Gyakran Ismételt Kérdések | Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Gyakran Ismételt Kérdések kategóriák szerint

A Központban jogászok, ügyvédek, pszichológusok, mediátorok, coachok mind együtt, csapatban dolgozunk a gyerekek érdekeinek érvényesüléséért. Aszerint állítjuk össze az adott üggyel foglalkozó szakembercsapatot, amilyen szükségletei vannak az érintett gyereknek és családjának. Mindannyiunkat titoktartás kötelez a munkánk során, de a csapaton belül a szakmai kérdéseket egyeztetjük, és együttműködünk. Ismerj meg minket itt

A gyermekjogok nem szólnak másról, mint a gyermeki szükségletekről, ennek megfelelően nagyon sok jogterületet érintenek. A Gyermekjogi Központ munkájának kiemelt területei:

– a gyerekek erőszaktól való védelme, különös tekintettel a szexuális visszaélésekre,

– az iskolai és óvodai (oktatási intézményekkel kapcsolatos) ügyek és

– a válásban érintett gyerekek jogai.

Kérjük, olvasd végig a GYIK-et! Ezen az oldalon a leggyakrabban előforduló kérdéseket szedtük össze azért, hogy akár már itt választ kapj a kérdésedre. A témakörök alatt találsz esettanulmányokat, szakmai anyagokat és jogszabályi hivatkozásokat is.

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2017-ben indította el a jogsegély szolgálatát, ami mára 32 fős tanácsadó központtá nőtte ki magát. A megnövekedett ügyfél- igény és a nagyobb hatékonyság érdekében  2019 szeptemberében komoly átalakulásokon megy keresztül a szolgáltatás: tanácsadót chatrobot és online tudásközpontot fejlesztenek mesterséges intelligencia segítségével. Az egyedülálló szolgáltatás 2020 év elején lesz elérhető.

Gyermekjogi megközelítést alkalmazunk, ami azt jelenti, hogy függetlenül attól, ki keresi fel a Gyermekjogi Központot, az érintett gyereke(ke)t képviseljük. Egy eljárásban ehhez a szülő/gyám (törvényes képviselő) hozzájárulása szükséges, így meghatalmazást tőle kérünk. De a munkánk során mindvégig a gyerek legfőbb érdekének igyekszünk érvényt szerezni.

A jogszabályok 35 gyermekjogot és 2 gyermeki kötelezettséget ismernek. Ezek a kötelezettségek a tanulást és az iskolába járást érintik. Ezért azt érezzük, hogy érdemesebb a kötelezettségek hangsúlyozása helyett a jogok gyakorlásában mutatott felelősséget hangsúlyozni. Csak azok a gyerekek tudnak felelősséget vállalni a döntéseikért, akik ismerik a lehetőségeiket és azok korlátait is. Ezek a lehetőségek és korlátok jelölik ki a gyermekjogok határait.

Azon kívül, hogy a gyermekjogok ismerete olyan fontos tudás, amely segíti a világban való eligazodást, a kötelességek eredményesebb betartását, fontos védelmi szerepe van.

Azok a gyerekek, akik ismerik a jogaikat, azt is tudják, hogy mit nem tehetnek meg másokkal, mi a megengedett és mi a megengedhetetlen bánásmód velük szemben; hogy hol vannak a saját határaik; hogy mi az a pont, amikor már segítséget kell kérniük. Ez a tudás segíthet abban is, hogy társaikon is észrevegyék, ha baj van, illetve tiszteljék egymás jogait. Bizonyos korban a gyerekek legjobb segítői a kortársak. Ez nem azt jelenti, hogy a gyerekekre terheljük annak felelősségét, hogy megvédjék magukat (és egymást). Ez a mi felnőtt felelősségünk. De a gyerekek nem passzív alanyai az őket érintő ügyeknek. Minden olyan ismeret fontos, mely az önvédelmet és a társak védelmét segíti. A „Hogyan beszélj a gyerekednek a gyerekjogokról?” című kiadványunk a segítségedre lehet.

A legjobb segítő az igényekhez alkalmazkodik. Megpróbál nem úgy segíteni, ahogy neki lenne jó, ahogy ő gondolja, hogy az majd a másiknak jó, hanem koncentrál a segítségre szoruló gyerek igényeire, és aszerint viselkedik. Laikusként is sokat tehetünk. Jó példákat itt ismerhetsz meg.

A segítés egyik alapköve, hogy ha gyermekbántalmazás vagy gyerekkel szembeni rossz bánásmód jut a tudomásunkra, akkor azt jelezzük. Erről bővebben itt olvashatsz.

Különélő szülők problémái, láthatás, kapcsolattartás

A kapcsolattartás minden esetben a gyerekek joga (1991. LXIV. törvény 9. cikk, 2013. évi V. törvény 4:178§). Joguk van mindkét szülővel (és más hozzátartozóikkal) kapcsolatot tartani, és joguk van ahhoz is, hogy szüleik minden lehetséges támogatást megadjanak számukra ehhez.

Ez az egyszerű és tiszta szabály a hatóságok gyakorlata miatt és azért, mert az általuk alkalmazott jogszabályok nem a gyereket, hanem a felnőttet „jogosítják” fel a kapcsolattartásra, sajnos sok esetben nem tud jól érvényesülni, illetve felmerül a kényszer-kapcsolattartás is (amikor a gyereket szükséglete és akarata ellenére kötelezik kapcsolattartásra egy olyan felnőttel, akivel ő nem szeretne találkozni).

