Szép csendben – film a hatalom és erőszak viszonyáról

Nagy Zoltán új rendezése egy nagyon fontos témát mutat be, segítve ezzel ledönteni a köré épült tabukat - vagy legalább azok egy részét. Szép csendben: új magyar film a gyerekekkel szemben elkövetett visszaélésekről.

Hintalovon

2019.10.11.

A gyerekjogok nem elvont jogszabályok: a gyerekek egyetemes és mindenkori szükségleteit foglalják össze. Minden gyereknek joga van ugyanis a biztonságos, gondtalan gyerekkorhoz. Ha viszont valaki visszaél vélt vagy valós jogaival, közbe kell avatkozni. Ezt a hihetetlenül bonyolult és nehéz helyzetet mutatja be a Szép csendben című film.

Ahogy minden erőszak, úgy a gyerekekkel szemben elkövetett visszaélés sem a szexről vagy a fizikai erőről szól. A hatalomról szól, hogy az egyik fél úgy érzi, bármit megtehet a másikkal, hatalma van felette. Ha viszont valakinek hatalma van, abból nehéz kitörni. Egy iskolai közösségnek együttes felelőssége, hogy észrevegyék, ha valami nincs rendben, még akkor is, ha taburól van szó. Ezeknek a tabuknak ugyanis nincs helye egy gyerek életében sem. 

Nem gondoljuk, hogy könnyű erről beszélni, vagy hogy ez egy egyszerűen kezelhető helyzet, de épp ezért kellenek az olyan alkotások, mint a Szép csendben. Ha úgy érzed, számodra is fontos ez a téma, gyere el október 18-án a Művész Moziba a 20 órakor kezdődő jótékonysági vetítésére, és nézzük meg együtt a filmet! A vetítést követően a Yelon két pszichológus munkatársa, Könyves Krisztina és Varga Aida Nagy Zoltánnal, a film rendezőjével beszélgetnek, hogy segítsenek ledönteni a tabukat. Az este folyamán befolyt forgalmazói bevételt a Vertigo Média a Hintalovon Alapítványnak ajánlja fel, így mozijegyeddel a munkánkat is támogatod. 

A jótékonysági vetítés eseménye a Facebookon

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Ha a gyerek gondolatai és kérdései mentén együtt feldolgozzuk a történteket, akkor benne is a helyére kerül, ami történt, így pedig kisebb eséllyel okoz majd számára félelmetes, szorongató érzéseket.
A Gyermekjogi Követek tavasztól kezdve részt vettek a Lanzarote egyezményhez tartozó 2018-as jelentéstételben. A követek a bizottság által megfogalmazott kérdések mentén összefoglalták, mit gondolnak a szexting és az iskola szerepéről. Ismerjétek meg, hogyan dolgoztak a gyerekek a jelentés elkészítésén.
A serdülőkor változásai már 8–13 éves korban elkezdődnek, és átlagosan 5–7 évig tartanak. Sokkal zökkenőmentesebbé tehetjük a gyerekünk számára a kamaszkor kezdetét, ha előre felkészítjük őt a várható változásokra. A szexuális nevelés nem egy alkalom, hanem egy folyamat, ami a gyereknevelés elválaszthatatlan része.
2017-ben aláírásgyűjtést kezdeményeztünk olyan kormányzati lépések sürgetésére, amelyek eredményeként minden magyar gyerek segítséget kérhet, védelmet kaphat, és elkerülheti, hogy szexuális erőszak áldozatává váljon.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Mi a különbség a segítségkérés és az árulkodás között? – plakát

Mit tehet egy gyerek ha bántják vagy szemtanúja annak, hogy mást bántanak? Miért fontos megtanítani, hogy mi a különbség az árulkodás és a segítségkérés között? Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le plakátunkat!

Miért tilos a verés? – Beszéljünk a fenyítés káros hatásairól

Miért ártalmas a pofon, a fenékre csapás vagy a tasli ? Milyen más nevelési technikákat tudunk alkalmazni helyette? Segítünk!

Legfontosabb tudnivalók a bugyiszabályokról

A gyermekek egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen az érintés és a biztonság, melyből később megtanulják megkülönböztetni a jó és rossz érintéseket. Ez az ajánlás a 3-7 éveseknek szóló "bugyiszabályokat" mutatja be, melyek alapvető útmutatót nyújtanak a felelős felnőtteknek ahhoz, hogy miként védhetik meg gyermekeiket, és hogyan beszéljenek velük a biztonságos érintés határaitól.

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart