Hogyan dolgoztunk együtt Kiskorú Kollégáinkkal a Hintalovon Akadémia legújabb képzésén?

A Hintalovon Alapítványnál hiszünk abban, hogy a gyerekek nemcsak érintettek, hanem partnerek is minden olyan kérdésben, ami róluk szól. Büszkék vagyunk arra az alapelvünkre, hogy a gyerekek az őket érintő kérdések legfontosabb szakértői. Éppen ezért az alapítvány programjai – köztük a képzéseink is – a gyerekek aktív részvételével, az ő nézőpontjuk és véleményük bevonásával valósulnak meg.

A gyerekrészvétel azt jelenti, hogy a gyerekek nemcsak alanyai egy projektnek vagy képzésnek, hanem aktív résztvevői is. Nem róluk, hanem velük együtt beszélünk az őket érintő kérdésekről. Ez azért fontos, mert a gyerekeknek joguk és képességük van elmondani, hogyan látják a saját életüket, közösségüket, és mit tartanak fontosnak a változásokban.

A Hintalovon Alapítványnál a gyerekrészvétel nem elmélet, hanem mindennapi gyakorlat. Kiskorú Kollégákkal (KiKo-k) dolgozunk együtt. Ők az Alapítvány 13-17 éves önkéntes csapata. Tancsadóként, kutatóként, aktivistaként dolgoznak velünk, szakmai rendezvényeken és a médiában is kiállnak a gyerekek jogaiért. Segítik a gyerekek szempontjainak megjelenését saját munkánkban, hazai és nemzetközi projekteken, emellett önálló feladatokon is dolgoznak. Céljuk, hogy a gyerekek megismerjék a jogaikat, a felnőttek pedig jobban figyelembe vegyék a véleményüket. 

Hogyan dolgoztunk együtt a KiKo-kkal a Minden gyerek egyformán különleges c. képzésen?

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, az Egy Sima Egy Fordított – Egyesület az Inklúzióért és a KézenFogva Alapítvány közös munkájának eredményeként született meg a tananyag, amelynek célja, hogy a pedagógusok és szülők számára adjon támpontokat, közös tudást és eszközöket ahhoz, hogy biztonságosabb, befogadóbb közösségeket építhessenek a fogyatékossággal élő gyerekek számára. A képzés segít eligazodni abban, mit is jelent az SNI vagy a BTMN, hogyan lehet felismerni a gyerekek különféle szükségleteit, és miként tudunk közösen reagálni rájuk.

Ennek a képzésnek a kidolgozásába is bevontuk a KiKo-kat. Fontos volt számunkra, hogy ez a képzés ne csak felnőtt szakemberek és szülők nézőpontjára épüljön, hanem azoknak a gyerekeknek a gondolatai is megjelenjenek benne, akik akár maguk is érintettek, de mindenképpen gyerekközösségek tagjai, és értik, látják, hogy mire van szüksége a gyerekeknek ahhoz, hogy jól és biztonságban legyenek. 

Hiszünk abban, hogy a gyerekek saját élményei, meglátásai hozzájárulnak ahhoz, hogy valóban gyerekközpontú, értékalapú képzést tudjunk készíteni. Ezért ők nemcsak alanyai, hanem formálói is ennek az anyagnak.

A folyamat így zajlott:

  1. Workshop – közösen foglalkoztunk az SNI témájával, beszélgettünk és játszottunk. A foglalkozáson egy Kiskorú Kolléga is facilitált egy blokkot, melynek tartalmát saját maga dolgozta ki, a mentorok segítségével. A workshopon érintett és nem érintett gyerekek is részt vettek, így többféle tapasztalat és nézőpont jelent meg.
  2. Gondolatok összegzése – a beszélgetések után leírtuk a gyerekek véleményét, kérdéseit, meglátásait, mely alapján összeállítottunk lehetséges forgatókönyveket a videófelvételhez.
  3. Videókészítés – a következő alkalommal a KiKo-k rövid videókat forgattak a saját gondolataik alapján. Ezek közvetlenül is megszólítják a képzés résztvevőit.
  4. Képzésfejlesztés – a képzési anyag összeállítása és a felvételek beillesztése.
  5. Visszajelzés – a folyamat elengedhetetlen része, mely során a KiKo-k megismerték, hogyan vált a munkájuk, gondolataik a képzés részévé.

Az Alapítvány gyerekrészvétellel kapcsolatos munkájáról bővebben itt olvashatsz.

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

A gyermekjogi követeink is véleményezték az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) tervezetét, amelyet a szeptember 1-jén bocsátottak társadalmi vitára. Egyik gyermekjogi követünk foglalta össze a magyar oktatási rendszerben szereplő kivetnivalókat, hiányelemeket.
Különböző szerepekben és témákban csatlakoztak be a gyerekek a Hintalovon Akadémia munkájába. Megkérdeztük őket, hogyan érezték magukat.
Az elmúlt években több olyan jogszabály és intézkedés született Magyarországon, amely csorbította a gyerek jogait és nehezítette a védelmüket.
A Hintalovon Alapítvány tippjei arról, miről érdemes beszélni a gyerekekkel mielőtt bulizni, fesztiválozni engedjük őket.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Grooming – előzd meg, vedd észre, támogasd jól a gyereked!

Ha kíváncsi vagy mit is jelent a grooming és hogyan veheted észre, ha gyereked becserkészés áldozata lett, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le az erről szóló kiadványunkat!

28 pozitív mondat – Plakát

Összegyűjtöttünk ehhez 28 mondatot, amivel bátoríthatod a gyerekedet és kifejezheted mennyire szereted őt.

Legfontosabb tudnivalók a bugyiszabályokról

A gyermekek egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen az érintés és a biztonság, melyből később megtanulják megkülönböztetni a jó és rossz érintéseket. Ez az ajánlás a 3-7 éveseknek szóló "bugyiszabályokat" mutatja be, melyek alapvető útmutatót nyújtanak a felelős felnőtteknek ahhoz, hogy miként védhetik meg gyermekeiket, és hogyan beszéljenek velük a biztonságos érintés határaitól.

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart