Hogyan beszéljek a gyerekemmel a drogokról és a függőségről? – 4 gyakorlati tanács a szakembertől

Hogyan beszéljek a gyerekemmel a drogokról

Fontos, hogy ne tégy úgy, mintha a szerhasználat nemlétező jelenség volna. A magyarországi statisztikákat látva nagy a valószínűsége annak, hogy a gyereked már ismer valakit, akár családtagot, akinek gondja van valamilyen szinten a függőséggel. Szóval a tabusítás, tagadás és ítélkezés nem fog menni. Ezzel a témával egyszerűen szülőként foglalkozni kell. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogász hiánypótló cikkében ahhoz ad tanácsot, hogyan kezeld a témát otthon.

Kezdjetek el beszélgetni

Ha úgy látod, illetve az a gyanúd, hogy a gyereked kapcsolatba került a drogokkal, vagy ha van a családban olyan, aki rendszeres szerhasználó, akkor a legjobb, ha azonnal lépsz, ami azt jelenti, hogy kezdjetek el beszélgetni.

Magyarországon minden ötödik felnőtt nagyivónak számít, és a társadalom fele alkalmi ivó. Az alkoholizmus sokan népbetegségnek tekintik. Ha tehát csak ezt az egy jelenséget nézzük is, elég nagy esély van arra, hogy a családban van olyan rokon, akinek kapcsán a gyerek láthat, tapasztalhat, kérdezhet a függőségről.

A nyílt és őszinte kommunikáció azért is jelent sokat, mert a függőséget általában titok, tabu, és elhallgatás, rejtőzködés és szégyen kíséri.

Ezeknek az érzéseknek és megéléseknek egyike sem pozitív, viszont mindegyike annak kedvez, hogy a gyerek félni kezdjen a kérdéstől, és attól, aki a függőséggel érintett.

A helyzet azonban soha nem egyszerű

Sok esetben a gyereknek vannak pozitív élményei is a függő személlyel, ezért nem érti a szülő távolságtartását és ellenérzését. Más esetekben a gyerek tart a függőségben szenvedő felnőttől, és kerülni próbálja a vele való kapcsolatot, miközben a szülő (például a családi béke érdekében) nem engedi, hogy a gyerek a számára biztonságos távolságba kerüljön (fizikailag és érzelmileg is) a függő személytől.

Ritkán vegytiszta a képlet, és gyakran ellentmondásosak a gyerek érzései is, ezért különösen fontos, hogy segítsünk neki érteni a függőséget, és értelmezni a saját érzéseit, kapcsolódásait a témához.

1. Ne a függőséggel kezdjük, hanem a szerekkel!

Érdemes a nyílt kommunikációnkat azzal kezdeni, hogy az alkohol, kábítószer, gyógyszerfüggőség, stb. témáját behozzuk.

A droghasználatról való beszélgetést optimális esetben már a gyerek nyolc–tíz éves korában megelőzi az alkoholról és cigarettáról való teljesen nyílt kommunikáció, és a szülő által kezdeményezett beszélgetések. De ennél az életkornál fiatalabb gyereknél is, ha a téma felmerül, fontos, hogy őszintén és nyíltan beszéljünk, és igyekezzünk a gyerek érdeklődésének megfelelő válaszokat adni, így megelőzzük azt, hogy a gyerek a kortársaitól kapott (általában félrevezető és téves) információk alapján tájékozódjon.

Nem érdemes arra várni, hogy „majd magától” megoldódik az egész. (Nem fog.)

Ha viszont időben elkezdünk beszélgetni, azzal tudjuk legnagyobb eséllyel elkerülni, hogy a gyerek számára tabu legyen a függőség – és ezzel párhuzamosan azt érezze, titkolnia kell a saját szerhasználatát (legyen szó akár az alkoholról, akár a füvezésről).

Fontos, hogy akkor se legyenek a témáról szóló beszélgetéseink számon kérőek és negatívan minősítők, ha a saját gyerekünk érintettségét feltételezzük.

Nehéz, tudom, de nyitottságra és elfogadásra van szüksége a gyereknek, ami nem azt jelenti, hogy a szerhasználatot fogadjuk el, hanem azt, hogy a gyereket. Akkor is, ha a döntésével nem értünk egyet.

Az is lényeges, hogy ne csak a negatív dolgokról kommunikáljunk. A gyerekek többsége nem érintett a szerhasználattal, és ha érintett is, alkalmi használónak tekinthető, tehát nagyon fontos ezen a területen is a pozitív megerősítés. Annak visszajelzése, ha például azt látjuk, hogy a pénteki buliban felelősen fogyasztott alkoholt.

