Partnereink

Nagy örömmel és büszkeséggel mutatjuk be támogatóinkat és együttműködő partnereinket: 

Budaörs Város Önkormányzata: 2017-től egy komplex gyermekjogi program keretében működünk együtt és tartunk szakmai képzéseket, gyermekjogi fogadóórát, valamint támogatjuk a helyi gyermekvédelmi jelzőrendszer működését. Együttműködésünk hozzájárult ahhoz, hogy 2017-ben Budaörs elnyerte az UNICEF „Gyermekbarát város” díját.

ECPAT: A gyerekek szexuális kizsákmányolása ellen küzdő legnagyobb nemzetközi szervezet osztrák irodájával együttműködve 2017-től eddig több mint 10 magyarországi civil és egyházi szervezetnek segítettünk kidolgozni a saját gyermekvédelmi irányelveit.

Flamand Kormány képviselete: 2017-től a szexedukációs Yelon programunk, valamint minden gyermekrészvélhez kapcsolódó kezdeményezésünk támogatója.

IBS: Az egyik első adományozónk: 2016-ban az IBS Alumni jótékonysági rendezvényének keretében rendezett gyűjtés során támogatott minket.

Lush Magyarország: Charity Pot programja révén a Yelon működéséhez járult hozzá 2017-ben.

MagNet Magyar Közösségi Bank: 2017 óta különböző formában adományokkal támogatja a munkánkat, és szolgáltatásainkat (előadás, képzés, jogi tanácsadás) is rendszeresen megrendeli.

OSI: A gyermekrészvételt erősítő Gyermekjogi Követ Programunk 2018-ban induló Vitaszínház projektjének támogatója. 

Polgár Alapítvány az Esélyekért: A Gyermekjogi Pro Bono Központ együttműködő partnere 2017-ben.

Telenor Magyarország: 2015-től együttműködő partnerünk: adományokkal, valamint szolgáltatásaink igénybevételével is támogatja munkánkat. A Yelon program elindulása és működése nem valósulhatott volna meg a támogatásuk nélkül.

Vidanet: Elsősorban a digitális szülőséggel kapcsolatos szolgáltatásaink megrendelésével (előadás, szakmai anyag készítése) támogatta munkánkat 2017-ben.


Az alapítvány életében kiemelt helyet foglalnak el a pro bono partnerek:

Dentons Réczicza Ügyvédi Iroda: A Gyermekjogi Pro Bono Központ munkájában vesznek részt, és részben ennek is köszönhetően 2017-ben elnyerték „Az Év Pro Bono Ügyvédi Irodája” díjat Magyarországon.

DLA Piper: A Gyermekjogi Pro Bono Központ munkájában vesznek részt.

Hogan Lovells: A Gyermekjogi Pro Bono Központ munkájában vesznek részt, és ők látják el az alapítvány valamennyi hivatalos, saját működéssel összefüggő jogi feladatát is.

HPS: Kreatív csapata a kezdetektől számos projektünkben támogatott minket. A Yelon kommunikációs kampányát, a 2017-es ARC-on bemutatott gyermekjogi plakátunkat és a 2018-as „Gyermekjogi 1×1 politikusoknak” kampányunk vizális megjelenését is nekik köszönhetjük.

Observer: A sajtófigyelést ők végzik számunkra, és adatbázisuk nagy segítség az éves  Gyermekjogi jelentés  elkészítése során is.

Oppenheim: A Gyermekjogi Pro Bono Központ munkájában vesznek részt.


Alapítványunk szakmai munkáját az alábbi szervezetek teszik még erősebbé:

AJBH: Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalán belül működő Gyermekjogi Főosztállyal a legszorosabb az együttműködésünk. Közös szakmai rendezvényeink fontos részét jelentik a munkánknak.

Gyermekjogi Civil Koalíció: Alapítványunk tagja a gyermekjogok és gyermekvédelem területén ma létező legszélesebb szervezeti hálónak, amelyen belül mi vezetjük az Erőszak Munkacsoportot.

Háttér Társaság: Az LMBT+ közösséghez tartozó gyerekekkel kacsolatos, nálunk hiányzó tudást pótoljuk az együttműködés révén.

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: A kezdetektől együttműködünk szakmai kérdésekben, és tudásuk, tapasztalatuk a Yelon elindításakor komoly segítséget jelentett számunkra.

