Az iskolaváltás kérdései: mikor és hogyan?

Vannak olyan helyzetek, melyekben az iskolaváltás szükséges, elkerülhetetlen vagy kívánatos - egy konkrét példán keresztül válaszolunk a téma kapcsán felmerülő esetleges kérdésekre.
Iskolaváltás, mikor, hogyan, kérdések

Hintalovon

2019.06.18.

A Gyermekjogi Központot egy édesapa kereste fel 9 éves és 16 éves lányai ügyében. A család másik városba költözik a nyáron, így a lányoknak iskolát kell váltaniuk. A kisebb lány új iskolája már visszajelzett a szülőknek, a 16 éves lányuk választott iskolája azonban nem akarja felvenni a lányt. Segítségünket kérték, hogy milyen lehetőségeik vannak ebben a helyzetben?

A hozzánk forduló szülőt a következőkről tájékoztattuk

Magyarország Alaptörvénye alapján mindenkinek joga van a művelődéshez, amely többek között magába foglalja az ingyenes és kötelező alapfokú, valamint az ingyenes és mindenki számára hozzáférhető középfokú oktatást. Alaptörvényünk emellett kimondja, hogy minden szülőnek joga van megválasztani a gyermekének adandó nevelést. E két gyermeki jog volt érintett a fenti megkeresésben is.

 Az Alaptörvény szabályait az ENSZ Gyermek jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt Egyezmény keretezi. A Gyermekjogi Egyezmény 28. cikke rögzíti a gyermek jogát az oktatáshoz, míg a 29. cikke meghatározza az oktatás során biztosítandó, elérendő célok körét.

Iskolaváltás okai

Az iskolaváltásnak számos oka lehet, ezek közül csupán egyikét jelenti a költözés. Ehhez hasonló szituációkkal szembesülnek azok a szülők is, akik elégedetlenek a nevelési-oktatási intézmény módszereivel, az oktatás minőségével vagy az osztályközösséggel.

Bármelyik esetről is legyen szó, az iskolaváltásra külön kérelem alapján kerülhet sor a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. §-a alapján. A kérelmet azon iskola számára kell benyújtani, ahol a gyermek a jövőben a tanulmányait kívánja folytatni.

Az iskola az esetek többségében az átvételről egy személyes elbeszélgetés alapján dönt, de természetesen lehetősége van egyeztetésre azzal az iskolával is, ahol a gyermek korábban a tanulmányait folytatta. Ezzel egyidejűleg értelemszerűen jogosult megismerni a gyermek iskolai teljesítményét, különleges igényeit, illetve iskolai magatartásával kapcsolatos, átvételhez szükséges információkat. Ezt követően az átvételről az iskola igazgatója jogosult döntést hozni.

A tanulók számára nem csupán év végén, de év közben is lehetőség nyílik az iskolaváltásra a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet) 23. § (6) bekezdése alapján.

Körzetes iskolák

A tanulót érintően egy oktatási intézmény rendelkezik felvételi kötelezettséggel, a körzetes intézmény. Az intézmények egy meghatározott földrajzi terület vonatkozásában kötelesek a felvételi kötelezettségüknek eleget tenni. Mindez azt jelenti, hogy nem utasíthatják el, azon gyermekek vonatkozásában a felvételt, akik a jogszabály által meghatározott területen belül állandó lakcímmel rendelkeznek vagy életvitelszerűen laknak/tartózkodási hellyel rendelkeznek.

Körzetes általános iskola kereső. 

A körzetes iskolák kivételével az oktatási intézmények többsége pedagógiai programjának keretében határozza meg az átvétel szabályait, a köznevelési törvény adta keretek között. Így igény szerint jogosult különbözeti vizsga, évfolyamismétlés előírására, türelmi idő meghatározására vagy egyéni segítségnyújtás kirendelésére az érkező gyermek számára.

