Mi az a NAT, és miért fontos nekünk? Vélemény.

A Gyermekjogi Követek is véleményezték az új Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezetét. Izsó András Gyermekjogi Követ megpróbálta közérthetően megfogalmazni az új Nemzeti alaptantervvel kapcsolatos elképzeléseit, rávilágítva annak visszásságaira és problémáira.
Gyermekjogi követ véleménye az alaptantervről

Hintalovon

2018.10.08.

A Gyermekjogi Követek is véleményezték az új Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezetét, amelyet a Tanulástudományi Kutatócsoport szeptember 1-jén bocsátott társadalmi vitára. Izsó András Gyermekjogi Követ a következő véleményt fogalmazta meg a NAT-ról.

Kedves Diákok!

Ne legyetek báNATosak, nem kell megijednetek, nem apokalipszist vizionálok, csak megpróbálom közérthetően megfogalmazni az új Nemzeti alaptantervvel kapcsolatos elképzelésemet, rávilágítva annak visszásságaira és problémáira.

Az új alaptanterv tervezetét a közelmúltban hozták nyilvánosságra, és szeretnék, hogy megvitatásra kerüljön. Már ebben több kivetnivalót találok, hiszen nem teszi lehetővé a nyílt párbeszédet és az átélt sérelmek megvitatását.

A tervezet több ponton is hiányos, és nem vagy csak részben veszi figyelembe a diákok véleményét. Ezenkívül sok változtatni való dologhoz nem nyúl hozzá. Az új NAT olyan eszményt képzel el, amelyben az ideális tanuló mindenből makulátlanul teljesít (emellett persze több iskolán kívüli tevékenységben – mint a sport- vagy a zenei foglalkozások – kiválóan helytáll). De kérdés, hogy hol marad a szabadidő, amire egy mai kamasznak mindenképpen szüksége van? Ezen a készítők nyilván átugrottak, vagy egyszerűen csak nem vették figyelembe.

Mint ahogy a testnevelés-oktatásánál sem, amelyet a diákok többsége talán nem is ért: „Miért tanulunk kézenállni, gyűrűn lógni, szekrényugrani a 8. órában, mikor én csak felszabadultan mozogni és levegőn lenni szeretnék?”

Az órák meneténél nagyon kevés hangsúlyt helyeznek a csoportmunkára, a kreatív projektekre, a technológiának megfelelő eszközök használatára. A magyar iskolák többségénél még mindig a lexikális tudás, a magolás az első számú alap, s ettől lehet valaki „jó tanuló”.

Úgy látszik, hogy ezen az alaptanterv tervezetében sem kívánnak változtatni, viszont itt vagyunk mi, akik mint az oktatás megtapasztalói elmondhatjuk véleményünket és változtatási szándékunkat a nyilvánosságnak.

További tartalmak a témában

Attól, hogy egy iskolai beavatási szertartás széles körben elfogadott, nem jelenti azt, hogy rendben van, ha azzal gyerekeket aláznak meg és bántalmaznak.
A Hintalovon Alapítvány előadóként vett részt az Erzsébet Ifjúsági Alap a koronavírus alatti iskolai közösségi szolgálatról szóló szakmai napján.
Nagyon fontos tudnod, hogy amennyiben kiközösítenek téged, az nem a te hibád. Éppen emiatt érdemes egy olyan emberrel beszélned, akiben megbízol, és tudod, hogy támogatni fog téged – a lényeg, hogy ne maradj egyedül ezzel a helyzettel.
Magyarországon minden oktatási intézmény egyedileg rendezheti a saját fegyelmi eljárásrendjét és az alkalmazható büntetések körét, azonban ezek semmi esetben sem sérthetik a kiskorú alapvető és elidegeníthetetlen gyermeki jogait. Egy konkrét eset kapcsán tanulmányunkban a tanulóval szemben indítható fegyelmi eljárás főbb szabályait foglaltuk össze.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

kamaszkor útikalauz

Kamaszkor – Útikalauz (felvilágosításhoz) szülőknek 1. rész

A kamaszkor nehéz. Segítünk eligazodni a kamaszkor kényes nevelési kérdéseiben, legyen szó felvilágosításról, szexuális nevelésről, más fontos kérdésekről.

Miért tilos a verés? – Beszéljünk a fenyítés káros hatásairól

Miért ártalmas a pofon, a fenékre csapás vagy a tasli ? Milyen más nevelési technikákat tudunk alkalmazni helyette? Segítünk!

Biztonságos, egyszerűen hozzáférhető és könnyen használható – mi az? Az óvszer

Miért a biztonságos szex a jó szex? Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le kiadványunkat, mely jó kiindulási alap lehet a biztonságos szexről szóló beszélgetéseknek.

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2025 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart