Pekingben díjazták az Alapítvány munkáját

A résztvevő országok tapasztalatait összegezve született egy dokumentum, melyben a 20 ország jövőbeni együttműködésére tekintettel fogalmazta meg céljait.
Pekingben díjazták a Hintalovon gyermekjogi munkáját

Hintalovon

2018.04.06.

A konferenciára 20 ország gyermekjogokkal foglalkozó szervezetei kaptak meghívást, hogy  a képviselt országuk gyermekjóléti és gyermekjogi programjaikat bemutassák, és felmérjék az együttműködési lehetőségeiket. dr. Sánta Nóra beszámolóját olvashatjátok.

Lehetőségem volt  részt venni 2018. márciusában egy 9 napos nemzetközi, gyermekjogi konferencián, az A20 Social Leadership Summit on Child Advocacy-n.

A konferenciára 20 ország gyermekjogokkal foglalkozó szervezetei kaptak meghívást, hogy  a képviselt országuk gyermekjóléti és gyermekjogi programjaikat bemutassák, és felmérjék az együttműködési lehetőségeiket.

Pekingben díjazták a Hintalovon gyermekjogi munkáját

A Gyermekjogi Pro Bono Központ

A meghívott civil szervezetek képviselői bemutatták szervezetük programját és fő fókuszait, kihívásait és jó gyakorlatait. A Hintalovon Alapítvány Gyermekjogi Pro Bono Központjának vezetőjeként bemutattam központ jogsegély szolgáltatását, gyermekjogi programjainkat, és a gyermekjogi követ programot. A konferencia különböző szekcióiba elismert szakértőket hívtak, így lehetőségünk volt az ECPAT International vezetőjétől tanulni, illetve az UNICEF kínai vezetőjével is találkoztunk.

Nemcsak kerekasztal beszélgetéseken vettünk részt a 9 nap alatt, hanem a Beijing Chlidren’s Legal Aid and Research Center működését is megismertük. Lihua Tong, a pekingi gyermekjogsegély központ vezetője több, mint 8000 pro bono ügyvéddel dolgozik együtt, s több ezer gyermekjogi ügyben nyújtott már segítséget.  Az ingyenes gyermekjogi képviselet mellett rendszeresen kutatásokat és esettanulmányokat publikálnak. A központ 20 éve működik együtt a hatóságokkal és a kínai kormánnyal, az együttműködés fontosságát mindannyian elismerik és tiszteletben tartják. Nagyon érdekes tapasztalat volt szembesülni azzal, hogy habár a világ különböző tájairól érkeztünk a konferenciára, olyan hasonló kihívásokkal kell szembenéznünk, mint a gyermekjogok elismerése és megismertése, szakemberek képzése és a nagy ügyteher.

Közösen a gyerekek legfőbb érdekének érvényesüléséért

A konferencia zárónapján 5 különböző gyermekjogot érintő panel beszélgetés zajlott, ahol a “Gyermekvédelmi rendszerek fejlődése és fejlesztése” szekcióban osztottam meg az Alapítvány tapasztalatait. A kínai sajtó és különböző civil szervezetek is végigkísérték a konferencia előadásait, így különösen nagy öröm volt a Gyermekjogi Pro Bono Központ munkájának elismeréseként díjat kapni.

A konferencia zárónapján 5 különböző gyermekjogot érintő panel beszélgetés zajlott, ahol a “Gyermekvédelmi rendszerek fejlődése és fejlesztése” szekcióban osztottam meg az Alapítvány tapasztalatait. A kínai sajtó és különböző civil szervezetek is végigkísérték a konferencia előadásait, így különösen nagy öröm volt a Gyermekjogi Pro Bono Központ munkájának elismeréseként díjat kapni.

A résztvevő országok tapasztalatait összegezve született egy dokumentum, melyben a 20 ország jövőbeni együttműködésére tekintettel fogalmazta meg céljait.

Nagyon érdekes és megtisztelő volt ennyi szakemberrel együtt gondolkozni, megismerni véleményüket és közösen gondolkozni azon, hogyan lehetne még hatékonyabban dolgozni a gyerekek legfőbb érdekének érvényesüléséért.

                                                                                                                                                           Sánta Nóri

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Eddig 19 EU tagország készítette el a saját cselekvési tervét. Némi késéssel, most már a magyar is megismerhető. Elolvastuk, és véleményeztük. Olvassátok!
Gyakorlati segítség lenne minden szereplőnek a korai felismerés, valamint a határozott és szakszerű beavatkozás protokolljainak kialakítása, megosztása – Rubovszky Rita gondolatai a Pannonhalmi Gyerekjogi Szimpózium kapcsán.
A Neticle és a Hintalovon közös kutatásának eredményei az első csókról, az első szexről és a kamaszkor fontosabb kérdéseiről megerősítették, hogy a gyerekek többsége sem otthon, sem az iskolában nem kapja meg a biztonságos, egészséges fejlődéséhez szükséges, alapvető információkat.
A gyerekek bírósági meghallgatásáról szóló értesítés szabályai változtak 2022 nyarán. Mit jelent ez a gyakorlatban? Mit jelent mindez a gyermekjogok érvényesülése szempontjából?

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Biztonságos, egyszerűen hozzáférhető és könnyen használható – mi az? Az óvszer

Miért a biztonságos szex a jó szex? Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le kiadványunkat, mely jó kiindulási alap lehet a biztonságos szexről szóló beszélgetéseknek.

Mire figyelj, ha tüntetni mész?

A gyerekeknek is joga van tüntetésen kifejezni a véleményét. 15 pontban összegyűjtöttük, diákként mit kell tudnia a tüntetésekről.

Mit gondolj végig, ha kikérnéd a gyerekek véleményét?

Ha kíváncsi vagy, hogy milyen szempontokat érdemes végiggondolnod és figyelembe venned, ha a gyerekek véleményére vagy kíváncsi, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló kiadványunkat!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart