A fiatalok és a média – valós gyerekrészvétel?

A gyerekeket hírfogyasztóként sem vesszük komolyan. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány friss kutatásának előzetes adatai szerint 5-ből 4 gyerek rendszeresen tájékozódik, de a felük sok mindent nem ért meg ennek során. Hogyan vesznek részt az alakításában, a fogyasztásában, és hogyan jelennek meg a médiában a fiatalok?
gyerekek a médiában, fiatalok, gyerekszereplés, olvasnak, hírfogyasztók, tárgyak

Hintalovon

2019.07.04.

Leszúrta apját a 13 éves lány, kitálalt a tanárával szexelő diák, kukákat gyújtottak fel kamaszok. A 18 éven aluliak legtöbbször bűncselekményekhez kapcsolódóan jelennek meg a hagyományos médiában. Németh Barbara, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány programvezetője nem véletlenül fejtegeti a valós gyerekrészvétel témát.

Valós gyerekrészvétel?

A médiában a gyerekek gyakran válnak a szenzáció – keltés vagy anyagi, politikai érdekek eszközeivé. Ez nem a témán múlik, hanem a feldolgozás célján és módján. Nyilvánvaló különbség van aközött, ha egy cikk az oktatási reformokért tüntető diákok véleményét mutatja be, a kattintásokat hivatott vonzani vagy egy szerkesztői narratívát támaszt alá. Mégis, mintha kevésbé lennénk kíváncsiak arra, hogy mit gondolnak a gyerekek. Erre enged következtetni legalábbis, ha abból indulunk ki, hogy mennyire szolgálja a média, hogy a gyerekeket jobban megértsük. Mennyit tudunk arról például, hogyan gondolkodnak a szöveges értékelések eltörléséről, a környezetvédelemről, hogy mennyire érzik biztonságban magukat a fesztiválokon? A tudósítások ritkán célozzák a gyerekek véleményének bemutatását, de hiányzik az is, hogy kellően megerősítsük őket, támogassuk abban, hogy merjenek és biztonságosan tudjanak kiállni a véleményük mellett.

Évekkel ezelőtt azt találták hazai kutatók, hogy négyszer nagyobb a médiareprezentációja a bűnesetekkel kapcsolatba került gyerekeknek, mint bármilyen más gyerekcsoportnak.

A gyerekeket hírfogyasztóként sem vesszük komolyan. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány friss kutatásának előzetes adatai szerint 5-ből 4 gyerek rendszeresen tájékozódik, de a felük sok mindent nem ért meg ennek során. Külföldön számos népszerű műsor létezik, amely érthető módon mutatja be a hét fontos eseményeit gyerekek számára, gyerekszerkesztők részvételével. Hazánkban a híradások inkább a felnőtteket szólítják meg.

Influencerek, vloggerek

Vegyük észre, hogy ezalatt a fiatalok a média megkerülhetetlen tényezői lettek. Az influencerek, vloggerek véleményére tízezrek kíváncsiak, legyen szó az első szakításról vagy a szelektív hulladékgyűjtésről. Véleményük aranyat ér, szó szerint, hiszen értéke van a befolyásuknak.

Izgalmas színt hozna az újságírásba, ha a média munkatársai több kortárs szerkesztőt, szerzőt alkalmaznának, nem csak gyereknapon. A gyerekekről gondolkodni csakis a gyerekekkel érdemes. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkáját például 6 középiskolás önkéntes segíti. A gyermekjogi követek célja, hogy a gyerekek véleményére jobban odafigyeljenek a felnőttek.

A gyerekeknek joguk van az információhoz és az őket érintő kérdésekben való részvételhez. Ideje lenne tehát túllépni a gyerekek elkövetőként, áldozatként vagy rebellisként való bemutatásán és a tanulmányi vagy sportsikerekhez kapcsolódó megjelenések mellett nagyobb helyet kell adni a gyerekek véleményének is. Így lesz hiteles, hogy fontosak számunkra a gyerekek.

(A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány a magyarországi gyerekekért dolgozik, a gyerekek legfőbb érdekét képviseli.)

forrás: Kisalföld

További tartalmak a témában

A kamaszkori testi változások között a szőrkérdés az egyik legnehezebb sok fiatal számára; szülőként azonban tehetünk azért, hogy a gyerekünk ebben az időszakban is jól érezze magát a bőrében.
Az egészséges szexualitás kialakulásához nem elég az egyszeri szexuális felvilágosítás. A testi és lelki változások mind formálják a gyerek szexualitását, akit nagyon sok veszélynek teszünk ki, ha egyedül hagyjuk a kérdéseivel.
Internet nélkül nehezebb élni! A nyugdíjas diákok igazán értő – és egyébként a foglalkozásokra előre felkészített – digitális bennszülött diáktanárok segítségével ismerhetik meg az internet, a kütyük világát.
A Telenor felkérésére a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány négy generáció képviselőit kérdezte meg arról, hogy milyen bulizási szokásaik voltak/vannak, illetve hogy mit gondolnak a biztonságos fesztiválozásról, és hogyan változtatta meg a bulizási szokásokat a mobilok elterjedése. Az alapítvány az eredményeket 5-5 jó tanácsban foglalta össze.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Online zaklatás- Kérdések és válaszok fiataloknak

Nevelés vagy büntetés? – plakát

Mi a nevelés célja? Mi a különbség az egészséges fegyelmezés és a büntetés között? Tudd meg szülőknek készült plakátunkról!

Mi a különbség a segítségkérés és az árulkodás között? – plakát

Mit tehet egy gyerek ha bántják vagy szemtanúja annak, hogy mást bántanak? Miért fontos megtanítani, hogy mi a különbség az árulkodás és a segítségkérés között? Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le plakátunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.