Biztonságban, közösségben – Gyerekvédelmi útmutatóval a biztonságos ferencvárosi óvodákért!

Hintalovon

2026.03.17.

Nagy öröm számunkra, hogy a Ferencvárosi Önkormányzattal közösen nyertünk a HAND Szövetség által meghirdetett GEAR UP! pályázaton. A program lehetőséget ad arra, hogy a idén a ferencvárosi óvodákkal együtt dolgozva erősítsük a gyerekek védelmét szolgáló intézményi gyakorlatokat. Emellett támogassuk azokat a szakembereket, akik nap mint nap a legkisebbek biztonságáért és jóllétéért dolgoznak.

A pályázat keretében a kerület óvodáit workshopokkal és szakmai mentorálással segítjük abban, hogy elkészítsék saját, intézményre szabott Gyerekvédelmi útmutatójukat. Ez az útmutató olyan gyakorlati dokumentum, amely a mindennapi működésben segíti a pedagógusokat és az intézmények munkatársait. Így a gyermekek biztonságát érintő helyzetekben magabiztosan, következetesen és közösen kialakított elvek mentén tudnak dönteni.

Miért fontos a gyerekvédelem az óvodákban?

Az óvodák kiemelt szerepet töltenek be a gyerekek életében: itt alakulnak ki az első közösségi élményeik és itt tanulják meg azt is, hogyan lehetnek biztonságban mások között (a szüleiktől távolabb…). Éppen ezért kiemelten fontos, hogy az intézmények működésében világos, átlátható és mindenki számára érthető gyakorlatok támogassák a gyerekek védelmét, a gyerekek-szülők-szakemberek alkotta közösség mindennapjait.

Mi az a gyerekvédelmi útmutató és miben segít?

A Hintalovon Alapítvány Gyerekvédelmi útmutatója ebben nyújt segítséget. Nem egy újabb adminisztratív kötelezettségről van szó, hanem egy olyan gyakorlati mankóról, amely az adott intézmény saját működésére szabva rögzíti a gyermekvédelemhez kapcsolódó legfontosabb elveket és eljárásokat. Az útmutató közös gondolkodás eredményeként születik meg, így valóban a mindennapi helyzetekre ad használható válaszokat.

Az útmutató például olyan kérdésekben nyújt iránymutatást, mint hogy:

  • miként kezeljük a bántalmazásra utaló helyzeteket,
  • hogyan beszéljünk a gyerekekkel és a szülőkkel érzékeny témákról,
  • hogyan védjük a gyermekek személyes adatait és képeit.

Emellett abban is segít, hogy az intézmények belső eljárásrendje egyértelmű legyen. Kihez fordulhatnak a kollégák, ha segítségre van szükségük, milyen lépések követik egymást egy-egy nehezebb helyzetben, és hogyan tud együttműködni a nevelőtestület a gyermekek érdekében.

Azok az intézmények, amelyek már elkészítették saját Gyerekvédelmi útmutatójukat, arról számolnak be, hogy a közös szabályok és az átgondolt eljárások biztonságosabb, nyugodtabb környezetet teremtenek. Nemcsak a gyerekek számára, hanem a pedagógusok és a szülők számára is. A közösen kialakított keretek erősítik a szakmai biztonságérzetet, támogatják a csapatmunkát, és segítenek megelőzni a bizonytalan vagy félreértésekre okot adó helyzeteket.

Hogyan készül az intézményre szabott gyerekvédemi útmutató?

Az elmúlt hónapokban több körben egyeztettünk a ferencvárosi önkormányzattal és az óvodák munkatársaival arról, hogyan tudjuk a programot a lehető legjobban illeszteni az intézmények mindennapi működéséhez. Ezekből a beszélgetésekből egy olyan közös folyamat rajzolódott ki, amely egyszerre ad szakmai támogatást és hagy teret az óvodák saját tapasztalatainak, igényeinek.

