Ajándéktárgyak
Helló! Ez itt az Adományboltunk!
Kategória: Ajándéktárgyak
Chez Dodo x Hintalovon charity box
A Chez Dodo a kezdetektől fontos feladatának érzi, hogy abból a sok kedvességből és jóból, amit kap, visszaadjon és megmozgassa azt a szuper közösséget, ami a bolt és a márka köré épült.
2023-ban az a hatalmas megtiszteltetés és öröm ért minket, hogy az egy éven keresztül árusított charity box kollekciójának a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány lett a kedvezményezettje. Nézzetek körül webshopjukban vagy látogassatok el a Sas utcai boltjukba és válogassatok az isteni macaronjaik közül!éniseztérzem x Hintalovon kollekció
“Őszintének lenni, mindenben meglátni a szépet és úgy tekinteni a világra, mint egy csodára…
Az emberélet legszebb része a gyerekkor, ezért vágyódunk felnőttként is vissza, ezért szeretnénk örökre gyerekek maradni. Mert gyereknek maradni ajándék, ezért mindenkinek joga van a boldog gyerekkorhoz. Rajtunk múlik, hogy egy olyan világot teremtsünk, ahol az önfeledt gyerekkor nem kiváltság, hanem alapvető emberi jog.
Mert boldog gyerekből nagyobb eséllyel lesz boldog felnőtt, aki őszinte, nyitott, mindenben meglátja a szépet és úgy tekint a világra, mint egy csodára.”
Az éniseztérzem x Hintalovon kollekció beszerzésével most munkánkat támogatod!