Hogyan készítsem fel a gyereket a kapcsolattartásra? - Gy.I.K. a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványon

Hogyan készítsem fel a gyereket a kapcsolattartásra?

A gyerekeknek szükségük van a családjukra, apára és anyára is egyaránt. Fontos, hogy a gyerekkel élő szülő függetleníteni tudja a saját, másik szülővel kapcsolatos érzéseit. Felismerje azt, hogy a gyereknek nagyon fontos referencia az, ahogyan ő viszonyul a szülőtárshoz. Felül tudjon emelkedni saját korábbi sérelmein, és a gyerek érdekében nem a másik szülő „szidását” helyezni előtérbe, hanem a gyerek életkorának megfelelően beszélni neki arról, hogy mi várható a kapcsolattartáson, miért fontos a gyereknek (még ha ő nem is érzi épp úgy), hogy találkozzon a másik szülőjével.

 

Szakmai szemmel itt a kapcsolattartást kísérő vagy azt segítő szakemberek feladata az, hogy arra is ráirányítsák a figyelmet, milyen fontos a gyerek életében, hogy saját élményei legyenek. Elmondások vagy az egyik szülő történetei alapján egyetlen gyerek sem tud valódi viszonyulást kialakítani. Nyilván a „saját élmény szerzése” nem járhat veszélyeztetéssel, de minden más esetben az egyéni tapasztalatoknak komoly jelentősége van a gyerek szempontjából.

 

Ezért ahelyett, hogy a szülő azt mondja a gyereknek, hogy „azért van ez, mert az apád/anyád ezt tette/így döntött/ezt érte el a viselkedésével”, inkább arról beszéljen a szülő, hogy „elég nehéz volt nekem akkor”, „sok indulat volt/van bennem”, „nagyon fájt/rosszulesett, amikor…”.

Sok félresikerült kapcsolattartási alkalom után még nehezebb helyreállítani a kapcsolatot a gyerek és a külön élő szülő között. Nemcsak a gyereknek, hanem a gyerekkel együtt élő szülőnek is az az érdeke, hogy a kapcsolattartás normalizálódjon, hogy ő maga mindent megtegyen, hogy ne fokozza azt a feszültséget, ami a gyerekben a korábbi rossz tapasztalatok alapján kialakulhatott.

Ismerd meg a Kapcsolattartás 1×1 összefoglalónkat.