2. Legyünk tisztában azzal, hogy ki a szerepmodell!

A szülők és a gyerek számára fontos felnőttek, bizalmi személyek nemcsak kommunikálnak a szerekről és a függőségről, hanem szerepmodellként is szolgálnak. Hiába mondjuk, hogy „a nagypapa jó ember, csak túl sokat iszik”, de mégsem vesszük fel a telefont, amikor ő hív, hárítjuk a találkozásokat, és nem akarjuk, hogy a gyerekünk és a nagypapa sok időt töltsenek együtt. A gyerekek pontosan leveszik ezeket az ellentmondásokat, de az okában bizonytalanok. Ezért fontos, hogy a kommunikációnk és a viselkedésünk összhangban legyen.

Ha szégyelljük egy családtag érintettségét, azt is érdemes nyíltan kimondani: „Nagyon kedvelem Kazimir bácsit, de sajnálom, hogy túl sokat iszik mostanában, és olyankor szégyellem, ahogy viselkedik…”

 

Fontos, hogy a saját alkoholfogyasztási, dohányzási és szerhasználati szokásainkat is gondoljuk végig. Az önazonosság sokat számít.

Ha őszintén fel- és beismerjük a saját szerhasználati szokásainkat, és erről merünk és tudunk is beszélni a gyerekkel: így megmutathatjuk és végigbeszélhetjük, hogy mi a különbség a fogyasztás és függőség között.

3. A függőség valódi okairól is beszéljünk

Arról, hogy valaki érezheti úgy, hogy az élet nehézségeivel nem tud másként megbirkózni. Azt is elmondhatjuk, hogy a függőség mögött sokszor gyermekkori bántalmazás, elhanyagolás vagy más trauma áll. Kiemelhetjük, hogy az érintett felnőtt és a környezete gyakran eltérően látja a helyzetet, és aki függő, az sokszor kicsinyíti a saját érintettségét, nem látja problémásnak a viselkedését.

Fontos hangsúlyozni a gyerek számára: nem az ő felelőssége, hogy bármelyik felnőtt jól legyen, vagy jól érezze magát.

Gyerekként nem tudja sem megmenteni, sem meggyógyítani azt, aki függő. Sőt, ezt más felnőttek sem tudják megtenni addig, amíg az érintett nem tudja elfogadni, hogy problémája van.

Beszéljünk a gyerekkel a függőségről, mint a szerhasználat lehetséges következményéről, de ne minősítsük a függő személyt, hanem tárgyilagosan közelítsünk hozzá. Ne csináljunk morális kérdést a függőségből.

4. Bátorítsuk a gyereket abban, hogy kérdezzen, és saját véleményt formáljon!

Ha felmerül a függőség kérdése, ne zúdítsuk rá a gyerekre rögtön a véleményünket, hanem először hallgassuk meg az ő gondolatait, kérdéseit, és hogy miért érdekli a téma. Használjunk nyílt végű kérdéseket: „Szerinted…” „Mit gondolsz arról, hogy…” „Te hogy látod…”

Fontos hogy a gyerek biztonságban érezze magát, és amit megoszt élményként vagy tapasztalásként, azt ne adjuk ki másnak.

Tehát ne mondjuk a telefonba: „Gizi néni, nem jövünk át vasárnap vacsorára, mert a gyerekek mondták, hogy érzik rajtad az ital szagát”.

 

A beszélgetéseinkből mindig legyen egyértelmű, hogy mi hol húzzuk meg a határt. Ezek a határok minden családban máshol vannak. Van, ahol mindennemű szer kipróbálását tiltják, és van, ahol például azt mondják a szülők, hogy szintetikus kábítószert semmilyen körülmények között ne fogyasszon a gyerek, mert sokszor bizonytalan ezeknek az anyagoknak az összetétele és a hatása, vagy: hogy soha ne fogadjon el idegenektől tablettát vagy gyógyszert.

Legyünk reálisak. Abban sosem lehetünk biztosak, hogy ezeket az általunk felállított korlátokat egy kamasz nem fogja megszegni. (Meg fogja.) Viszont azt tudnunk kell, hogy ezek a szabályok segítik őket, és a kutatási tapasztalatok szerint védik is a szélsőséges magatartásoktól.

A valódi megelőzés ott kezdődik, hogy a gyerek tud nemet mondani, felelősséget érez a saját testi és lelki jóllétéért.

Az a gyerek, aki körül vannak bizalmi felnőttek, és akinek van tapasztalata arról, hogy mit jelent az érzelmi biztonság, mert például szabadon beszélhet bármilyen kérdésről, és a véleményét mindig figyelemmel és tisztelettel  hallgatják a felnőttek, ő sokkal „ellenállóbb” mindenféle drogokkal így persze a függőséggel szemben is.

Szilvi cikke a wmn.hu-n található.

 

 

Dr. Gyurkó Szilvia

Tartalom kategória: