti szolgálattól az, aki bizonytalan abban, hogy hogyan tegye meg a jelzését. A jelzés a felnőttek felelősségvállalása abban, hogy ne az elkövetőkkel, bántalmazókkal legyenek cinkosok, hanem a gyereknek segítsenek.
Mit tehet egy gyerek ha bántják? Hová jelezhet egy gyerek ha bántalmazást tapasztal?
A gyerekek közül sokan küzdenek azzal a nehézséggel, hogy nem mernek szólni vagy segítséget kérni, ha látják, hogy valakit bántanak (vagy akár őt magát bántják), mert nem szeretnék, ha „árulkodónak” neveznék. Ezért is meghatározó jelentősége van annak, ha szülőként (a gyerekkel foglalkozó felnőttként) többször is beszélgetünk a gyerekkel a bántalmazásról, annak megjelenési formáiról és arról, hogy mit tehetnek ők maguk, amikor ezzel szembesülnek. A gyerekeknek fontos tudniuk, hogy akárhol (otthon, utcán, iskolában, stb.) fordul elő, hogy bántalmazással találkoznak, annak következménye kell hogy legyen. És csak úgy lehet következménye, ha erről további felnőttek is tudomást szereznek. Tehát el kell azt magyarázni, hogy ilyen esetben szóljon a gyerek nekünk vagy egy felnőttnek a környezetében. Bármelyik felnőttnek, akiben a gyerek megbízik: szülei, nagyszülei, egy barátja szülei, egy tanára, az iskolapszichológus, stb. Ha pedig esetleg nincs ilyen felnőtt a környezetében, vagy a gyerek nem mer / akar szólni, akkor telefonon a Kék-Vonal 116-111-es telefonszámát is fel tudja hívni anonim módon, ahol szintén tudnak neki segíteni egy ilyen helyzetben. Fontos, hogy a gyerek megértse: akár őt bántják, akár egy társát, a bántalmazásnak csak akkor lesz vége és következménye, ha a dologról tudomást szerez egy másik felnőtt, aki tud intézkedni az ügyben (akár a gyermekvédelmi jelzőrendszert, megfelelő hatóságokat is értesíteni tudja, stb.).
Mi az a közösségi gyerekvédelem?
A gyerekek jóllétének és biztonságának védelme az egész közösség feladata. Fontos, hogy a közösség tagjai valóban felismerjék, ha egy gyerek bajban van, és tisztában legyenek azzal, hogy kihez és milyen formában fordulhatnak. Ennek számos előfeltétele van, például, hogy legyen a közösség tagjainak egy közös tudása, ismerjék egymást a közösség tagjai, bízzanak egymásban, és megfelelően működjön közöttük a kommunikáció. Egyszerűen megfogalmazva: a közösségi gyermekvédelem a gyerekeket körülvevő „falu” olyan együttműködését jelenti, amelynek a célja a gyerekek biztonságának a garantálása.
Hogyan beszélgessünk a bántalmazásról azzal, akit bántottak?
Ahhoz, hogy az áldozat beszélni tudjon a vele történtekről, elsősorban biztonságban kell éreznie magát. Fontos tudnia, hogy bízhat az őt meghallgatóban, és elég idő áll rendelkezésére ahhoz, hogy beszéljen a történtekről. A gyerek által elmondott történet talán eleinte nem elég részletes, vagy épp ellenkezőleg, nagyon részletesen tud leírni bizonyos emlékeket. Az is előfordulhat, hogy nem összefüggő a történet, többszöri ismétlés után lehetnek benne ellentmondások, érthetetlen részletek. Nem szabad siettetni, félrevezető kérdésekkel befolyásolni a történetmesélést. Szexuális bántalmazás esetén fontos tudni, hogy a legtöbb esetben az erőszakot az áldozat számára ismert helyen, az általa ismert személy követi el. Jellemző, hogy óriási az áldozat bűntudata azzal kapcsolatban, hogy mit tehetett volna másként, ezért fontos megerősíteni, hogy nem az ő hibája, ami történt, nem ő felelős a bántalmazásért.