Az egyik legnehezebb helyzet, amikor a gyerek nem akar találkozni a külön élő szülőjével. Sok esetben a legtöbb szülő „örül” ennek, mintegy bizonyítékként arra, hogy „lám, a gyerek sem akar vele találkozni, nem véletlenül váltam el én is tőle”. Fontos azonban azt szem előtt tartani, hogy a gyereknek (bántalmazó, a gyerek egészséges fejlődését veszélyeztető szülők kivételével) mindkét szülőjére szüksége van. Érdemes egy pillanatra feltenni magunknak azt a kérdést, hogy – ha nem merül fel a bántalmazás – akkor vajon a gyerek azért nem akar a másik szülővel találkozni, mert neki van valami problémája vele, vagy azért nem, mert én, a másik szülő nem bízom meg a volt partneremben, esetleg negatívan nyilatkozom róla a gyerek előtt. Az első esetben érdemes arról beszélgetni a gyerekkel, hogy miért érez úgy, ahogy, hogyan tudna erről a másik szülővel is beszélgetni. A másik esetben azonban igyekezni kell a saját érzéseinket vagy sérelmeinket félretenni, és arról beszélgetni a gyerekkel, hogy miért fontos neki, hogy találkozzon a másik szülővel is.

Bántalmazásgyanú esetén az adott ügy egyedi körülményeire tekintettel lehet érvényesíteni „a gyereket az erőszaktól óvjuk, nem a szülőtől” alapelvét, és biztonságos körülmények között lehetőséget teremteni a gyerek szükségleteinek és legfőbb érdekének elsődlegessége mellett a kapcsolattartásra; illetve ilyen esetekben lehet (kell) érvényt szerezni a bántalmazó szülővel való kapcsolattartás megszüntetésére.

A gyerekeknek szükségük van a családjukra, apára és anyára is egyaránt. Fontos, hogy a gyerekkel élő szülő függetleníteni tudja a saját, másik szülővel kapcsolatos érzéseit. Felismerje azt, hogy a gyereknek nagyon fontos referencia az, ahogyan ő viszonyul a szülőtárshoz. Felül tudjon emelkedni saját korábbi sérelmein, és a gyerek érdekében nem a másik szülő „szidását” helyezni előtérbe, hanem a gyerek életkorának megfelelően beszélni neki arról, hogy mi várható a kapcsolattartáson, miért fontos a gyereknek (még ha ő nem is érzi épp úgy), hogy találkozzon a másik szülőjével.

 

Szakmai szemmel itt a kapcsolattartást kísérő vagy azt segítő szakemberek feladata az, hogy arra is ráirányítsák a figyelmet, milyen fontos a gyerek életében, hogy saját élményei legyenek. Elmondások vagy az egyik szülő történetei alapján egyetlen gyerek sem tud valódi viszonyulást kialakítani. Nyilván a „saját élmény szerzése” nem járhat veszélyeztetéssel, de minden más esetben az egyéni tapasztalatoknak komoly jelentősége van a gyerek szempontjából.

 

Ezért ahelyett, hogy a szülő azt mondja a gyereknek, hogy „azért van ez, mert az apád/anyád ezt tette/így döntött/ezt érte el a viselkedésével”, inkább arról beszéljen a szülő, hogy „elég nehéz volt nekem akkor”, „sok indulat volt/van bennem”, „nagyon fájt/rosszulesett, amikor…”.

Sok félresikerült kapcsolattartási alkalom után még nehezebb helyreállítani a kapcsolatot a gyerek és a külön élő szülő között. Nemcsak a gyereknek, hanem a gyerekkel együtt élő szülőnek is az az érdeke, hogy a kapcsolattartás normalizálódjon, hogy ő maga mindent megtegyen, hogy ne fokozza azt a feszültséget, ami a gyerekben a korábbi rossz tapasztalatok alapján kialakulhatott.

Ismerd meg a Kapcsolattartás 1×1 összefoglalónkat.

Egy válás önmagában is nehéz élethelyzet a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt. Amennyiben a szülők között nincs egyezség, úgy a bíróság vagy a gyámhivatal állapítja meg a kapcsolattartás helyét, idejét, rendszerességét. Néhány esetben a szülők közötti konfliktus odáig fajulhat, hogy az egyik szülő nem biztosítja, hogy a gyerek kapcsolatot tartson a másik szülővel, ezért rendőrt hívnak, hogy kikényszerítsék az „átadást”. Alapítványunk gyermekközpontú megközelítése szerint ez semmiképp nem vezet jó eredményre. A rendőrség hatósági tanúként lehet jelen ezekben a helyzetekben, tehát tanúsítja, hogy a kapcsolattartás nem jött létre. A közvélekedéssel ellentétben nem avatkozhat be jogszerűen, és nem járhat el a kapcsolattartás létrejötte érdekében.

 

Fontos kiemelni, hogy a kapcsolattartás a gyerek joga, míg a szülőnek joga és kötelessége. A gyerek ebben a helyzetben egy tehetetlen harmadik félnek érzi magát, egy számára megoldhatatlan érzelmi döntés harapófogójában. Ezt a szorongást fokozza tovább a rendőrség megjelenése.

Elsődlegesen a szülők közötti megállapodást javasoljuk, akár ügyvédi, akár mediátori közvetítéssel, ha a szülők közvetlenül nem tudnak megegyezni.

 

Amennyiben ez nem lehetséges, és házassági vagy a szülői felügyelet rendezése iránti per nincs folyamatban, a kapcsolattartásról a gyámhatóság/bíróság dönt. A döntés előtt az szülőket és a gyereket meg kell hallgatni. A kapcsolattartás megváltoztatása iránti eljárás mindig kérelemre indul. Fő szabály szerint a gyámhivatal is megkísérli az egyezség létrehozását.

 

Egyezség hiányában az eljáró hatóság (elviekben, ha az ENSZ Gyermekjogi egyezményének szellemében jár el) a gyerek érdekét szem előtt tartva szabályozza a kapcsolattartás módját, gyakoriságát, időtartamát és a járulékos kérdéseket. Ha a kapcsolattartásra jogosult a gyereket súlyosan veszélyeztette, a kapcsolattartást a veszélyeztetettség mértékétől függően megvonhatja, szüneteltetheti, korlátozhatja.

