„Hisszük, ha látjuk” – vagy mégsem? Kökéndy Ákos előadása az érzékelésről

Hintalovon

2025.06.17.

Ha csokit eszik az ember, amikor tanul egy vizsgára, akkor ha csokit eszik a vizsga alatt, jobban fog emlékezni a tanultakra. Már ezért a mondatért megérte Kökéndy Ákos keddi előadását meghallgatni – élőben vagy online. Az Alapítvány kuratóriumának tagja ezúttal az érzékelés világába kalauzolta el a hallgatóságot, ahogyan csak ő tud: humorral, meglepő példákkal és szinte tapintható lelkesedéssel.

Bár online is átjött Ákos magával ragadó előadói stílusa, élőben még inkább megmozgatta az érzékeinket – különösen, mert ez volt az est témája: maga az érzékelés.

Ha valaki azt hitte, csupán a klasszikus érzékekről – látás, hallás, szaglás, tapintás, ízlelés – lesz szó, hamar kibillent az egyensúlyából. És ez jól is van így, hiszen az egyensúlyérzékelés, a mozgásérzékelés, sőt a belső testi érzékelés (interocepció) legalább ennyire fontos részei annak, ahogyan a világot – és saját magunkat – érzékeljük.

Az előadás során szó esett arról, hogy:

  • hideg szobában, de meleg lábakkal alszunk a legjobban;
  • a fájdalmat nem minden esetben kell azonnal csillapítani;
  • és hogy ha becsukjuk az egyik szemünket, még mindig „látjuk” a kezünket – de ezt már az agyunk teszi lehetővé.

Kökéndy Ákos számos példát hozott arra, hogyan csaphat be bennünket az érzékelésünk. Például ha Bordeaux-ban bort kóstolunk, ne bízzunk túlzottan a szemünkben. Gonosz kísérletek bizonyítják, hogy ha a fehérborba piros ételfesték kerül, sokan vörösbornak érzékelik – kivéve, ha csukva van a szemük. A vizuális inger ugyanis gyakran felülírja a többi érzékünket. A „hisszük, ha látjuk” elv itt könnyedén csapdává válhat.

Az előadás után hazafelé menet már nehéz lett volna nem érzékelni a hársfa illatát a Széchenyi téren, a naplementét a Lánchídon, egy anyai simogatást egy gyerek fején, vagy éppen a 4-es–6-os villamos semmivel össze nem téveszthető nyári szagát.

Egy előadás, amely nemcsak informált, hanem emlékeztetett is arra, hogy érzékelni – jó. És hogy mennyi minden van, amit csak akkor veszünk észre, ha tényleg odafigyelünk.

További tartalmak a témában

A változás a kimondott szavakkal kezdődik – támogasd kampányunkat, hogy minél több szakemberhez eljusson a gyerekek bántalmazásáról szóló könyv!
Mert mi igen. Ilyenkor legszívesebben odaszaladnánk hozzá és elmondanánk, hogy mennyire sokat jelent ez nekünk. Szerezd be legújabb pólónkat és legyél te is Hintalovas!
Balaton-part, játszóterezések, szabadságélmény – a Hintalovon Összművészeti Projekt (HÖP) művészeit kérdeztük arról, nekik mi mindent jelentett a gyerekkor. Ezúttal Varga Mariettát.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

A gyerekbántalmazás leggyakoribb formái – plakát

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le A gyerekbántalmazás leggyakoribb formái plakátot!

Számítanak a szavaid! -Megerősítő mondatok az iskolában

Összegyűjtöttünk pár ötletet, hogyan reagálhat pozitívan egy tanár a mindennapi helyzetekre. Próbáld ki ezeket a mondatokat!

Tanárként a digitális osztályteremben

Összeállítottunk egy segítő anyagot a tanároknak, melyben az aktuális helyzettől a digitális gyerekeken át a konkrét praktikákig, technikákig, valamint a magunkról való gondoskodásig számos, hasznos információt gyűjtöttek össze.  Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd összefoglalónkat!

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.