A középfokú oktatási intézmények esetében az átjelentkezés jogszabályi kereti különböznek az alapfokú oktatási intézmények szabályaitól, mivel nincs kijelölve olyan intézmény, amelynek felvételi kötelezettsége áll fenn a gyermek irányába.

Magyarországon a gyermekek 16 éves korukig kötelesek tanulmányokat folytatni. A tankötelezett gyermekek számára, akiket nem nyertek felvételt az általuk választott középfokú oktatási intézményekbe, a Köznevelési és Szakképzési Hídprogram keretében tanulhatnak tovább, valamint fejlesztő nevelés-oktatásban részesülnek.

Egyebekben, ha a tanuló a középfokú tanulmányok megkezdését követően intézményt szeretne váltani csak egy pozitív tartalmú, felvételi döntést követően van erre lehetőség. Amennyiben nem sikerül önálló, igényeknek megfelelő iskolát találni, a nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján a pedagógiai szakszolgálat nyújt segítséget, amely feladata, hogy minden továbbtanulással, pályaválasztással kapcsolatos kérdésben a megkereső rendelkezésére álljon.

Zárásként fontosnak tartottuk azt is kiemelni, hogy nem csupán a szülők, hanem maguk a gyermekek is kezdeményezhetik az iskolaváltást a fent megnevezett okok bármelyikéből kifolyólag.

Dr. Sánta Nóra

Már nyolcadik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk, kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.
Segíts minket adód 1%-ával, hogy továbbra is kiállhassunk a gyerekekért és jogaikért!

Adószámunk: 18752836-2-41

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Szülőként számos kérdés felmerülhet benned az iskolákban ebben az időszakban érvényes szabályok kapcsán – igyekeztünk egy helyen, érthető formában összegyűjteni a legfontosabb kérdéseket és válaszokat.
Tényleg számít az, amit válaszolok? Honnan tudhatod, hogy van-e értelme kitölteni egy kérdőívet? Miért úgy tesznek fel egy kérdést, ahogy? Többek között ezekre a kérdések ad választ gyerekeknek (és felnőtteknek) kiadványunk a kérdőíves konzultációkról.
A jogszabályok kimondják, hogy a gyerekeknek joga van részt venni az őket érintő kérdésekben. Szabadon kifejezhetik véleményüket, és azt a gyermek korára és érettségére tekintettel figyelembe is kell venni. Ismerd meg a Gyermekjogi Követek első benyomását a NAT-ról.
Szülőként fontos kérdés lehet, hogy mivel a jelenlegi járványügyi intézkedések nem teszik lehetővé, hogy a felnőttek bekísérjék a gyermekeiket az intézménybe, egy „nyílt nap“ alkalmával az óvodás korú gyermeket egyedül kell-e beengedniük a teljesen idegen oktatási intézménybe

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

A gyerekek politikai kampányba való bevonása- Irányelv politikusoknak

Minden olyan párt vagy politikus, aki gyerekekkel kampányol, megsérti a gyerekek jogait. A gyerekekkel való kampányolás megelőzhető!

20 segítő mondat szülőknek, hogy a gyereknek igazi öröm lehessen a sport – plakát

Amire a sportoló gyerekeknek szükségük lehet: az elfogadás, sok-sok biztatás, kevesebb kritika, a szülő tudatos magatartása – különösen versenyeken, meccseken –, valamint az a fajta visszajelzés, amelyből építkezni tudnak. Mindenekfelett pedig az az érzés, hogy ők úgy jók, ahogy vannak. Ebben segít az alábbi plakát! Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le plakátunkat!

Gyerekek és a szexualitás

Felvilágosítás – Mikor és mit mondjunk a gyerekeknek a szexualitásról?

Mikor kezdjünk el beszélni a gyerekeknek a szexualitásról? Mikor és milyen információkat, hogyan osszunk meg a gyerekekkel? A felvilágosítás egy folyamat.

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart