„Miért nem szóltál?” „Néma gyereknek…” „Vigyázz magadra!” – gyakran hangzanak el ezek a mondatok, amikor a gyerekek biztonságáról beszélünk. De ha valóban szeretnénk megelőzni az erőszakot, és időben észrevenni a bajt, akkor nem elég arra számítani, hogy a gyerek magától jelez majd. Olyan környezetet kell teremtenünk, ahol észreveszik, megértik és el is merik mondani, ha valami nincs rendben.

Ahhoz, hogy a gyerekek valóban képesek legyenek segítséget kérni és jelezni, elengedhetetlen, hogy:

• felismerjék az erőszak különböző formáit,

• ismerjék a jogaikat és a közösség világos, érthető szabályait (mi oké, és mi nem),

• tudják, kihez fordulhatnak,

• tisztában legyenek azzal, mit tehetnek, ha bajba kerülnek,

• ne legyen tabu a bántalmazásról és konfliktusokról beszélni,

• biztonságos közegben fejezhesse ki mindenki az érzéseit,

• és ne legyen ciki kérdezni, bizonytalannak lenni vagy segítséget kérni.

Ez a kiadvány abban segít, hogy a felnőttek – legyenek pedagógusok, edzők, segítő szakemberek vagy közösségszervezők – jobban értsék, mi mindenre van szükség ahhoz, hogy a gyerekek ne csak szereplői, hanem aktív részesei legyenek saját biztonságuk megteremtésének.

A kiadvány két fő célt szolgál:

1. Segít felismerni, milyen szerepe van a gyerekeknek egy olyan közeg kialakításában, ahol az erőszak nem fér bele, és ahol a gyerekek véleményét valóban meghallják.

2. Gyakorlati szempontokat ad ahhoz, hogyan tudjuk a saját működésünket, gyakorlatainkat és döntéseinket úgy átgondolni, hogy azok valóban a gyerekek védelmét és részvételi lehetőségeit erősítsék.

A cél egyszerű: olyan közösségek létrehozása, ahol a gyerekek biztonságban érzik magukat, tudják, hogy számít a hangjuk, és nincs egyedül az, aki segítségre szorul.