Mire figyeljünk, ha felnőtteknek szánt programra magunkkal visszük a gyerekeket is?

Felnőtteknek szánt programot terveztek és magatokkal vinnétek a gyerekeket is? Olvasd el véleménycikkünket, hogy mIt érdemes iszülőként lyenkor átgondolni!
Szempontok program választáshoz

Hintalovon

2023.04.19.

Az elmúlt időszakban két olyan hír is napvilágot látott, amelyben állatok voltak a főszereplők, és a szerencsétlen áldozatok. Böllérfesztiválon még élő, tudatánál lévő malacot perzselni, határokon átjövő, védett farkast lelőni kegyetlen tett. Mi felnőttek is igényeljük, hogy többet tudjunk arról mi történt, és a gyerekek is, akikhez eljutnak ezek a hírek. Így a téma gyermekjogi kérdéseket is felvet.

A gyermekjogi szempontok előtt, fontos kiemelni, hogy az állatok védelme és kímélete jogszabályban rögzített Magyarországon, ami kimondja, hogy “az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége.” A Gyermekjogi Egyezmény szerint a gyerekeknek joguk van ahhoz, hogy a szüleiktől és más felnőttektől a környezet, a növény- és állatvilág tiszteletben tartását megtanulhassák. 

Ezek az alapelvek általánosan érvényesek, de ezen túlmenően az állatok részvételével zajló programok kapcsán igyekszünk konkrét segítséget is nyújtani szülőknek, szervezőknek egyaránt abban, hogyan tarthatják szem előtt a gyermekjogokat és a gyerekek szükségleteit: 

Vannak az egyértelműen felnőtt programok, amelyet korhatár szerint lehet látogatni, és vannak a gyerekprogramok. És van nagyon sok olyan program, amely nem kifejezetten a gyerekeknek szól, de nincs akadálya, hogy azokat látogassák ők is. Ilyenkor a szülő felelőssége eldönteni, hogy adott rendezvényre elviszi a gyerekét is. 

Milyen szempontokat vegyünk sorra, amikor nem kifejezetten a gyerekeknek szánt programokra visszük magunkkal a gyerekeket? 

Mennyire gyerekbarát a hely és a program?

Nem csupán a tárgyi feltételek a fontosak, de a környezet, az embertömeg, a zajok, illetve, hogy mi fog ott történni. A gyerekek érzékenységét, korábbi tapasztalatait, személyiségét is figyelembe kell venni szülőként, és még így is előfordulhat, hogy egy előzetesen izgalmasnak, vagy érdekesnek tűnő esemény a helyszínen félelmet vagy szorongást kelt, vagy csak egyszerűen nem tetszik majd a gyereknek.

Mindig tájékozódjunk arról, hogy pontosan mi lesz a program, és az mennyire való a mi gyerekünknek. Akkor pedig különösen fontos a rugalmasság és a gyerek igényeire és szükségleteire való odafigyelés, ha az események előre nem várt fordulatot vesznek.

Miért visszük a gyereket is?

Fontos szempont, hogy azért visszük a gyereket, mert szeretnénk, ha velünk tartana, vagy azért, mert nincs kire bízni, mi felnőttek pedig szeretnénk részt venni az adott programon. A közös program célja lehet az együtt töltött idő, a szórakozás, vagy valamilyen nevelési cél is. Minden esetben gondoljuk át, hogy mi a célja annak, hogy a gyereket is magunkkal visszük.

Hány éves a gyerek, milyen az érdeklődése és a személyisége?

A gyerek életkorát, érdeklődését és személyiségét is figyelembe kell venni, amikor arról döntünk szülőként, hogy velünk jön egy eseményre.

Milyen hatással lehet rá az esemény?

Ha van arra esély, hogy a program bármilyen módon árthat a gyereknek, akkor nem vihetjük oda, akkor sem, ha a rendezvényszervezők amúgy engedik gyerekek belépését is. 

Mindig adódhatnak előre nem látható történések, de ebben az esetben a gyerek igényeire és szükségleteire tekintettel kell dönteni arról, hogy az adott eseményen maradunk, vagy esetleg elmegyünk onnan.

Mit tehet a programszervező azért, hogy egy program gyerekbarát legyen, ha van arra esély, hogy oda gyerekek is fognak érkezni ?

A program:

  • Nem szól az erőszakról, nem közvetít, és nem mutat valódi erőszakot. Sem maga a program, sem a többi látogató. (Egy lovastornán a felnőtt szereplők “ütközete”, vagy egy színpadi mesejátékban az ördökfióka elagyabugyálása nem öncélú, a jelenet keretezése a gyerekek számára is egyértelműen szimbolikus, senki nem sérül meg benne, így nem jelenti az erőszak öncélú és káros megjelenítését).
  • Nem okoz kárt a gyerekeknek(sem). Sem fizikailag, sem érzelmileg.
  • Nem használja a gyerekeket eszközként, vagy díszletként.
  • Nem szexualizálja és nem tárgyiasítja a gyereket. (A gyermek “szépségversenyek” gyermekjogi szempontból nem igazolhatóak, és nem megengedhetőek.)

A programszervező:

  • Megfelelő tájékoztatást nyújt a felnőtteknek és a gyerekeknek is. Tisztában lesz azzal minden résztvevő, hogy mi fog történni az eseményen.
  • Meghatározza azt a korhatárt, amely mellett felelősséget tud vállalni a gyerekek biztonságáért is.  
  • Ha a gyerekeket bevonja a programokba, akkor azt etikus módon teszi.
  • Minden gyerekkel egyformán bánik.
  • Segíti a gyerekeket, hogy életkoruknak, érettségi szintjüknek megfelelően vehessenek részt a rendezvényen.

Sok minden veszélyben van most - a Hintalovon is

Évről évre egyre nehezebb körülmények között dolgozunk – azonban most először kérdésessé vált, hogy tudjuk-e folytatni a munkánkat. A Hintalovon Alapítvány már márciusban felkerült a Szuverenitásvédelmi Hivatal listájára –  csak azért, mert uniós támogatást nyertünk egy gyermekjogi, környezetvédelmi projektünkre.  

 

Most újabb lista van készülőben az “átláthatósági” törvényjavaslatnak köszönhetően. Ha felkerülünk erre a listára, az ellehetetlenít mindent, amit eddig felépítettünk.

Csatlakozz kampányunkhoz és támogass bennünket, hogy továbbra is kiállhassunk a gyerekekért és jogaikért!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Az ECPAT és a Hintalovon közös országjelentése a gyerekek szexuális kizsákmányolásáról: tények, adatok, társadalmi összefüggések
A civilek és a kormány félévente esedékes találkozóján Gyermekjogi Követünk az első gyermek résztvevőként vett részt, miután 2019-ben a követek meghívást kaptak a részvételre.
Milyen volt gyereknek lenni 2021-ben Magyarországon? Megjelent a legfrissebb Gyermekjogi Jelentés.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Pedagógusoknak szóló segédanyag a Minden gyerek kicsi kincs mesekönyvhöz

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltd le a Minden gyerek kicsi kincs mesekönyvhöz kapcsolódó, pedagógusoknak szóló segédanyagot!

Ajánlások újságíróknak: interjúkészítés gyerekekkel – magyar és angol verzió

Hogyan lehet felelősen interjút készíteni gyerekjogi szempontból a gyerekekkel. A média munkatársainak szóló anyagunkban 14 pontban foglaljuk össze, töltsd le ajánlásunkat!

A gyerekbántalmazás leggyakoribb formái – plakát

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le A gyerekbántalmazás leggyakoribb formái plakátot!

Cikkajánló

×
×

Cart