Számítanak a szavaid – országszerte 200 plakáton találkozhattok üzeneteinkkel

Hintalovon

2025.12.01.

Vannak pillanatok, amikor egy gondolat messzebbre jut, mint ahogy azt elsőre elképzelnénk. Szeptemberben még nem lehetett tudni, hogy néhány héttel később Budapest utcáin, majd adventtől országszerte találkozhatunk a Hintalovon x LOUPE plakátjaival. Olyan üzenetekkel, amelyek megállítanak, kérdeznek, gondolkodásra hívnak.

Ősztől egészen november közepéig Budapesten voltak láthatók ezek a plakátok, adventtől pedig már nemcsak a fővárosban, hanem országszerte is megjelentek. Különböző mondatokkal, különböző hangsúlyokkal – mégis ugyanazzal a szándékkal: emlékeztetni arra, hogy nem mindegy, hogyan beszélünk egymással, a gyerekekkel és a gyerekekről.

Egy közös gondolatból látható jelenlét

Szeptember közepén a LOUPE Színházi Társulással közösen indult el a gondolkodás arról, hogyan lehetne ezeket az üzeneteket kivinni a mindennapok tereibe. Oda, ahol nem keresni kell őket, hanem egyszer csak szembejönnek. Utakon, megállókban, városi terekben.

A támogató közösségnek köszönhetően ez a gondolat végül formát kapott.

Hol és mikor találkozhattok a plakátokkal?

  • 2024. október 15. – november 30. között
    Budapesten több kerületben, citylight és óriásplakát felületeken.
  • 2024. december 1. – december 31. között
    Már nemcsak Budapesten, hanem megyeszékhelyeken is. Több mint 200 plakáton.

Keressétek a plakátokat, és ha belefuttok valamelyikbe, álljatok meg előtte egy pillanatra. Akár fotózkodjatok is vele – hiszen minden egyes megjelenés a ti támogatásotok eredménye.

Legyetek annyira büszkék rá, amennyire mi hálásak vagyunk: azért, hogy kiálltok mellettünk, hogy itt vagytok velünk, és hogy általatok felnőttekhez és gyerekekhez is eljuthatnak ezek az üzenetek.

További tartalmak a témában

Karácsony, rajzfilmek, láthatatlanság – Tranker Kata válaszaival folytatódik a Hintalovon Összművészeti Projekt (HÖP) alkotóit bemutató sorozatunk.
Vannak olyan témák, amelyekről nem lehet elég hangosan beszélni.
2024 tavaszán a Hintalovon szakmai együttműködésével elindult a Betadine® oldat kampánya „Láthatatlan veszélyek ellen látható védelem. Az online térben is.” címmel. De hogy mit tehetünk a gyerekeke online biztonságáért? Tudj meg többet cikkünkből!

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Az integrált gyermekvédelmi rendszer 10 alapelve

Ismerd meg az EU által kidolgozott integrált gyermkvédelmi rendszer 10 alapelvét, melyek mentén a Hintalovon Alapítvány is működik!

Ne feledd, hogy ez egy játék- plakátcsomag

A gyerekek is azért járnak le edzésre, hogy örömüket leljék a sportban. Szeretnének barátokat szerezni, és olyan edzőkre találni, akiktől tanulhatnak, akik támogatják őket. Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le plakátunkat!

Mire figyelj, ha tüntetni mész?

A gyerekeknek is joga van tüntetésen kifejezni a véleményét. 15 pontban összegyűjtöttük, diákként mit kell tudnia a tüntetésekről.

Cikkajánló

×
×

Cart