A közelmúltban egy televíziós vetélkedőben az 1 millió forintos nyeremény miatt tapsolt a stúdió közönsége Belányi Józsefnek, és vele együtt örültek a tévénézők is. Ő azonban végül úgy döntött, hogy a teljes összeget nem az éppen készülő mesekönyve harmadik részének kiadására fordítja, hanem a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkájának támogatására ajánlja fel.
A bácskai születésű reklámszakember, meseíró és sportoló számára fontos, hogy a történetek, amelyeket ír, és a sikerek, amelyeket elér, másoknak is adjanak valamit. Arról beszélgettünk vele, miért döntött a felajánlás mellett, és mi lesz így HOL történetének harmadik részével.
Mesélj egy kicsit a játékról! Hogyan kerültél bele, milyen érzés volt játszani?
Részt vettem egy korábbi televíziós játékban, és attól a castingügynökségtől kerestek meg, hogy szerintük passzolna hozzám ez a műsor. A felvételt Kölnben készítettük, ahová többedmagammal busszal utaztunk ki. A busz útközben lerobbant, így csak késő éjjel értünk a szállásra, és nagyon kevés pihenés után, reggel nyolckor nem a legjobb formámban léptem be a stúdióba.
Maga a játék egyszerre volt izgalmas és kimerítő. Fizikailag is megterhelő volt, mert a négyórás felvétel alatt nem igazán volt szünet, így nem csoda, hogy a végére egészen elfogytunk koncentrációban.
Emlékszel arra a pillanatra, amikor megszületett benned a döntés, hogy a megnyert összeget felajánlod?
Addig, amíg nem volt biztos, hogy nyertem, nem gondolkodtam azon, hogy mit tennék a pénzzel. Korábban volt már olyan játék, ahol előre eldöntöttem, hogy megnyerem a fődíjat, de az nem volt jó stratégia, csak nagyobb volt a csalódás, hogy nem sikerült.
Sokáig azon gondolkodtam, hogy a gyerekeket segítésre ösztönző mesekönyvem harmadik részét fogom ebből az összegből finanszírozni. De nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon a főszereplőm mit csinálna. Sokat beszélgettem a csintalan kis tündérrel, és végül közösen arra jutottunk, hogy ennek a pénznek jobb helye lesz egy olyan szervezetnél, ami éppen azért dolgozik, hogy gyerekeknek segítsen.
És miért éppen a Hintalovon?
Talán erre a legnehezebb válaszolni. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok alapítványnál lenne jó helye ennek a pénznek. De ha azt nézem, hogy a gyerekek egyik legáltalánosabb problémája az, hogy nem hallják meg a hangjukat, akkor egy olyan szervezetnél van talán a legjobb helyen, amely kiáll értük és a jogaikért.
Mi lesz így a mesekönyv harmadik részével?
Innentől az olvasókon is múlik: minél többen vásárolnak az első két könyvből, annál nagyobb a valószínűsége, hogy nem kell már sokat várni rá. Ráadásul az eladásokból befolyó összegből is támogatok egy másik, szintén gyerekekkel foglalkozó alapítványt. A harmadik rész helyszínét már tudom, New York, és azt is, mi lesz a történet vége. A szülők, akik olvasták vagy ismerik a történetet, sejthetik, merrefelé tart a mese. Az egész utazás arról szól, hogy a főszereplő, HOL vajon tündérré válhat-e, megkaphatja-e a varázslatot. A mese végére azonban kiderül, hogy már kész tündér, hiszen maga az utazás volt a varázslat megszerzése.
Már gyerekként is nagyon szerettem átlépni a határokat, aminek szüleim és a tanáraim nem mindig örültek, és valójában ezt teszem ebben a történetben is. Azt keresem benne, hol húzódik a határ a képzelet és a valóság között.
Mit jelent számodra segíteni?
Édesanyám a közelmúltban kapta meg a Katolikus Karitász rangos kitüntetését, a Caritas Hungarica-díjat. Ő teremtette meg azt a környezetet, amelyben felnőttem, így belenőttem abba a szemléletbe, hogy nem azért segítünk, mert várunk valamit cserébe, hanem egyszerűen azért, mert segíteni jó.
A nektek adott adományt például akkor is felajánlottam volna, ha erről senki sem tud. Így viszont ez az üzenet láthatóvá teszi a ti munkátokat is – legalábbis nagyon remélem.