Az eljárásra az a gyámhatóság illetékes, amelynek területén a gyerek lakóhelye található. Ha a szülői felügyeletet együttesen gyakorló szülők lakóhelye különböző gyámhatóságok illetékességi területén található, a gyámhatóság illetékességét a gyerek lakóhelye határozza meg.

 

Fontos, hogy ha korábban a kapcsolattartás kérdésében a bíróság döntött, annak megváltoztatását a határozat jogerőre emelkedésétől számított két éven belül csak a bíróságnál lehet kérni. A kérelemben ki kell térni azokra a körülményekre, amelyek lényegesen megváltoztak a korábbi kapcsolattartást szabályozó döntés óta, és arra is, hogy a kapcsolattartás újraszabályozása hogyan és miért szolgálja a gyerek érdekét.

Ha a szülőtársak a kapcsolattartás tekintetében nem tudnak egyezségre jutni, a gyámhivatal felhívja figyelmüket a gyermekvédelmi közvetítői eljárás (mediáció) igénybevételének lehetőségére, melyre a felek együttes beleegyezésével kerülhet sor. Ezzel a gyámhivatal folyamatban lévő eljárását a mediációs eljárás időtartamára, de legfeljebb négy hónapra felfüggeszti. A felek együttesen állapodnak meg a közvetítő személyében, aki a szülőtársakat és a gyereket (életkortól függően) megbeszélésre hívja meg. Szükség szerint több megbeszélés is tartható. Ha a szülőtársak között egyezség jön létre, a mediátor azt írásba foglalja, és megküldi a gyámhivatalnak, majd a felek kérelmére az egyezséget jóváhagyja. Ha a mediáció nem vezet eredményre, a gyámhivatal a felfüggesztett eljárását folytatja. A mediáció költségeit az ügyfelek viselik.

 

Alapítványunk tapasztalatai alapján fontosnak tartjuk külön is hangsúlyozni, hogy a közvetítői eljárás (mediáció) az egyik legjobb és leghatékonyabb módja a szülők közötti megegyezésnek.

Ez a sokat hangoztatott mondat még mindig nagyon jellemző, ha felmerül a kérdés, hogy érdemes-e segítséget kérni, pszichológushoz fordulni. Ha fáj a fogunk, ugyan egy darabig nem megyünk el a fogorvoshoz, de pár napos szenvedés után belátjuk, hogy a fájdalom bizony magától nem fog elmúlni, így felkeressük a fogorvost. A lelki fájdalom talán nem ilyen nyilvánvaló és feltűnő módon jelentkezik, veszélyessége azonban éppen ebben rejlik. Kész megoldásokat, válaszokat és direkt tanácsokat biztosan nem nyújt egy pszichológus, azonban egy olyan közeget teremt, ahol a gyerek biztonságban érezheti magát, ahol nyugodtan, titoktartás mellett oszthatja meg a gondolatait, érzelmeit, félelmeit, szorongásait.

Az egyéni terápiát követően érdemes a csoporton belüli foglalkozást is elkezdeni.

Először is fontos tisztázni, hogy a gyerek nem önmagában a válásban sérül, hanem annak minősége traumatizálhatja őt, ha a szülők közötti viszony szélsőségesen megromlott, egymással szemben nyíltan ellenségesek és agresszívek, vagy teljesen megszűnik közöttük a kommunikáció. A gyerek érdekében fontos, hogy a szülők tudjanak egymással a kapcsolat megromlását követően is kommunikálni, hiszen a későbbiekben is állandó kapcsolatban kell majd maradniuk. Tudniuk kell, hogy még a legbékésebb válások esetén is érzik a gyerekek, hogy valami nincs rendben közöttük. A legjobb, amit egy szülő tehet, hogy őszintén, a gyerek életkorának megfelelően beszél vele a kialakult helyzetről. Odafigyel arra, hogyan reagál a gyerek, válaszol a feltett kérdéseire, és biztosítja arról, hogy nem ő tehet róla, hogy a szülők között a kapcsolat megromlott. Az őszinte és reagáló kommunikáció nagyon sok nehézségen átsegíti a gyerekeket.

 

A szülőtárssal való kommunikációhoz itt találsz segítséget.

Ha szeretnél többet tudni a gyermekközpontú válásról, erről bővebben is olvashatsz.

 

Ha két ember házassága már nem fenntartható, dönthetnek úgy, hogy elválnak, és többé nem lesznek semmilyen kapcsolatban. Ha ugyanebben a helyzetben gyerek is van a családban, már nem ilyen egyszerű a folytatás. A szülőknek kapcsolatban kell maradniuk egymással, bármennyire is nehezükre esik. Ebben a nehéz helyzetben az alábbi kérdéseket érdemes átgondolni:

– A gyerekeknek apára és anyára is szükségük van. Attól, hogy neked nem volt jó házastársad, még lehet jó szülőtársad.

– Tartsd szem előtt a gyerek érdekét.

– Próbáld meg az adott helyzetet több szempontból is megvizsgálni.

– A szülőtársad negatív megjegyzéseit ne vedd magadra, válaszd szét a gyerek érdekeit a tiédtől.

 

A szülőtárssal való kommunikációhoz itt találsz segítséget.

A szülő és a gyerek között sok minden akadályozhatja a megfelelő kommunikációt, azt, hogy egymás szándékait pontosan értsék. Ha a szülő–gyerek konfliktus olyan helyzetet teremt, amelyben a szülő nem tudja, hogyan tovább, hogyan javíthatna a kettőjük közötti kapcsolaton, a szülőcoaching segíthet. Ennek során képzett szakember segít a szülőnek abban, hogy kompetensnek és határozottnak érezze magát a gyerekkel való kapcsolatban, és újra rátaláljon annak örömeire.

