Minden gyerek kicsi kincs – Bugyiszabály ovisoknak – pedagógusoknak szóló segédanyaggal

Ajánlott adomány: 3 500 Ft

Szerezd be tőlünk a Minden gyerek kicsi kincs mesekönyvet és az óvodapedagógusoknak szóló segédanyaggal!

Elfogyott

A mesekönyv jelenleg készlethiány miatt nem elérhető, viszont ha szeretnél értesítést kapni róla, amikor új lesz belőle, akkor iratkozz fel az alábbi űrlapra.

Leírás

Ha olyan világot akarunk létrehozni, amiben a gyerekek biztonságban vannak, figyelnünk kell arra, hogy ismerjék a saját határaikat és azt is, hogy egyes érintéseknek hol vannak a határai. Arra is szükség van, hogy biztonságosan tudjanak nemet mondani és hogy tudják, ha valami olyan történt, ami nem oké, ami rossz érzéseket keltett bennük, vagy egyszerűen csak elbizonytalanította őket, arról beszélni kell. Azt nem szabad titokban tartani.

Ez persze hatalmas felelősség nekünk, felnőtteknek  is, hogy a gyerekek által elmondott történeteket meg is halljuk, és jól tudjunk reagálni rájuk. Mert olyan nincs, hogy egy gyereket mindig napsütés, öröm és boldogság vegyen körül – viszont felelős felnőttként mindent meg kell tennünk azért, hogy biztonságban és jól legyenek.

Végre itt van az a könyv, aminek a megjelenésére évek óta várunk, és ami pont ezeket a szabályokat, a bugyiszabályokat meséli el a kisgyerekeknek meg a szülőknek.

A bugyiszabályok Európa legismertebb olyan programja, ami a gyerekek egészséges testképének kialakulását  támogatja és segít a szexuális visszaélés esetek megelőzésében. Most pedig végre elkészült a magyar nyelvű változat Szabó T. Anna szövegével és Bogdán Viki rajzaival.

Megszülettem: enyém lettem!
Enyém lett a saját testem.
Vigyázok is magamra,
mint gyémántra, aranyra!

További termékeink

Szexedukáció szülőknek -10 napos e-mail kurzus

Felvilágosítás – szexedukáció szülőknek – 10 napos e-mail-kurzus

Ha kiváncsi vagy e-mail-kurzusunkra, válassz az alábbi adományösszegek közül és jelentkezz még ma!

Gyerekek és a szexualitás

Felvilágosítás – Mikor és mit mondjunk a gyerekeknek a szexualitásról?

Mikor kezdjünk el beszélni a gyerekeknek a szexualitásról? Mikor és milyen információkat, hogyan osszunk meg a gyerekekkel? A felvilágosítás egy folyamat.

kamaszkor útikalauz

Kamaszkor – Útikalauz (felvilágosításhoz) szülőknek 1. rész

A kamaszkor nehéz. Segítünk eligazodni a kamaszkor kényes nevelési kérdéseiben, legyen szó felvilágosításról, szexuális nevelésről, más fontos kérdésekről.