Teljesítménykényszer kontra motiváció – Hol vannak a határok a sportban? 

A sport fontos része a gyerekkornak és rengeteg szép élmény kötődhet hozzá. Azonban számos olyan helyzet adódhat, amely veszélyezteti a sportoló gyerekek biztonságát.
sport children

Hintalovon

2024.07.02.

A sport meghatározó és nagyon fontos gyerekkori élmény, a legtöbbször örömöt és szép élményeket ad. Számos olyan helyzet is adódhat azonban, ami a gyerekek nem csak a fizikai, hanem az érzelmi biztonságát veszélyezteti. Az ilyen történetek objektív megítélését nehezíti, hogy a közvélemény és sok helyen a szervezeti kultúra is azt sugallja, hogy a bántalmazást el kell tűrni a siker érdekében. A fizikai sérülésnek nagyobb a kockázata, ugyanakkor arra nagyobb az odafigyelés is. A sportegyesületekben már több szakember is van a gyerekek megfelelő fizikai állapotának biztosítására. Azonban a lelki egészségre való odafigyelés még nem ennyire hangsúlyos és ebben még nagy egyenlőtlenségek vannak a szervezetek, sportágak között.

Bántalmazás felismerése és kezelése a sportban

Pedig a gyerekek mentális egészsége nagymértékben befolyásolja a teljesítményüket. A folyamatos teljesítménykényszer meghatározó eleme a szervezett sportnak, ráadásul ennek a mértéke gyakran kiveszi az örömöt a sportolásból. Emellett ez a sikerorientált szemlélet sokszor a gyerekek megkülönböztetését eredményezi. Így a kevésbé tehetségesnek tartott gyerekeket hátrányos helyzetbe hozza és sokszor egy életre elveszi a kedvüket a sportolástól. 

Amiatt is különösen nehéz az érzelmi bántalmazás felismerése és kezelése, mert gyakran előfordul, hogy a konfliktus elkerülése érdekében inkább szó nélkül marad pl. egy verbális bántalmazás. Az is gyakori probléma, hogy az egyesületen belül nincs hova jelezni egy-egy ilyen panaszt.

A sportoló gyerek és a felnőtt sportszakemberek (edző, masszőr, sportorvos) közötti hatalmi egyensúlytalanság növeli a gyerekek kiszolgáltatottságát. Sokszor érezhetik azt, hogy ha bántalmazás történik, az a sport velejárója. Még a szülők sem ismeri fel sokszor a bántalmazást. Például ha egy gyerek sérülten vagy betegen áll rajthoz, ha nem kap elég pihenőidőt, vagy ivószünetet, ha rendszeresen megalázó módón bánnak vele, vagy akár fizikailag bántják.

Gyerekvédelmi útmutatóra lenne szükség

Veszélyt jelenthet, hogy a versenysport sok edzőtáborral, versenyhelyzettel jár, amikor a gyerekek szüleiktől távol, és egy zártabb környezetben vannak. Szintén a veszélyt növeli, hogy a sportegyesületeknek ugyan 2017 óta rendelkezniük kell etikai szabályzattal, ám ez sok esetben csak papíron teljesül. Ennél sokkal részletesebb, a prevenciót hangsúlyozó és részleteket is szabályozó gyermekvédelmi útmutatóra lenne szükség, amelyet a szülők, a sportszakemberek és a gyerekek is ismernek.  Problémás a visszaélések egyesületen belüli bejelentése is, nincsenek erre vonatkozó eljárásrendek. Ha bántalmazás történik, akkor azt az abban részt vevők problémájának, nem pedig az egyesület problémájának tekintik. Az is óriási nehézség, hogy egy bántalmazás kapcsán még mindig az az elsődleges reakció, hogy vajon megtörtént-e a bántalmazás, vagy sem. Tehát nem az az alap hozzáállás, hogy az egyesület befogadja a visszaélés bejelentését, komolyan veszi azt, és kivizsgálja, majd csak az objektív kivizsgálást követően hoz döntést arról, hogy mi történhetett. A NEMECSEK Sport Program az átláthatóságot és a szervezet működésének hatékonyságát segíti többek között a gyerekvédelmi útmutató kidolgozásával.

Egyértelmű, hogy az edzők személye, felkészültsége és odafigyelése nagyon fontos a gyerekek számára. Az edző befolyásolhatja a gyerekek sporthoz való hozzáállását akár pozitív, akár negatív irányba.

A kortárs bántalmazás, vagy a beavatási szertartások „hagyományai” még mindig jelen vannak a sport világában. Ebben a két témában még mindig eszköztelenek az edzők. Sem az esetek kezelésében, sem a prevenciós szemlélet elterjesztésében, vagy kialakításában nem kapnak elegendő segítséget.

Szemléletváltás szükséges

Nagyon fontos és időszerű lenne egy szemléletváltás a sportban, amely egyértelműen kimondja, hogy az erőszak nem lehet a sport és a felkészülés része. Fontos lenne az aranyérmen kívül is értékelni a teljesítményt. A versenysport mellett sokkal nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a jól szervezett és mindenki számára könnyen elérhető tömegsportnak. Így mindenkinek önmaga kipróbálására kerülne a fókusz, ahol nem a versengés, hanem a sport öröme az elsődleges. Itthon is vannak már ezen a területen előrelépések, pl. a labdarúgásnál, de ez még sok más területen várat magára.

A sport örömforrás. Az erőszak nem a sport része. Tegyünk együtt a sportoló gyerekek biztonságáért! Ebben segít a NEMECSEK Sport Program. A programunk célja, hogy a sportszervezetek felismerjék a gyerekek biztonságának fontosságát és tegyenek meg mindent azért, hogy a gyerekek és az egész közösség biztonságban legyen. Ehhez nyújtunk kézzel fogható eszközöket, letölthető segédanyagokat, sablonokat.

További tartalmak a témában

A sport kutatás eredményei közül az egyik legfontosabb, hogy a gyerekek nem ismerik fel, hogy ami velük történik, az bántalmazás.
Milyen szerepe van a közösségeknek a gyerekek védelmében? Hogyan lehet a közösségeket megerősíteni, ezáltal a gyerekek életét biztonságosabbá tenni? A Hintalovon Alapítvány két éve tartó projektjében többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ.
A Hintalovon Alapítvány új gyerekvédelmi program kidolgozásába kezd NEMECSEK Sport néven, melynek célja, hogy a sportoló gyerekek is nagyobb biztonságban legyenek.
Mit jelent az iskolai bántalmazás? Milyen jelei vannak a bántalmazásnak? Olvasd el cikkünket és tudj meg többet a témáról!

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

28 pozitív mondat – Plakát

Összegyűjtöttünk ehhez 28 mondatot, amivel bátoríthatod a gyerekedet és kifejezheted mennyire szereted őt.

Irányelvek a gyerekekkel közös rendezvényt szervező felnőttek számára

Ha gyerekek is lesznek az eseményen, amit szervezel, akkor ez az anyag neked szól. Mutasd meg, hogy ez egy olyan rendezvény, ahol egy gyerek nem eszköz és nem díszlet!

Mire figyelj, ha részt veszel egy projektben?

Tudd meg, hogyan garantálható a fejlődésed és a kényelmed a közös munka során, és hogyan adhatsz visszajelzést a felnőtteknek!

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.