 

A szülőcoaching akkor is segíthet, ha a másik szülő vagy a gyerek életét befolyásoló más felnőtt nehezíti a gyereknevelését vagy a vele való kapcsolatot. Ilyenkor a coach azt segít feltárni, hogy milyen eszközei vannak a szülőnek ahhoz, hogy a gyerek fejlődésének és jóllétének leginkább megfelelő megoldásokat találja meg, és hogy a gyerekkel való viszonya a mások által nehezített körülmények között se sérüljön.

A szülőcoaching során a coach együtt gondolkodik a szülővel, kíséri őt annak felfedezésében, hogy milyen megoldási lehetőségei vannak. Nem ad tanácsot, nem oldja meg a helyzetet, nem tart terápiás foglalkozást. Azokat a készségeket, képességeket és érzéseket erősíti meg a szülőben, amelyektől a szülő ebben a szerepben kompetensnek érzi magát.

Ha a gyámhatóság által megállapított kapcsolattartáson bármely formában bővíteni szeretne a szülő, például a kapcsolattartás korlátozásának feloldását kérné, vagy szeretne többet telefonálni, gyakrabban találkozni a gyerekével, akkor azt az illetékes gyámhatóságnál van lehetősége kérni bármikor, a nevelésbe vétel felülvizsgálatának idejétől függetlenül.

 

Az ilyen kérelmet érdemes írásban benyújtani, de személyesen szóban is elő lehet terjeszteni a hatóságnál. A kérelemben érdemes röviden leírni, hogy jelenleg hogy van szabályozva a kapcsolattartás, és hogy azt a jövőben pontosan hogyan szeretné bővíteni a szülő, illetve hivatkozni kell arra is, hogy mi változott a körülményekben (milyen új tények merültek fel), ami miatt az újraszabályozást kérik.

 

Fontos, hogy a gyámhatósági eljárásokban érvényesülnie kell a fokozatosság elvének, ezt szem előtt tartva célszerű reális célokat kitűzni a kérelemben (például egy felügyelt kapcsolattartás után jó eséllyel nem engedélyezik egyből a hétvégi otthon alvást). A hatóság a kérelem elbírálása során az érintett gyerek legfőbb érdekét tartja szem előtt, ezért a mérlegeléskor vizsgálja a gyermekvédelmi szakellátás igénybevételének okát, a korábbi határozat alapjául szolgáló körülményekben bekövetkezett változásokat, a kapcsolattartások alakulását, rendszerességét, valamint a szülő magatartását és körülményeit.

Iskolai, óvodai kérdések, sport és egyéb szakkörök

Minden 18 éven aluli ember gyereknek számít, ezért különleges jogok illetik meg. Ezek a jogok mindenhol érvényesek: otthon, a játszótéren, az utcán és persze az óvodákban, iskolákban, kollégiumokban is. Az iskolai gyermekjogoknak sokféle szintje lehet: vannak tanulói és diákjogok, vannak a házirendben rögzített szabályok, és vannak olyan alapvető jogok, amelyeket az ENSZ Gyermekjogi egyezménye ír elő.

Egy gyereknek joga van:

1. Vécére menni, ha szüksége van rá. Inni, ha szomjas. Ha szükségét érzi, átmozgatni a tagjait.

2. Megtanulni, hogyan gondoskodhat a saját alapvető szükségleteiről.

3. Játékok és gyakorlatok segítségével megismerni és kimutatni az érzéseit.

4. Felfedezni a körülöttünk lévő világot. Próbálkozni, gyakorolni, tévedni, hibázni. A saját tempójában tanulni.

5. Teljesen megérteni a tananyagot, mielőtt számonkérik rajta.

6. Véleményt nyilvánítani az őt érintő ügyekben oly módon, hogy azt a felnőttek figyelembe is vegyék.

7. Ha téved vagy hibázik, ne ítélkezzenek felette, és ne szégyenítsék meg. Ne ítélkezzenek felette azért, mert más, mint a többiek.

8. Ne büntessék, és ne alkalmazzanak vele szemben erőszakot. Fegyelmezéssel, önszabályozással és pozitív megerősítésekkel tartsák be a szabályokat.

9. Ne hasonlítsák össze, és ne versenyeztessék a többiekkel. Úgy tekintsenek rá, mint egy önálló lényre, akinek saját véleménye, jellemzői, tehetsége van.

10. Az ő legfőbb érdeke érvényesüljön minden őt érintő döntésben.

 

Ha tovább olvasnál, kattints ide.

 

Függetlenül attól, hogy ki a fenntartója az iskolának, az iskola közösségének (diákoknak, tanároknak, személyzetnek) a védelmét és jogait garantálnia kell. Az alapítványi, illetve egyházi fenntartású intézményekre is vonatkoznak az alapvető jogszabályok:

  1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 21.§, 22.§, 23.§, 83.§, 84.§ 85.§
  2. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31) EMMI rendelet (R.) 157.§, 158.§, 159.§
  3. A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet

A köznevelési intézmény működésére, belső és külső kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) határozza meg. Az SZMSZ és a házirend nyilvános, melyet az oktatási intézmény honlapján elérhetővé kell tenni. Nemcsak online, hanem az oktatási intézményben mindenki számára elérhető helyen biztosítani kell a megismerhetőségét (ez lehet a könyvtár vagy az igazgatói iroda is).

Minden esetben az iskola házirendje és  szervezeti és működési szabályzata rendelkezik a szülőket megillető panasztételi jogról. A szülő joga, hogy a gyerekét érő bármilyen sérelem esetén panasszal, kérdéssel, kérelemmel forduljon az intézmény különböző szereplőihez (ideértve az intézményvezetőt is, a sérelem orvoslásának érdekében). Tapasztalatunk alapján kizárólag a jog adta eszközökkel nem lehet megoldást találni az ilyen típusú ügyekben. Az azonban fontos, hogy az intézményekre irányadó szabályok érvényesüljenek. Minden esetben azt javasoljuk, hogy a szülők fogjanak össze annak érdekében, hogy az adott eset ne „egy gyerek ügye” legyen. Azt javasoljuk, hogy a jelzésnek, illetve a panasznak legyen írásos nyoma is.

Az emberi méltósághoz való jog mindenkit – így az oktatás valamennyi szereplőjét – megillető alkotmányos alapjog, amely alapján – többek között – tilos a tanulók testi és lelki bántalmazása. A 2011. évi CXC. törvény (köznevelési törvény, Kntv.) kimondja a zéró toleranciát a gyerekekkel szembeni erőszakkal szemben, azonban az oktatási intézmények esetén a törvény rendelkezéseit konkrét formában a házirend és az szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) tartalmazza – az esetleges egyedi, egyéni szükségleteknek, szabályozási elvárásoknak megfelelően. Ha online térben történik a bántalmazás osztálytársak között, az iskola nem hunyhat szemet.

 

A netes zaklatás soha nem csak a zaklatóról és az áldozatáról szól. Mindig érintettek azok is, akik megfigyelőként, kívülállóként látják, olvassák, ami történik, és tanúi az erőszaknak. A megfigyelők szerepe elképesztően fontos, mert hozzáállásukkal és reakciójukkal befolyásolni tudják az erőszak súlyosságát. Ha csendben maradnak, ha semmit nem csinálnak, annak ugyanúgy következménye van, mintha kiállnak az áldozat mellett, vagy ha lájkolják a bántó kommentet. Ez a hatás pedig észrevétlenül, de magára a megfigyelőre is visszahat. Tudjuk, hogy ha egy kortárs közösségen belül fordul elő bántalmazás, az mindig az egész közösséget érinti. A kialakult helyzet csak egységként kezelve, valamennyi érintett bevonásával rendeződhet mindenki számára megnyugtató módon – és erre az SZMSZ, a házirend és a Kntv. is lehetőséget ad (egyeztető eljárás címén).

 

Nem a feljelentés megtétele fogja előre vinni az ügyet, a jog ezekben az ügyekben legtöbbször alkalmatlan a változás elősegítésére – megjegyezve, hogy a büntethetőségi korhatár jelen esetben 14 év.

 

A 2017-ben elfogadott Digitális Jólét Program és a Digitális Oktatás Stratégia sem kriminalizálni akarja az internetes zaklatást, hanem megelőzni és hatékonyan kezelni: előadásokkal és őszinte beszélgetésekkel a gyerekekkel.

 

Esettanulmányunkat az iskolai zaklatásról, itt olvashatod el.

Sajnos sokszor előfordul az a helyzet, hogy egy osztályban egy diák helyzete valamilyen oknál fogva tarthatatlanná válik, és egyre nagyobb lesz a nyomás általában a többi gyerek szülője részéről, hogy az adott diák menjen egy másik osztályba vagy egy másik iskolába. Fontos tudni, hogy annak eldöntése, hogy az adott gyerek melyik iskolába jár, nem az iskolatársak szüleinek kompetenciája.

 

Egy szülő az iskolában működő szülői fórumon jelezheti a véleményét, amit az intézmény a saját belső szervezeti és működési szabályzatának megfelelően vizsgál meg. A jogszabály elsősorban a gyerek egyéni szükségleteiből indul ki, tehát sok függ az adott iskola jellegétől (integráló intézményről van-e szó), pedagógiai programjától és attól, hogy az érintett gyerekkel szemben indult-e fegyelmi eljárás, stb. Adott oktatási intézményből a gyerek eltanácsolása mindig a legsúlyosabb jogkövetkezmény, amit az intézményvezető hozhat meg saját jogkörében, azonban ezt mindig eljárás vagy tényszerű bizonyítás előzi meg. Ezt a döntést pedig az érintett gyerek szülője megtámadhatja a fenntartónál.

A Köznevelési törvény (Kntv.) előírásai szerint a gyerekek védelmének, biztonságának és felügyeletének folyamatos szavatolása az iskola feladata. (Kntv. 4.§ 10. pont szerint: a gyermek, tanuló felügyelete a nevelési-oktatási intézményben: a gyermek, tanuló testi épségének megóvásáról és erkölcsi védelméről való gondoskodás, a nevelési-oktatási intézménybe történő belépéstől a nevelési-oktatási intézmény jogszerű elhagyásáig terjedő időben, továbbá a pedagógiai program részeként kötelező, a nevelési-oktatási intézményen kívül tartott foglalkozások, programok ideje alatt)

 

Az évek óta jelen lévő, elhúzódó konfliktus mielőbbi rendezése tevőleges, aktív magatartást kíván az intézménytől, amihez javasolt intézményen kívüli olyan támogató szolgáltatások bevonása, mint a közvetítő, mediátor.

Ha egy kortárs közösségen belül fordul elő bántalmazás, az mindig az egész közösséget érinti, akkor is, ha látszólag csak néhány gyereket érint. A kialakult helyzet csak egységként kezelve, valamennyi érintett bevonásával rendeződhet mindenki számára megnyugtató módon – és erre a szervezeti és működési szabályzat, a házirend és a Kntv. is lehetőséget ad (egyeztető eljárás címén).

 

A dolgozatírás kettős célt szolgál: egyrészt a gyerek teljesítményének, fejlődésének mérését teszi lehetővé, másrészt (ha osztályozzák a dolgozatot), akkor az értékelés egyik eszköze. Minden olyan eset jogszerűtlen és a gyerekek jogai ellen való, amikor a dolgozatírás a büntetés vagy a fegyelmezés eszköze. Ha késést, hiányzást, hiányzó munkafüzetet, házit, órai figyelmetlenséget stb. „torol meg” a tanár dolgozatírással (és azt le is osztályozza, beírja a naplóba), az szembemegy a hatályos szabályokkal. A gyermekjogok minden gyereket megilletnek, ezen jogok tiszteletben tartása nem pedagógiai mérlegelés függvénye, és érvényesülésük nem függhet attól sem, hogy a tanuló teljesíti-e a kötelességeit az iskolában.

A gyermekjogok nem jogosultságok, hanem gyermeki szükségletek, gyakorlásuk felelősséggel jár, és nem okozhat másoknak hátrányt vagy sérelmet. Mindemellett az iskola kötelezettségekkel is jár. A jogok ismerete nem jelenti azt, hogy nem kellenek a gyerekeknek támpontok, keretek, melyek segítenék őket a boldogulásban. A gyerekeknek joguk van részt venni az oktatásban, ám ott figyelniük kell, elsajátítani a tananyagot, és be kell számolniuk a tudásukról.

 

Ha a gyerekek nincsenek tisztában azzal, hogy milyen jogaik vannak, akkor gyakran alaptalanul és tévesen hivatkoznak egy-egy esetben arra, hogy itt gyermekjogi jogsértésről van szó. (Klasszikus példánk erre, amikor a gyerekek azt gondolják, hogy az osztályterem összetakarítása vagy kivinni a szemetet gyerekmunkának számít. Nem az.) Ennek a helyzetnek a feloldására a legjobb eszköz a gyerekekben tudatosítani a saját jogaikat és az azokkal kapcsolatos felelősségüket.

Ha egy pedagógus úgy érzi, hogy a gyerekek megsértik a jogait, például azzal, ahogyan beszélnek vele, akkor ezt fontos nyíltan visszajelezni és erről beszélni. Azzal is példát mutatunk a gyerekeknek, ha nem engedjük, hogy egy szóbeli bántalmazás vagy sértő megnyilvánulás reakció nélkül maradjon (ahogy az is fontos, hogy ne erővel reagáljunk, hanem segítsük a gyerekeket abban, hogy értsék, mit és miért nem lehet megtenni). Számítanak a szavaid. Ha megerősítő mondatokra lenne szükséged, nézd meg gyűjteményünket itt.

Erőszak /Szexuális erőszak/visszaélés/bántalmazás/bűncselekmény

Az erőszaknak számos formája van, de mindegyik megengedhetetlen: fizikai erőszak, lelki, érzelmi bántalmazás, mérgező szavak, a másik megalázása, kiszolgáltatott helyzetbe hozása, elzárása a külvilágtól, anyagi ellehetetlenítése, közvetett módon való bántalmazása (például más családtagon keresztül) vagy zaklatása, szexuális együttlétre kényszerítése, szexuális kihasználása és zaklatása, ez mind-mind erőszaknak számít.

Magyarországon zéró tolerancia van hatályban a gyermekbántalmazás és gyermekekkel szembeni erőszak valamennyi formájával szemben, az 1991. LXIV. törvény 19. cikk; 1997. XXXI. törvény 6.§ (5) alapján. 
A gyermekekkel szembeni erőszak esetén 4 alapvető formát különböztetünk meg, amelyek között nincs hierarchia, tehát egyenrangú védelem illeti meg a 18 éven aluli gyerekeket a fizikai, az érzelmi (lelki), és a szexuális erőszaktól, valamint az elhanyagolástól.

A gyermekekkel szembeni erőszak egyetlen formája sem elfogadható, és minden formája megelőzhető. A gyerek megverése lehet, hogy testileg jobban fáj, mint ha „csak egy pofont adunk”, de mindkettő az erőszak skáláján helyezkedik el, és mindkettő sérti a gyerek emberi méltóságának és testi épségének tiszteletben tartásához való jogát. Számos kutatás kimutatta, hogy a testi fenyítés enyhébb formái súlyos erőszakhoz vezethetnek, ami a bántalmazásra jellemző. Ha érdekelnek a miértek, ismerd meg a Válaszok a testi fenyítéssel kapcsolatban gyakran felmerülő kérdésekre kiadványt!

Az a gyerek, aki szem-, vagy fültanúja a bántalmazásnak, ugyanúgy bántalmazás áldozatának tekintendő. Ugyanolyan pszichés károkat okoz, mintha ő kapta volna a pofonokat, szidásokat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósága által kiadott módszertani útmutató szerint: „Amennyiben a hozzátartozók közötti erőszaknak a gyermek is szemtanúja, azt úgy kell tekinteni, hogy ő is veszélyeztetett, mintegy a bántalmazás ellene is irányul.” 

A szülők közötti folyamatos konfliktus a gyerek veszélyeztetése szempontjából magas kockázatú helyzetnek minősül, így más bántalmazási formák minősítése nélkül önmagában is súlyosan veszélyeztető kockázatnak minősül. 
 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) definíciója szerint szexuális zaklatásnak minősül minden olyan magatartás, ami a felnőtt szexuális érdeklődésének, vágyának kielégítése céljából használja fel a gyereket olyan tevékenységekre, amelyek nem a gyerek életkorának, fejlődésének megfelelőek. Ebbe beletartozik minden, amit a gyerek nem ért teljesen, és amihez ezért nem adhatja a valódi hozzájárulását. Ilyen, ha a felnőtt megfogja a gyerek cicijét, ha megerőszakolja, de az is, ha pornót néz előtte, vagy szándékosan a szeme előtt él nemi életet. Ha teljes definíciót akarunk adni, akkor a szexuális erőszak kizsákmányoló és kereskedelmi formáit is ide kell sorolnunk, mint a prostitúció, pornográfia, szexturizmus, gyerekek házasságra kényszerítése vagy a nemi szervek csonkítása.