PILnet: A Gyermekjogi Pro Bono Központ 2017-es elindítását köszönhetjük nekik, és azóta is folyamatosan együtt dolgozunk hazai és nemzetközi terepen a jogász szakma gyermekjogi érzékenységének növeléséért.

Sensoa: A Yelon programot online szexuális edukációval összefüggő tapasztalataival segíti a flamand civil szervezet. 

SOS Gyermekfalvak: A legfontosabb partnerünk a családjukon kívül élő gyerekekkel összefüggő szakmai kérdésekben. Képzések és rendszeres szakmai konzultációk révén is együttműködünk.

Terre des hommes Magyarország: A kezdetektől számos projektben dolgozunk együtt szakmai partnerként. Ezek közül is kiemelkedik a fiatalkorú bűnelkövetők elterelésével foglalkozó AWAY projekt, valamint a gyerekek jogtudatosságát segítő Rights Court/Story Lab projekt.


​Pár gondolat a partnereinktől és arról, hogy mit jelent számukra a velünk való együttműködés:

„Ami számomra a legfontosabb az alapítványi munka kapcsán, az az élmény, hogy egy-egy gyerek szempontjából nézve talán valóban számít, amit csinálunk. Teljesen új élethelyzetekbe kapunk betekintést, egészen más jellegű kihívásokkal találkozunk, mint amit eddig megszoktunk. Kimozdít a komforzónából, és remélhetőleg valóban hasznossá teszi a jogi tudásunkat olyanok számára, akik a leginkább rászorulnak.”​  (Horváth Mónika, Partner,  DLA Piper – Gyermekjogi Pro Bono Központ)

" A Telenor Magyarország Zrt. a társadalmi felelősségvállalás elkötelezett híve, amit sok különböző projekttel képvisel. A Hintalovon Alapítvány fantasztikus munkatársaiban partnert találtunk, hogy  a Yelon projekt révén segítsük a gyerekek egészséges fejlődését, edukációját." (Banovic Aleksandra, lakossági szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettes)

„Meggyőződésem, hogy a Hintalovon csapata hisz abban, amit csinál, és szakemberei szakmailag is a csúcson vannak.”​ (Egyed Gábor, PR tanácsadó, Telenor Magyarország)

“Azért szeretünk veletek dolgozni, mert szakmailag a legjobbnak tartunk benneteket, a Budaörsön élő gyerekek-anyukák-apukák-nagymamák-nagypapák bizalommal vannak felétek, és hisznek bennetek, emberileg a legaranyosabbak vagytok, és mindig mosolyogtok.” (​Szél Mónika, tanügyi-igazgatási ügyintéző, Budaörsi Polgármesteri Hivatal​)

"A Hintalovon egy nem mindennapi "projekt" a Hps életében. Szerencsések vagyunk, mert a munkánk révén mi is kicsit részesei lehetünk a Hintalovon Alapítvány lelkiismeretes és céltudatos csapatának és küldetésének. És a nap végén úgyis tudod, hogy ez miben más mint egy projekt. Több szempontból is. Jó ügy. Jó csapat. Jó ügyfél. Jó érzés. Így egyben." (a Hps csapata) 

"It has been a privilege to provide pro bono legal advice to Hintalovon to support them in furthering their mission of protecting children’s rights – Megtiszteltetés pro bono jogi tanácsadással segíteni a Hintalovon Alapítványt a gyermekjogok védelmében végzett tevékenységükben" (Partos & Noblet in cooperation with Hogan Lovells International LLP)

​"Megismerni és megszeretni őket egy pillanat műve volt." Megindító elhivatottság, szakmai profizmus, végtelen gyermek- és emberszeretet, magával ragadó előadásmód és az emberi szabadságjogok maximális tisztelete - nekünk ezt jelenti a Hintalovon Alapítvány." (MagNet Bank, HR csapat)

 

„Amikor megismertük a Hintalovon Alapítvány munkáját, melyet a gyermekjogvédelem területén folytat, nem volt kérdés számunkra, hogy ez a fontos ügyekért kiálló és küzdő szervezet bekerül a Lush Charity Pot programjába. A Yelon szexedukációs weboldalról és annak chatszolgáltatásáról úgy gondoljuk, leírhatatlanul nagy segítséget nyújt alapvetően fontos kérdések megbeszéléséhez és a krízishelyzetek megoldásához. Minden tiszteletünk és elismerésünk a tiétek!" (Joó Kata, Lush Hungary)

 

Ha szervezetként csatlakoznál hozzánk, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@hintalovon.hu e-mail címen!