Az iskola nem lehet az a hely, ahol a gyerekek félnek – Pannonhalmán ezt már tudják- hvg.hu

Az iskola nem lehet az a hely, ahol a gyerekek félnek – Pannonhalmán ezt már tudják- hvg.hu

Évekkel a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban történt zaklatási botrány után sikerült kialakítani egy olyan védelmi hálót az iskolában, amellyel elviekben megelőzhető, hogy még egyszer bármilyen érzelmi, verbális vagy fizikai erőszak megtörténhessen az intézmény falai között. Vagy ha meg is történik, annak azonnal legyenek következményei. A pannonhalmi gyermekvédelmi programért most kitüntetést kapott a gimnázium igazgatója, Dr. Juhász-Laczik Albin.

A zaklatásokról, hatalmi visszaélésekről az elmúlt években megtanultuk, sok esetben ahhoz, hogy megtörténjenek, a rendszer aktív vagy passzív támogatására van szükség. Ebből a felismerésből azonban pozitív következtetést is le lehet vonni, hiszen ha ez így van, akkor a rendszer átalakításával lehetővé válik a visszaélések kiszűrése és visszaszorítása. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban ezt az összefüggést nemcsak felismerték, hanem ennek szellemében cselekedtek is, és létrehoztak egy gyerek- és emberközpontú, az alá-fölé rendeltségi viszonyon lazító, új iskolarendszert. A kezdeményezést díjazta az Alapvető Jogok Biztosa: az általa vezetett pannonhalmi gyermekvédelmi program kitüntetést kapott Dr. Juhász-Laczik Albin, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója.

2015-ben került nyilvánosságra, hogy a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban egy akkor tíz évvel korábbi cselekménysorozat miatt belső vizsgálatot indítottak egy szerzetes-nevelőtanár ellen. A férfi hosszú időn keresztül érzelmileg manipulálta, bántalmazta, illetve molesztálta is a diákjait. Lefolytatták a belső vizsgálatot, amelynek lett ugyan következménye, de az iskola vezetése nem elégedett meg ennyivel. A szerzetes eltávolításán felül azt is el akarták érni, hogy ilyen és ehhez hasonló ügy még egyszer ne fordulhasson elő az elitgimnáziumban.

A Pannonhalmi Főapátság magától kezdte megreformálni az iskolai rendszerét, hogy az a jövőben minél biztonságosabb legyen a gyerekek számára, de egy ponton már külső szakértőt is be kellett vonniuk. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy gyakorlatias, egyszerűen követhető irányelveket tartalmazó gyermekvédelmi programot állított fel, amely nemcsak a bencések középiskolájában, hanem bármely oktatási vagy egyéb, gyerekekkel foglalkozó intézményben alkalmazható. Az irányelvek abban segítenek, hogy már az elején kiszűrhetők legyenek azok az emberek, akik veszélyesek a gyerekekre nézve, vagy hogy a gyerekbántalmazás különböző formáit egyáltalán felismerjék az adott intézményben, mert sokszor például egy odadobott kulcscsomó is lehet egy erőszakos, bántalmazó rendszer egyik tünete.

Az irányelvek ezen felül útmutatást adnak ahhoz is, hogy milyen eljárásrendet kell követni intézményen belül és kívül, hogy egy visszaélésnek legyenek valódi következményei.

Kitörni a hallgatás kultúrájából

A pannonhalmiaknak meg kellett tanulniuk, hogy az első és legfontosabb feladatuk kigyomlálni azokat a beidegződéseket, amelyek együttesen a visszaéléseknek táptalajt biztosítanak.

Juhász-Laczik Albin igazgató ezt egy korábbi, a témában szervezett beszélgetésen úgy fogalmazta meg, hogy meg kell értenünk: a legdurvább bántalmazások nem a legdurvább bántalmazásoknál kezdődnek. „Nem úgy van, hogy az ember megkapja a tanári diplomáját, és másnap már molesztál. Kisebb érzelmi és fizikai határátlépések során jut el valaki idáig. Olyan ez, mint a sebességátlépés. Mész az autópályán, ahol a megengedett sebesség 130 km/h, de te 135-tel mész, és nem történik semmi. Legközelebb 140-nel mész, mire valaki beelőz. Felbátorodsz, hiszen akkor mehetsz óránkénti 150 kilométeres sebességgel is. Ezt lehetne folytatni, csak előbb-utóbb valami baj lesz. És a baj nem akkor kezdődött, amikor 220-szal repesztettél, hanem akkor, amikor először mentél 140-nel”.

A rendszer holisztikus megreformálásának lényege volt Pannonhalmán, hogy a tabu, a hallgatás kultúrájából mind a diákok, mind a tanárok megtanuljanak kitörni. Ezért fontos volt, hogy az iskolában legyenek olyan védett körülmények, amikor bárki szabadon el tudja mondani, ha valami miatt rossz érzései vannak, vagy kényelmetlenül érzi magát egy szituációban. Az is a pedagógiai nevelés része, hogy a gyerek fel tudja ismerni, hogy amit művelnek vele a diáktársai vagy adott esetben egy tanár, az nem helyénvaló, a problémáját tudja artikulálni (legyen hozzá szókincse). Ahogy elengedhetetlen az is, hogy legyen, aki meghallgatja őt.

„Ez aranyszabály. A bántalmazott gyerekek sokszor már a tizedik felnőtthöz mennek el, mire valaki meghallgatja őket. Nálunk már tudják, hogy a panaszod minden esetben megvizsgálják, kapsz visszajelzést, nem egy bürokratikus rendszer áldozata leszel” – mondja Dejcsics Konrád bencés szerzetes, pannonhalmi tanár.

Juhász-Laczik Albin szerint a diákoknak is meg kell érteniük, hogy vannak helyzetek, amikor nem nézhetik tovább tétlenül és szótlanul egy diáktársuk szenvedését. „A mi gyermekvédelmi rendszerünk arra lett kidolgozva, hogy a problémák, a gyerekeket ért bántalmazások ne maradjanak láthatatlanok, így a bajokról egy iskola vezetése időben információt tud szerezni. Meg kell értetni a diákkal azt is, hogy ha azt látja, hogy egy barátja küzd, hogy nagyon mélyen van, akkor van az a pont, amikor már be kell avatkoznia, és segítséget kell kérnie akár a barátja helyett is egy szakembertől”.

A bencés szerzetesek szerint az iskola nem lehet az a hely, ahol a gyerekek félnek, sőt a jövő iskolájának az intézményvezető szerint nagy hangsúlyt kell fektetnie arra, hogy a diákok otthonosnak érezzék, szeressék azt.

A jövő iskolája olyan lesz, hogy ha oda nem szeretnek a diákok járni, akkor az az iskola valójában nem lesz.

Mitől ellenálló a gyerek az élet viharaival szemben?

A gyakorlatban mindez úgy néz ki, hogy a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban létrehoztak egy védelmi csoportot, amely három bencés, a gimnáziumban tanító tanárból áll, baj esetén őket kell a gyerekeknek felkeresniük. A csoport tagjait a tanári kar és az igazgatótanács jelölte ki, feladatuk hiteles ellátása érdekében pedig képzésben részesültek, valamint szupervíziót biztosítanak nekik.

Azért csoportról van szó, és nem egy ember a felelős az iskola testi-lelki épségéért, mert nem szabad, hogy az egész rendszerben bárki is magára maradjon egy problémával – a védelmi tagoknak is szükségük van egymás kontrolljára és támogatására. A bizottság hetente egyszer ülésezik, ilyenkor megvitatják a felmerülő ügyeket, problémákat, és csak a legritkább, legkomolyabb esetekben vonják be az iskolaigazgatót is. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány alapítója a csoport létét azzal indokolja, hogy „egy gyerek akkor ellenálló az élet viharaival szemben, ha az életében van legalább egy bizalmi felnőtt, aki minden esetben elfogadja őt. A gyerek ilyenkor körbe van párnázva, és ha hoz valami rosszat az élet, arra jól tud reagálni.”

Egy probléma jelentése esetén az eljárás próbál a lehető legbizalmasabb lenni, „hogy ne az legyen, hogy mindenki azonnal tudja: XY bement és jelentett” – nyomatékosította az igazgató. Az első lépés ilyenkor, hogy a diák felkeresi azt az embert a védelmi bizottságból, aki számára a legszimpatikusabb, majd elmondja személyesen a problémáját. A felkeresett tanárnak kötelessége őt azonnal meghallgatni, nem mondhatja azt, hogy most nincs ideje a gyerekre, és nem is bagatellizálhatja a diák gondjait.

A legjobb esetben a védelmi tagnak elég csupán visszakérdeznie, hogy a diák vajon miként oldaná meg a helyzetet. „A Szentlélek sugall nekünk tök jó dolgokat. A gyerek sokszor magától tudja a választ, a megoldást” – fejtegette Albin atya.

Van azonban az a szint is, amikor már a szülőket is be kell vonni. „Idén történt, hogy egy diák rendszeresen fogyasztott alkoholt, ami nálunk tilos a kollégiumban. Egy diáktársa elmondta a védelmi csoport egyik tagjának, hogy baj van, aggódnak az osztálytársukért. Nem akarják beköpni, de látják, hogy a srác rossz irányba megy. Ekkor beindult egy diszkrét mechanizmus, mely végül odáig jutott, hogy a diákok elmondták a társuknak, aki ivott, hogy »figyelj, mi aggódunk érted, és ezért felnőtt segítséget kértünk«. Nem volt belőle sértődés, és a dolog meg is oldódott”.

A tanár is csak ember

A gyermekvédelmi rendszer stabilitásának lényege, hogy nemcsak gyerekközpontú, de emberközpontú is, a tanároknak is próbál biztonságos környezetet biztosítani. A védelmi csoport egyik módszere a problémák kezelésére a mediációs eljárás, amelynek során

a diáknak nem kell tartania a retorziótól, és a tanárt is úgy tudják kísérni, hogy ő se sérül, ugyanakkor rájön, hogy adott esetben mit csinált rosszul

 – fejtette ki Dejcsics Konrád.

A mediáció a szerzetes tanárok szerint egy finom tudomány: egy konfliktus kezelése során mindkét felet meghallgatják és megértik, azaz a pedagógusnak is van lehetősége elmondani, hogy például miért ordított rá a gyerekre a folyóson. Juhász-Laczik Albin azt állítja, hogy ez a megközelítés a kulcsa annak is, hogy nem éri retorzió a diákot azért, mert panaszkodott valakire. A hibákra egy bizonyos mértékig a rendszer úgy tekint, hogy azok jók, mert tanulni lehet belőlük, noha egy mindenki számára világos keretrendszerbe az is le van fektetve, hogy a különböző elkövetett hibák milyen következményeket vonnak maguk után. Mert, persze, nem lehet ugyanazt a hibát ötször, következmények nélkül elkövetni.

„Lehet, hogy cikis szólni az illetőnek, hogy ezt vagy azt legközelebb ne úgy csinálja, de mégis inkább szóljunk neki, mert adott esetben a legjobb kollégánkat mentjük meg a hülyeségektől” – egészítette ki az igazgató.

A pannonhalmi gyermekvédelmi rendszer leginkább megszívelendő szemléletváltása talán az, hogy az alá-fölé rendelt hierarchikus viszonyokon megpróbáltak lazítani. Ezt sugallja az is, hogy Juhász-Laczik Albin szerint igenis lehet bocsánatot kérni egy tanárnak a diákjától – mint mondta: ő is megtette már –, sőt, a diák kritizálhatja akár az igazgatót is, ha az észrevétel jogos, és az sem szégyen, ha a tanár a diáktól kér segítséget. „A digitális dolgokhoz a gyerek sokszor sokkal jobban ért, mint én, ebben ő a tapasztaltabb, én meg hálás vagyok neki, ha tud segíteni.”

Ennek végső soron az az elgondolás az alapja, hogy emberként a diák és a tanár is egyenlő, egy szinten vannak, még ha a szerepek eltérők is. Ahogy az igazgató megfogalmazta: „a visszaélés mindig egy alá-fölé rendeltségi viszonyban történhet meg. Ha kiszolgáltatottak vagyunk vagy védtelenek, akkor nem tudunk megfelelően védekezni. Ha viszont van egy meggyőződésünk arról, hogy mi pontosan egy szinten vagyunk a másikkal, az a legnagyobb fegyverünk.”

 

forrás: hvg.hu

Tartalom kategória: