Biztonságos, egyszerűen hozzáférhető és könnyen használható – mi az? Az óvszer

From: Ft

Miért a biztonságos szex a jó szex? Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le kiadványunkat, mely jó kiindulási alap lehet a biztonságos szexről szóló beszélgetéseknek.

Sok minden veszélyben van most - a Hintalovon is

Évről évre egyre nehezebb körülmények között dolgozunk – azonban most először kérdésessé vált, hogy tudjuk-e folytatni a munkánkat. A Hintalovon Alapítvány már márciusban felkerült a Szuverenitásvédelmi Hivatal listájára –  csak azért, mert uniós támogatást nyertünk egy gyermekjogi, környezetvédelmi projektünkre.  

 

Most újabb lista van készülőben az “átláthatósági” törvényjavaslatnak köszönhetően. Ha felkerülünk erre a listára, az ellehetetlenít mindent, amit eddig felépítettünk.

Csatlakozz kampányunkhoz és támogass bennünket, hogy továbbra is kiállhassunk a gyerekekért és jogaikért!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

Leírás

Sokkal zökkenőmentesebbé tehetjük a gyerekünk számára a kamaszkor kezdetét, ha előre felkészítjük őt a várható változásokra. Fontos elmondani, hogy léteznek nemi úton terjedő betegségek, hogy a termékenység azt is jelenti, hogy nemzőképesek vagyunk, illetve teherbe tudunk esni, hogy milyen védekezési módok léteznek, és melyiknek mik az előnyei és a hátrányai, pontosan mik ellen nyújtanak biztonságot, hogy miért a biztonságos szex a jó szex.

Szexuálisan aktívnak lenni azt is jelenti, hogy vigyázunk magunkra és a másikra is, felelősséget vállalunk egymásért.

Gyerekeknek szóló kiadványunkban összeszedtük az óvszerrel kapcsolatos legfontosabb információkat, mely jó kiindulási alap, kiegészítője lehet a biztonságos szexről szóló beszélgetésekhez.

További termékeink

Mik azok a gyermekjogok

Mik azok a gyerekjogok? – Plakát

Plakátunkon sorra vesszük a gyerekek jogait, ha ismered a jogaidat, akkor tudod tisztelni mások jogait is!

Gyerekjogok az orvosnál – Plakát

Milyen jogai vannak a gyerekeknek, kamaszoknak az orvosnál? Milyen tájékoztatási kötelezettsége van az orvosnak a szülők felé?

Ismerd meg a jogaidat! – Gyerekjogokról gyerekeknek

18 éven aluli vagy és mindig csak a kötelességeiddel jönnek? Ismerd meg a jogaidat is, ez a kiadványunk neked szól! A gyerekjog világnézet:)