„Hogyan posztolj a gyerekedről biztonsággal?” – A szülő felelőssége az online védelem megőrzése és továbbadása

„A gyerek érkezése megváltoztathatja az intimitási szint határát, mivel egyszerre sok új ember kezd el beleszólni a hétköznapokba. Ettől függetlenül meg kell húzni a határt, kivel, mit osztunk meg offline és online egyaránt. Mert a legintimebb dolgok közlésével megsértjük a gyerek magánéletét” – mondja dr. Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Alapítvány létrehozója. Az UNICEF korábbi gyermekjogi igazgatója a kiskorúakról való posztolás kockázatai és megfelelő szabályai mellett a digitális szülő legfőbb hibáiról, valamint a kamaszokat érintő legnagyobb veszélyforrásokról is mesélt a Pszichoforyou-nak. Interjú.

Több írásodban is megfogalmaztad: a gyerek engedélye nélkül ne posztoljon róla fotót a saját szülője sem. Ezek szerint azon az állásponton vagy, hogy baba, illetve totyogó korban, − amíg a beleegyezését nem tudjuk kérni, − semmit se osszunk meg a gyerekünkről?

Lényegében ezt tartom a legszerencsésebb hozzáállásnak, de a közösségi oldalak beállítási lehetőségeinek köszönhetően, lehetünk megengedőbbek. A gyerekről készült fotók valószínűleg a rokonokat, a közelebbi barátokat érintik igazából, akiknek van rálátásuk a család valódi életére. Éppen ezért a különböző szűrőkkel vagy zárt csoportok létrehozásával megoldható, hogy a fényképeket az a néhány ember lássa, akiket tényleg érint. Mondhatjuk, hogy ez az a határ, amikor a posztolás még a gyerekről szól.

Amikor mind az 1000 ismerős, vagy még az ismeretlenek is hozzáférnek egy privát képhez, az már inkább anya vagy apa története.

Nem véletlen, hogy a franciáknál például egy-másfél éve betiltották a kisbabákról való képfeltöltést.

Magyarországon találunk olyan törvényt, amely vonatkoztatható erre az újkeletű jelenségre?

A hazai jogszabályok azt írják elő, hogy a szülő védi a gyermek jogait, azaz mindenről ő dönt vele kapcsolatban. Arról is, hogy adott képet feltölti –e, vagy meghagyja inkább a családi albumban. Ha a gyámhatóság ezzel kapcsolatban kapna bejelentést –például egy meztelen fotó esetén −, akkor protokoll szerint fel kellene lépnie a szülővel szemben, aki veszélyezteti gyermeke személyiségi jogait. Mivel egy hasonló eljárás során szülő és gyerek között feszül érdekellentét, ezért a kiskorú mellé kirendelnének egy eseti gyámot, amíg nem kerül pont az ügy végére.

Nagyon komoly tortúráról beszélünk, nem csoda, hogy hasonló esetre még nem volt példa a posztolás témájában. Sokkal valószínűbb, hogy valaki szóban figyelmezteti a felnőttet a feltöltésekkel kapcsolatos aggályaira. Ettől persze még nem feltétlenül változik meg a szülő online viselkedése. Sajnos az emberek nem szeretnek belegondolni, milyen veszélynek teszik ki a gyereküket.

A meztelen képek kapcsán egyértelmű, hogy a legnagyobb fenyegetettséget a pedofil oldalakon való feltűnésük jelenti. Amellett, hogy nyilván senki nem örülne, ha megtudná felnőttként, hogy valaha pucér képeket mutogattak róla a szülei az interneten. Milyen kockázatokkal jár a kevésbé provokáló, felöltöztetett gyerekekről készült fotók nyilvános közzététele?

Régebben még sokszor előfordult, hogy illusztrációnak használták fel a magánjellegű családi képeket. Így történhetett, hogy a szülő meglepődve fedezhette fel a saját gyerekét például egy játszóház reklámjában. Ma a jó nevű kommunikációval foglalkozó cégek már figyelnek arra, hogy ellenőrzött forrásból válogassanak, de sajnos nemcsak ilyenek működnek.

Meg kell érteni, hogy a nyilvános megosztás, valóban bárki számára elérhető. A tudatosság sok bajt megakadályozhat, és nem nagy árat kíván. A lájk kevesebb, de a biztonság nagyobb: ebben az üzletben egyértelmű a nyereség.

A meztelen baba-és gyerekfotók mellett talán a legvitathatóbb feltöltéseket az ultrahangos képek jelentik. Őket vajon a gyermekfotók közé kell sorolnunk, illetve esetükben is érvényes személyiségi jogokról beszélni?

Őrülten izgalmas téma ez, amellyel egyelőre még a szakirodalom sem foglalkozik. Az ENSZ Gyermekjogi egyezménye arról beszél, meddig tart a gyermekkor, arról nem, mikor kezdődik. Nem véletlen, hiszen ha konkretizálná, nem lenne a világ legtöbb országa által aláírt egyezmény, mivel azonnal felvetné az abortusz létjogosultságának kérdését. Valószínűleg a jog az ultrahangos fotót úgy kezeli, mint egy döntést, amelyet a felnőtt a saját testével kapcsolatban meghoz. Tény, hogy a gyerek érkezése megváltoztathatja az intimitási szint határát, mivel egyszerre sok új ember – orvos, védőnő, rokonok, ismerősök – kezd el beleszólni a hétköznapokba. Ettől függetlenül meg kell húzni a határt, kivel, mit osztunk meg offline és online egyaránt. Mert a legintimebb dolgok közlésével megsértjük a gyerek magánéletét... A cikket tovább itt olvashatod.

Utána várunk vissza az oldalunkra!