Ha két felnőtt ember közösen úgy dönt, hogy az életüket az online tér nyilvánossága előtt élik, betekintést adva ezáltal mindennapjaikba, az lehet az ő közös döntésük. Szívük dolga, ízlésük és gátlásosságuk szab csupán határt annak, hogy milyen mértékig válnak totálisan láthatóvá bárki számára.
Hogy mennyi az igazság ezekben a “hétköznapi” jelenetekben, hogy valóban azt látjuk, ami kamera nélkül is történne velük, azt persze nem tudjuk, de ez minden néző belátására, józan ítélőképességére, kritikus gondolkodására és ízlésére van bízva. Mondhatnánk, hogy mindenki azt néz, amit szeretne, így is túl sok a látnivaló. Amikor 2 és fél óra a napi átlagos online időtöltésünk a munkaidőn túl, akkor nagyfokú tudatosságra van szükség, amikor úgy döntünk, egy időre kiszállunk az online térből. Ha akarunk. Hogy mennyit engedünk láttatni magunkból a neten, hogy mennyi időt töltünk az online térben, az a mi felnőtt döntésünk.
Egészen addig, amíg nincs körülöttünk egy gyerek
Kezdhetnénk azzal, hogy egyre több kutatás hívja fel a figyelmet arra, hogy óvatosan a gyerekekkel az online térben. De nem kell szakkönyveket és tudományos cikkeket bújnunk, hiszen már legalább 10 éves tapasztalatunk lehet abban, hogy mi történik akkor, ha a gyerekek túl korán, túl sokat, nem nekik való tartalmakkal találkoznak. Nagyon gyorsan jelentkeznek a közvetlen hatások, amiket a gyerekeken tapasztalhatunk. Olyan sok mindentől lehet félteni a gyerekeket, ebbe a körbe egy jó ideje már az online veszélyek is bekapcsolódtak, sőt egyre nagyobb teret követelnek maguknak. Félthetjük a gyerekeinket a szexuális zaklatástól, a függőségtől, kéretlen tartalmaktól a neten. Van miért aggódni szülőként, de szerencsére sokat lehet tenni azért, hogy biztonságban tudhassuk gyerekeinket az online térben.
De mi van akkor, amikor épp a szülő az, akitől a gyereket félteni kell?
A gyerekeknek elsődlegesen biztonságra van szükségük az életük első pillanatától kezdve. Nem csupán az itt és most biztonságára, hogy a szülő a jelenben odafigyel a fizikai és az érzelmi biztonságára, hanem arra a védelemre, amely a jövőjét is meghatározhatja. Különösen fontos ez az online térben.
A túlposztoló szülők jellemzően az örömteli pillanatokat osztják meg: amikor kiderül a terhesség, amikor kiderül a baba neme, az élet első pillanatait, később születésnapokat, nyaralásokat, egyre többet és többet, amely a család és a gyerek magánélete és magánügye. Döbbenetes mennyiségű videót találni már ma is szülésekről, melyeket legtöbbször ismeretátadás, szülésfelkészítés céljából láthatunk. Online, élő közvetítéssel egy gyerek születését követni, fizetni azért, hogy ezt láthassuk, nyereményjátékkal összekötni egy kezdődő élet legfontosabb pillanatait…ez szól a szülők népszerűségéről, a pénzről, csak épp a gyerekről nem.
A szülők dönthetnek úgy, hogy online, élő adásban közvetítik gyermekük születését (bár ez a világon szerencsére már nem mindenhol megengedett). Dönthetnek úgy, hogy gyerekük első pillanatait pénzre és lájkokra váltják. Egy dologról azonban nem dönthetnek: hogy a saját gyerekük mit fog gondolni arról, hogy az ő születését több ezren nézték, olyanok is, akiket nemhogy ő, de még szülei sem ismertek személyesen. Hogy életének 0. percétől lesz dokumentálva az élete bárki számára láthatóan akár 10 év múlva is. Vajon milyen magánélete lesz annak a gyereknek, akinek a születése sem egy szűk család magánügye? Egy gyerek születése megkérdőjelezhetetlenül családi ügy, amely már nem csak férfiról és nőről, hanem apáról, anyáról és a gyerekről szól. A születés az intimitás egy olyan területe, ahova teljesen ismeretlen embereket nem engedünk be. Kell egy határ, ami csak a mi családunkról és rólunk szól.
A nyilvánosságot határtalanul és gátlás nélkül beengedni egy család legintimebb pillanataiba semmiképp nem a gyerek érdeke. Fontos, hogy a gyerekekre már a születésüktől kezdve – igazából már a fogantatástól kezdve- ne saját tulajdonunkként tekintsünk, hanem egy önálló emberi lényre, aki lesz majd 8-14-18 éves is, amikor azok a felvételek és fotók és az alattuk lévő kommentek, azok a hírek, bejegyzések, amelyek most látnak napvilágot, mind mind megtalálhatóak lesznek 8-14-18 év múlva is. Már most számos olyan kutatás, felmérés és hír lát napvilágot, amelyben a már felnövekvő gyerekek el tudják mondani, hogy mennyire nem örülnek annak a mérhetetlen mennyiségű információnak, adatnak, amely az ő tudtuk és engedélyük nélkül található meg az online térben. Szakmai előrejelzések alapján 2030-ra a személyes adatokkal való visszaélések 2/3a a szülők által megosztott tartalmak alapján jön majd létre.
Miért baj a túlzott mértékű nyilvánosság?
Azok a szülők, akik folyamatosan a nyilvánosság előtt élnek, elveszítik az “itt és most” fontosságát. Azt a figyelmet és koncentrációt (hívhatjuk minőségi időnek) biztosan nem tudják megadni sem az adott pillanatnak, sem a gyereknek, ha nincsenek határai annak a térnek, ahol épp vannak. Ha nem lehet beburkolózni a meghitt pillanatokba, a csöndekbe, ha nem lehet az érzelmeket úgy megélni, ahogyan azt a nyilvánosság nélkül történne, azzal sokat veszíthet a család:bizalmat, érzelmi biztonságot, valódi odafigyelést.
Ezek a sokszor hallott mondatok…
“Imádják a gyerekeim a kamerát.”
“Így nőttek fel, állandóan forog a film, nekik ez a természetes.”
“A gyerekeink az életünk részei, az lenne a furcsa, ha nem lennének a felvételen.”
” Az én gyerekem, a mi szülésünk. Én döntöm el, hogy kivel osztom meg ezt az élményt.”
…mind arra példák, amikor a szülő nem próbálja meg igazából a gyerek szempontjait is figyelembe venni. Magyarázatot gyárt arra, hogy miért nem változtat azon, ami valójában akár káros is lehet a gyerekének. A legtöbb szülő beköti a gyermeke biztonsági övét az autósülésben, megfogja a kezét, amikor zebrán kelnek át és bukósisakot ad rá, amikor biciklizik. Miért teszi mindezt? Mert mindent meg szeretne tenni azért, hogy gyereke biztonságban legyen. Ugyanezt az automatikus gondolkodást/gondoskodást kellene átültetni az online térben való tevékenységekre is.
Saját viselkedésünk fog példaként és mintaként állni gyerekeink előtt. Online megörökítve nem csupán pillanatnyi példa lesz a viselkedésünk, hanem hosszú évek múlva is megnézhető minta. Lenyomata annak, mit gondoltunk magunkról, mit gondoltunk a magánéletünkről, mit gondoltunk arról, hogy tiszteletben tartjuk-e a gyerekünk szuverenitását, magánéletét, emberi méltóságát, saját szempontjait, jövőjét, határait, döntési lehetőségét hogy mit osszon meg saját magáról, ott lesz feketén fehéren minden: mennyire tartottuk tiszteletben a saját gyermekünk alapvető jogait.
Stáhly Katalin
A szerző gyermekpszichológus, a Hintalovon Alapítvány Nemecsek Programjának vezetője
A véleménycikkeket gyermekvédelemben dolgozó szakértők írják, azonban nem feltétlenül tükrözik a Hintalovon Alapítvány hivatalos álláspontját.
