Iskolaválasztás és nyílt napok a vírus idején

Szülőként fontos kérdés lehet, hogy mivel a jelenlegi járványügyi intézkedések nem teszik lehetővé, hogy a felnőttek bekísérjék a gyermekeiket az intézménybe, egy „nyílt nap“ alkalmával az óvodás korú gyermeket egyedül kell-e beengedniük a teljesen idegen oktatási intézménybe
iskolaválasztás, nyílt nap, covid

Hintalovon

2020.12.18.

Gyermekjogi Központunkat felkereste egy szülő azzal a kérdéssel, hogy van-e jelenleg bármi protokoll vagy iránymutatás arra vonatkozólag, hogy a – jelenleg még óvodás – gyerekek iskolaválasztását, leendő iskolájukkal és tanáraikkal való megismerkedés hogyan tud majd a jelenlegi járványhelyzetben megvalósulni. 

A jelenlegi járványügyi intézkedések nem teszik lehetővé, hogy a szülők/felnőttek a kötelező lázmérési ponton belül kísérjék a gyermekeiket az intézménybe, így felmerült a szülőben, hogy egy „nyílt nap“ alkalmával, az óvodás korú gyermeket egyedül kell-e beengednie a teljesen idegen oktatási intézménybe, így iránymutatást kértünk az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

Az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkársága válaszolt megkeresésünkre, és arról tájékoztatott, hogy a jelenlegi járványügyi helyzet sajnos nem teszi lehetővé a nyílt napok hirdetését. A leendő első osztályos tanulóknak és szüleiknek az iskolák weboldalain elérhető információkat ajánlják.

Kiemelt kép innen.


További tartalmak a témában

Olvasd el a NEMECSEK Program szakmai vezetőjénrk, Stáhly Katalinnak legújabb, wmn.hu-n megjelent cikkét.
Letölthető segédanyag tanároknak a diák, a tanár és a szülők online biztonságának és digitális jóllétének elemeiről az iskolai távoktatás idején: a digitális lábnyom, digitális bizalom, magánélethez való jog, online-offline egyensúly fogalmai és azok tartalma gyermekvédelmi szempontból.
Hogyan tudják segíteni a szakemberek a gyerekeket, ha az egyik szülő engedély nélkül elviszi a gyerekét egy másik országba, és elszakad a másik szülőtől? Mire kell figyelnie egy bírónak, jogásznak, mikor egy jogellenes gyermekelvitel ügyben találkoznak a gyerekekkel?
Az OTP Bank Adományozási Programjának köszönhetően 2023 szeptemberében a Hintalovon Alapítvány elindította a Hintalovon Akadémia Programját.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Miért tilos a verés? – Beszéljünk a fenyítés káros hatásairól

Miért ártalmas a pofon, a fenékre csapás vagy a tasli ? Milyen más nevelési technikákat tudunk alkalmazni helyette? Segítünk!

Tanárként a digitális osztályteremben

Összeállítottunk egy segítő anyagot a tanároknak, melyben az aktuális helyzettől a digitális gyerekeken át a konkrét praktikákig, technikákig, valamint a magunkról való gondoskodásig számos, hasznos információt gyűjtöttek össze.  Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd összefoglalónkat!

Gyerekrészvételről érthetően- 6 napos e-mail-kurzus

Tarts velünk 6 napos e-mail-kurzusunkon, amelynek célja, hogy sorra vegyük a gyerekrészvétellel kapcsolatban felmerülő legfontosabb témákat és fogalmakat. Válassz az alábbi adományösszegek közül és kezdd el még ma e-mail-kurzusnkat!

Cikkajánló

×
×

Cart