Minden olyan tevékenységet ide sorolunk, amikor a felnőtt saját szexuális vágyának kielégítésére használja a gyereket. Ha a büntetőjog felől közelítünk, akkor alapvetően három kategóriája van a szexuális bántalmazásnak: ez a szexuális kényszerítés, a szexuális erőszak és a szexuális visszaélés. Ez utóbbit csak gyerekkel szemben lehet elkövetni, míg az első két kategóriában súlyosabb büntetést kap az elkövető, ha gyerek az áldozat. Mivel Büntető törvénykönyvünk „szexuális cselekményt” fogalmaz meg, ezért a szó hétköznapi értelmében vett nemi erőszakon kívül ide tartoznak az egyéb szexuális tevékenységek is, mint például az orális szex, de az is, ha a gyereket pornográf tartalom nézésére kényszetítik, vagy szándékosan önkielégítenek előtte.

A korhatárok tekintetében érdemes megjegyezni, hogy a beleegyezéses szexuális kapcsolat létrehozásának korhatára 12 év, ha a partner 18 éven aluli. Ennek megfelelően egy 12 éves egy másik gyerekkel (aki nincs még 18 éves) létesíthet úgy szexuális kapcsolatot, hogy annak nincs büntetőjogi következménye. Ha a partner 18 éves elmúlt, akkor ez a korhatár a beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatban 14 év. A beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolat feltételezi, hogy nincsen kényszerítés, ami azonban nem csak fizikai erőszak lehet, hanem fenyegetés vagy zsarolás is. A korhatárokról itt találsz összefoglaló grafikát.

Minden erőszak esetén, de a szexuális erőszaknál különösen fontos, hogy azt komolyan vegyük. Az erőszak a gyerekben súlyos gátakat képezhet, amik akadályozzák őt abban, hogy beszéljen arról mi történt vele. A legtöbb gyerek (és felnőtt is) szexuális erőszak után magát hibáztatja, önvád marcangolja, azt hiszi, hogy ő tehet arról, amin keresztülment és szégyelli az egészet. Ha mindezeket leküzdve egy gyerek elkezd beszélni, fontos, hogy ne vonjuk kétségbe, amit mond, hogy meghallgassuk, hogy értő fülekre találjon.

 

Ha valami nem pontosan úgy történt, akkor is oka van annak, hogy a gyerek története olyan, amilyen. Okkal meséli úgy az eseményeket, és a felnőtt feladata, hogy ilyenkor ezen a kapun keresztül, amit a gyerek kinyitott, megtalálja ezt az okot – és így jól tudjon segíteni a gyereknek.

 

Minden gyerek más, mégis vannak olyan jelek, amik jelezhetik hogy erőszak történt. Nagyon egyértelmű tünet, ha a gyerek nem az életkorának megfelelő tudással bír a szexualitásról, ha életszerűen elbeszéli a történteket, nemi betegsége, felszíni sérülései vannak, vagy átszexualizált az egész működése. A szexuális trauma mellett viszont más problémának is jele lehet az evészavar, az alvászavar, a testképzavar, mikor a kamasz megpróbálja elrejteni a testét, például hirtelen meghízik vagy nagyon lefogy.

A jelzés célja, hogy felhívja a figyelmet a gyereket érő elhanyagolásra, nem megfelelő nevelésre, bántalmazásra, illetve a gyerek magatartásában észlelt, aggodalomra okot adó dolgokra. A jelzésnek a gyerekről kell szólnia, és arról, hogy a szakember mit tapasztalt a gyerekkel kapcsolatban (mit mesélt, milyen viselkedése volt, milyen fizikai tünetet észlelt). A jelzésnek azt kell tartalmaznia amit LÁT, TAPASZTAL az, aki a gyerekkel találkozik, és nem azt, hogy mit gondol, ki miatt viselkedik így a gyerek. Jelzést a gyermekjóléti szolgálatnál vagy gyámhivatalnál tehetünk.

Ezzel szemben feljelentést a rendőrségen lehet tenni, szóban/írásban (akár e-mailben vagy ügyfélkapun keresztül is). A feljelentést követően a rendőrség nyomozni kezd, bizonyítékokat keres, tanúkat hallgat meg.

Minden olyan esetben, amikor trauma ér egy gyereket, érdemes és fontos külső segítséget is igénybe venni. Az átélt események olyan mértékben befolyásolhatják az addigi életminőséget, hogy a szokásos, addig bevált problémamegoldó eszközökkel a gyerek nem boldogul. A pszichológus abban segíthet, hogy a gyerekkel együtt megtalálják azokat az erőforrásokat, képességeket, melyek a kialakult krízis megoldását segíthetik elő. A hozzátartozók elfogadó és támogató attitűdje rendkívül fontos abban, hogy a gyerek megfelelő segítséget kapjon.

Általánosságban elmondható, hogy nehéz az ilyen ügyekben a bizonyítás. Ennek fő oka, hogy általában nincsenek tanúk. Adott az elkövető, aki megfélemlíti vagy manipulálja az áldozatot, és az áldozat, aki rendszerint szégyelli, ami történt, vagy magát hibáztatja. Ezt súlyosbítja, hogy az esetek kilencven százalékában a gyerek számára ismert személy (családtag, barát, hozzátartozó, más ismerős) követi el a szexuális erőszakot. A gyereknek egy pillanat alatt nagyon nehéz helyzetben találja magát, mert fél, hogy ha elmondja, mire kényszerítette őt a család barátja, nem hinnének neki. Ezeket a lelki, érzelmi tényezőket érdemes szem előtt tartani, amikor a büntetőeljárást megindítjuk.

 

Javasoljuk a feljelentést ismeretlen tettes ellen tenni, abban az esetben is, ha tudjuk ki az elkövető – vallomásunkban meg tudjuk nevezni. Ez azért fontos, mert a gyanúsítottak gyakran megpróbálják megfenyegetni a tanúkat és az áldozatot, hogy ha „nem lesz sikeres” a büntetőeljárás, akkor bepereli őket hamis vád miatt vagy hamis tanúzásért. Az alapvető és nyilvánvaló, hogy mindenkinek a legjobb tudása szerint a valóságról kell számot adnia ezekben az eljárásokban. Az „ismeretlen tettes” ellen tett feljelentés azonban adhat egyfajta védettséget az áldozatnak, hogy később akkor sem vonható eljárás alá, ha bizonyítékok hiányában vagy bűncselekmény hiányában zárul le az eljárás. Az új Büntetőeljárási törvény számos eljárásjogi garanciát vezetett be, amik a gyerekeket védik az eljárás során – függetlenül attól, hogy milyen szereplői az eljárásnak.

1. A rendőrség tudomást szerez arról, hogy bűncselekmény történt (valaki feljelentést tesz, vagy tetten érik az elkövetőt, stb). A feljelentést lehet szóban, írásban vagy akár online(ügyfélkapun keresztül) is tenni.

 

Az ügyben eljáró hatóságnak 3 nap áll rendelkezésére, hogy megvizsgálja a feljelentést. Dönthet úgy, hogy elrendeli a nyomozást, amennyiben a feljelentés alapján bűncselekmény alapos gyanúja áll fenn. Azonban dönthet úgy is, hogy a feljelentést elutasítja, és további lépéseket nem tesz az ügyben.

 

2. Elkezdődik a nyomozás annak kiderítésére, hogy mi történt pontosan, és ki mit

csinált. Ennek része, hogy beidézik mindazokat, akik valamilyen információval szolgálhatnak (ők a tanúk). A nyomozás során bizonyítékokat gyűjtenek, pl. házkutatást tarthatnak, foglalhatnak tárgyi bizonyítékokat, szakértői véleményeket kérnek. Sor kerülhet szembesítésre (18 éven aluli sértett esetén vagy beismerő vallomás esetén mellőzhető).

 

3. A bizonyítékok alapján megállapítják a tényállást, azt, hogy mi történt, és hogy az milyen bűncselekménynek felel meg. Ezután az ügyészség vádat emel.

 

4. Itt kezdődik a bírósági szakasz. A bíróság megvizsgálja a vádat, és dönt a vádlott felelősségre vonásáról. A közvetlenség elve miatt itt ismét tanúk beidézése, bizonyítékok vizsgálata zajlik.

– Ha nincs elég bizonyíték, akkor a bíróság bizonyítékok hiányában lezárja az eljárást.

– Ha úgy ítéli meg a bíróság, hogy ami történt, az nem bűncselekmény, akkor is lezárja az eljárást, és nem szab ki büntetést.

– Ha úgy találja a bíróság, hogy megáll a vád, akkor ítéletben büntetést szab ki a vádlottra.

 

5. A bíróság döntésével szemben fellebbezéssel lehet élni. Fellebbezés esetén az ügy másodfokra kerül. Ha senki nem fellebbez, akkor a bíróság döntése jogerőssé válik (ami azt jelenti, hogy ez lesz a végleges ítélet).

 

6. Másodfokon a bíróság vagy helyben hagyja az elsőfokú bíróság döntését, vagy megváltoztatja, vagy új eljárás lefolytatására szólítja fel az elsőfokú bíróságot (mert hibás volt az eljárás).

A büntetőeljárás fontosabb kimenetele az áldozat szempontjából, hogy ő hogyan értékeli azt. Meghozta-e számára azt az eredményt, amire számított, elérte-e az eljárás a célját? A büntetőeljárás nem okozott-e további traumát a gyereknek?

Nagyon fontos, hogy az eljárás alatt és azt követően is a gyerek megfelelően legyen tájékoztatva a körülötte zajló eseményekről.

 

Az ügy hivatalos lezárultával sajnos nem ér véget a történet. Érdemes a gyereknek és sok esetben még a hozzátartozónak is pszichológusi segítséget igénybe vennie, hiszen a gyermekkori bántalmazásnak szinte mindig van kihatása a felnőtt életre. A traumából való felgyógyulás általában hosszú és összetett folyamat. Azok a gyerekek, akik szexuális bántalmazás áldozataivá váltak, felnőttkorukban gyakran számolnak be kapcsolati, párkapcsolati problémákról, szorongásról, depresszióról, alvászavarról, evési problémákról.

Ahhoz, hogy az áldozat beszélni tudjon a vele történtekről, elsősorban biztonságban kell éreznie magát, fontos tudnia, hogy bízhat az őt meghallgatóban, és elég idő áll rendelkezésre a meghallgatáshoz. A gyerek által elmondott történet talán eleinte nem elég részletes, vagy épp ellenkezőleg, nagyon részletesen tud leírni bizonyos emlékeket. Az is előfordulhat, hogy nem összefüggő a történet, többszöri ismétlés után lehetnek benne ellentmondások, érthetetlen részletek. Nem szabad siettetni, félrevezető kérdésekkel befolyásolni a történetmesélést.

 

Szexuális bántalmazás esetén fontos tudni, hogy a legtöbb esetben az erőszakot az áldozat számára ismert helyen, az általa ismert személy követi el.

 

Jellemző, hogy óriási az áldozat bűntudata, hogy mit tehetett volna másként, ezért fontos megerősíteni, hogy nem az ő hibája ami történt, nem ő felelős a bántalmazásért.