És a tanárok jogaival mi van? - Gy.I.K. a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványon

És a tanárok jogaival mi van?

A gyermekjogok nem jogosultságok, hanem gyermeki szükségletek, gyakorlásuk felelősséggel jár, és nem okozhat másoknak hátrányt vagy sérelmet. Mindemellett az iskola kötelezettségekkel is jár. A jogok ismerete nem jelenti azt, hogy nem kellenek a gyerekeknek támpontok, keretek, melyek segítenék őket a boldogulásban. A gyerekeknek joguk van részt venni az oktatásban, ám ott figyelniük kell, elsajátítani a tananyagot, és be kell számolniuk a tudásukról.

 

Ha a gyerekek nincsenek tisztában azzal, hogy milyen jogaik vannak, akkor gyakran alaptalanul és tévesen hivatkoznak egy-egy esetben arra, hogy itt gyermekjogi jogsértésről van szó. (Klasszikus példánk erre, amikor a gyerekek azt gondolják, hogy az osztályterem összetakarítása vagy kivinni a szemetet gyerekmunkának számít. Nem az.) Ennek a helyzetnek a feloldására a legjobb eszköz a gyerekekben tudatosítani a saját jogaikat és az azokkal kapcsolatos felelősségüket.

Ha egy pedagógus úgy érzi, hogy a gyerekek megsértik a jogait, például azzal, ahogyan beszélnek vele, akkor ezt fontos nyíltan visszajelezni és erről beszélni. Azzal is példát mutatunk a gyerekeknek, ha nem engedjük, hogy egy szóbeli bántalmazás vagy sértő megnyilvánulás reakció nélkül maradjon (ahogy az is fontos, hogy ne erővel reagáljunk, hanem segítsük a gyerekeket abban, hogy értsék, mit és miért nem lehet megtenni). Számítanak a szavaid. Ha megerősítő mondatokra lenne szükséged, nézd meg gyűjteményünket itt.