Az útmutatók kidolgozása minden intézményben külön zajlik majd: az év első felében négy, a nyári szünet után pedig az öt másik kerületi óvodával dolgozunk együtt. A Hintalovon Alapítvány minden részt vevő intézmény mellé biztosít egy mentort biztosít, aki végigkíséri a folyamatot. A mentorok tartják a workshopokat, segédanyagokat biztosítanak, szakmai támogatást nyújtanak, és bármikor elérhetők a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban.

A közös munka egy indító workshoppal kezdődik, amelyen az adott óvoda teljes nevelőtestülete részt vehet. Ezen a találkozón a gyerekjogokról, a mindennapi pedagógiai és gyermekvédelmi kihívásokról, valamint magáról az útmutató céljáról és felépítéséről lesz szó. A workshop célja, hogy közös alapot teremtsen a további munkához, és lehetőséget adjon arra, hogy a pedagógusok megosszák saját tapasztalataikat és kérdéseiket.

Ezt követően az óvodákban dolgozó szakemberek és a mentor közösen dolgozik az útmutató kidolgozásán. A munka során az óvoda saját gyakorlata, tapasztalatai és működési sajátosságai kerülnek fókuszba. Így az elkészülő dokumentum valóban a mindennapi munkát segíti majd.

A folyamatot egy záró workshop teszi teljessé, amelyen ismét az egész nevelőtestület részt vesz. Itt bemutatjuk az elkészült útmutatót, közösen átgondoljuk a bevezetésének a lépéseit. Emellett megbeszéljük azokat a kérdéseket, amelyek a gyakorlati alkalmazás során felmerülhetnek.

Együtt a biztonságosabb óvodákért

A Hintalovon Alapítvány számára különösen fontos, hogy a gyermekvédelem ne csak elvi szinten jelenjen meg az intézmények működésében, hanem a mindennapokban is kézzelfogható, átlátható és érvényesülő gyakorlatokban. Ez a program éppen erről szól, hogy közösen gondolkodva, egymás tapasztalataira építve tudjunk még biztonságosabb környezetet teremteni a gyerekek számára.

Nagyon várjuk a közös munkát a ferencvárosi óvodákkal. Bízunk benne, hogy a következő hónapok együtt gondolkodása nemcsak új útmutatókat, hanem még erősebb szakmai közösséget is eredményez majd a kerületben! Mert minden gyerek megérdemli, hogy biztonságban nőhessen fel – és minden szakember megérdemli azt a támogatást, amelyből erőt merítve a lehető legtöbbet teheti a gyerekek jóllétéért.

Az önkormányzatokkal való közös munkáról és az együttműködés lehetőségeiről itt lehet bővebben olvasni.

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. Sokszor mondjuk ezt, de mit is jelent ez pontosan és mit takar a közösségi gyerekvédelem?
Együttműködési szabályok gyerekeknek, egy öltözői házirend, amiben mindenki számít és mindenkinek jó lenni. Egy sportoló Kiskorú Kollégánk írása.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a Hintalovon Alapítvánnyal közösen kiáll a bántalmazás ellen. Az együttműködés során a bántalmazási esetek megelőzéséhez, felismeréshez és utánkövetéséhez kínál az alapítvány eszközrendszert az önkormányzatnak.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Ne feledd, hogy ez egy játék- plakátcsomag

A gyerekek is azért járnak le edzésre, hogy örömüket leljék a sportban. Szeretnének barátokat szerezni, és olyan edzőkre találni, akiktől tanulhatnak, akik támogatják őket. Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le plakátunkat!

Ajánlás iskolaőröknek, intézményvezetőknek

Hogyan tudnak partneri viszonyt kialakítani és együttműködni az iskolaőrök és intézményvezetők a gyerekek és a felnőttek biztonsága érdekében? Ha kiváncsi vagy ajánlásunkra, válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le még ma kiadványunk!

Ellenőrzőlista politikusoknak a felelős kampányokért

Gyerekek kampányban? Politikusoknak és kampányszervezőknek szóló ellenőrzőlista a gyerekek jogainak tiszteletben tartásához.

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart