„Egy ilyennel” bármit meg lehet tenni? – Fogyatékos igazságszolgáltatás

A középsúlyosan értelmi fogyatékos lányon nem az a két férfi követte el a legnagyobb erőszakot, akik védtelen helyzetét kihasználva egy buszmegálló mögé vonszolta őt. Hanem az a rendszer, aminek ki lett szolgáltatva, és ami két és fél éven át vizsgálta... Újra és újra vizsgálta őt egészen addig, amíg öngyilkosságba nem hajszolták. Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogász írása.

A fogyatékossággal élő gyerekek közül a kutatások szerint többen válnak bántalmazás áldozatává, mint nem fogyatékos kortársaik. Ide tartozik a felnőttek által elkövetett erőszak, de a kortárs bántalmazás is. A többség (az „átlagos gyerekek”), ha nem tudják, hogy mivel van dolguk, könnyen provokációnak vehetik egy fogyatékos gyerek viselkedését, amire (szóbeli vagy fizikai) erőszakkal reagálhatnak. Ahogy az is igaz, hogy sokszor azért bántják őket, mert egy fogyatékossággal élő nehezebben védi meg magát, nem tud (mer) segítséget hívni, vagy azért, mert a felnőttek sokszor elnézőbbek a fogyatékossággal élő gyereket ért csúfolódások, vegzálások, kisebb fizikai atrocitások iránt.

A fogyatékosságnak nagyon sokféle formája van, és – bár ez bizarrnak tűnhet, de mégis igaz, hogy – a jól látható, ismert, súlyos fogyatékossággal élő gyerek (például egy kerekesszékes) sokszor jobban védett, mint azok, akiknek fogyatékossága nehezebben beazonosítható (például azért, mert értelmi fogyatékossággal él).

Rengeteg a tabu, ha fogyatékosságról van szó. Keressük a szavakat, bizonytalanok vagyunk abban, hogy mit tehetünk meg, és mi sértő vagy bántó. Valódi integráció hiányában nincsenek kialakult mintáink, tapasztalataink arról, hogyan lehet jól kommunikálni, görcsök nélkül viselkedni egy fogyatékossággal élő gyerekkel.

Ritkán beszélünk róla, de a fogyatékossággal élők esetében is magasabb a szexuális erőszak kockázata. Az értelmi vagy testi fogyatékosság nem azt jelenti, hogy a sérült embereknek ne lenne érzelmi életük, testi vágyuk vagy szexualitásuk.

Abba pedig még ennél is ritkábban gondolunk bele, hogy a fogyatékossággal élőnek nemcsak saját döntésen alapuló nemi élete lehet, de vissza is élhetnek vele.

Egy testileg érett, fejlett huszonéves, aki értelmileg (és érzelmileg) egy ötéves szintjén van, sajnos nagyon könnyen áldozatává válhat szexuális visszaélésnek. Mert könnyebben manipulálható és megfélemlíthető. Mert az elkövető nem gondolja, hogy ne lehetne „egy ilyennel” bármit megtenni.

Egy 17 éves, középsúlyos értelmi fogyatékos lány, Kira történetét szeretném most elmesélni, aki hazafelé buszozott az iskolából, amikor két férfi leszólította. Kira nagyon barátságos volt mindenkivel. Szívesen beszélt magáról, és örömmel mutatta meg az iskolatáskáját, és abban a legújabb alkotását. Kira ugyanis imádott színes papírból különböző állatfigurákat hajtogatni. Miután a két férfi összeismerkedett Kirával, megtudták azt is, hogy a lány hol száll le (milyen érdekes, éppen ott, ahol ők is), majd a buszmegálló mögött mindketten többször megerőszakolták a lányt. Kirát megfenyegették, hogyha bárkinek elmondja, ami történt, akkor megölik őt is meg a családját is. Ezek után Kira haza sem mert menni. A szülei éjszaka bukkantak rá, miután több órán keresztül keresték. Hazavitték, és azonnal észrevették, hogy a lánynak koszos a ruhája, és tiszta seb, véraláfutás a combja. Kira tagadta, hogy bármi történt volna, de később, miután pszichológushoz vitték, ott elmesélte, mit élt át. A szülők azonnal rendőrségre mentek, ahol feljelentést tettek. A rendőrség a buszállomás kamerafelvételei és a sofőr vallomása alapján beazonosította a két elkövetőt. Elég bizonyíték gyűlt össze a vádemeléshez. Itt akár ki is rakhatnánk a „happy end” táblát, azonban sajnos Kira története még nem ért véget.

Újabb tortúra következett: az igazságszolgáltatási eljárás. Kirát először több szakértő is megvizsgálta, orvoshoz küldték, majd nőgyógyászhoz, meghallgatták tanúként, jegyzőkönyvet vettek fel, újabb szakértői vizsgálat következett, majd szembesítették a gyanúsítottakkal.

Másfél éven keresztül folyt a nyomozás úgy, hogy az elkövetőket hetekkel a támadás után beazonosította a rendőrség.

Kira nem élhette a megszokott életét. Újra és újra megvizsgálták, kikérdezték, szembesítették. A vidám, kedves, barátságos lány arcáról egy idő után eltűntek a színek. Egyre sápadtabb, egyre vékonyabb lett. Nem mert egyedül közlekedni, mindenhova a szülei vitték. A baráti kapcsolatai megszakadtak. A szobája és az iskola között ingázott, és gyakorlatilag nem állt szóba senkivel. A Kirával kapcsolatba kerülő nyomozóknak és más szakembereknek, bár nagyon kedvesek próbáltak lenni, de fogalmuk sem volt róla, hogyan kellene Kirával bánni, ahogyan arról sem, hogy a lány mit ért meg abból, amit mondanak neki. Az ellentmondásos vallomások miatt a gyanúsítottak védőügyvédje folyamatos nyomás alatt tartotta a lányt, ami a tárgyalóteremben tovább folytatódott.

A bíróság sem volt felkészülve arra, hogyan védhetné meg Kirát, akit az ügyvédek minden lehetséges módon próbáltak szavahihetőségében támadni. Nem volt ritka, hogy Kira füle hallatára ilyen mondatok hangozzanak el: „De hát nézzenek rá, kinek van gusztusa egy ilyenre?” vagy „Egy ilyen azt sem tudja, mit evett reggelire, hogy hihetnénk neki...” Végül az eljárás közben, két és fél évvel a feljelentés után Kira öngyilkosságot követett el. A szülők szerint azért, mert nem bírta tovább a rá nehezedő nyomást. A védőügyvédek szerint azért, mert nem bírta tovább a hazudozást. Az ügyészség szerint, ha még kibírja három hónapig, akkor már túl lenne rajta. A bírónő szerint ez nem változtat semmin, a vádlottakat a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján is el tudja ítélni.

Kira nem volt még 20 éves, amikor úgy döntött, hogy nem kéri tovább ezt az életet. De meggyőződésem, hogy ennek csak az egyik oka volt az ellene elkövetett szexuális erőszak. A másik az volt, hogy a rendszer, ami látszólag azért jött létre, hogy igazságot szolgáltasson, nem tudott vele mit kezdeni. Ez pedig nemcsak Kirára, hanem minden fogyatékossággal élőre igaz.

Mert nem elég, ha van rámpa, amivel be lehet jutni egy rendőrségi vagy bírósági épületbe. Az is kell hozzá, hogy figyelembe vegyék a fogyatékossággal élők speciális szükségleteit.

Ha nem így teszünk, azzal csak újabb sérüléseket okozunk. Kira ügyében a vádlottak végül annyi ideig tartó szabadságvesztés-büntetést kaptak, mint amennyit előzetesben töltöttek. A tárgyalás után vidáman elsétálhattak. Kira szülei meg mehettek a temetőbe, elmondani a lányuk sírjánál, hogyan szolgáltattak „igazságot” az ügyében.

Kép: iStock by Getty Images

Az írás a WMN.hu oldalán jelent meg.

Tartalom kategória: