Gyermekvédelmi program indul Óbudán

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal közösen kiáll a gyerekekkel szembeni erőszakcselekmények megelőzése és kezelése mellett.
Óbuda, gyerekvédelem

Hintalovon

2020.10.05.

Egy önkormányat, aki fenntartóként közvetlenül érintett egy gyerekekkel szembeni szexuális visszaélés ügyben, ahelyett, hogy az eltussolást és a krízis minél gyorsabb túlélését választaná (radar alatt tartva a történetet és elmaszatolva a felelősséget), úgy dönt, hogy transzparensen kommunikál, és elindít egy hosszútávú programot, ami a közösség minden tagjára hatni fog.

A Hintalovon Alapítványt 2020 szeptemberében kereste meg Budapest III. kerületének Önkormányzata egy lehetséges együttműködés gondolatával, melynek célja a gyermekbántalmazások megelőzése és az ilyen ügyek hatékony feltárása, kezelése. Az együttműködés igénye egy konkrét bántalmazás ügy kapcsán fogalmazódott meg, ahol egy belső vizsgálat hiányosságokat tárt fel az önkormányzat, mint fenntartó, működésében.
Mivel általában és jellemzően a hasonló ügyek következtében ritkán történnek valós, az adott szervezet elkötelezettségét bizonyító, és a gyerekek biztonságát hosszú távon is szavatoló változások, az Alpítvány örömmel tett eleget a megkeresésnek, hiszen az Önkormányzat a rendszerszintű változtatások és megerősítő intézkedések irányába nyitottan, azokban érdekelt félként közelített a kérdéshez.

Eső után köpönyeg?

A már megtörtént bántalmazást meg nem történtté tenni nem lehet. De lehet belőle tanulni. Lehet érte felelősséget vállalni. Lehet úgy dönteni, hogy teszünk azért, hogy a jövőben még egyszer ilyen ne történhessen meg. Budapest III. kerületében most egy ilyen program indult útjára, az Alapítvány pedig abban fogja segíteni az elkövetkező időszakban az Önkormányzatot, hogy az abban vállaltak valóban, a gyerekek legfőbb érdekét szem előtt tartva valósulhassanak meg.

Szakmai munkánk során mindig két alapelvet követünk:

1. Hiszünk abban, hogy a bántalmazás egyetlen formája sem megengedhető, és minden formája megelőzhető. #zérótolerencia
2. Valamint hiszünk abban, hogy #agyerekjogvilágnézet.

Kiemelt kép innen.

További tartalmak a témában

Vannak akik hasznot próbálnak húzni a menekültek kiszolgáltatott helyzetéből. Miről ismerheted fel az ilyen helyzeteket?
Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy értse mi zajlik körülötte, ezért megpróbáltuk pontokba szedni, hogyan tudtok beszélgetni velük a háborúról.
A Gyermekjogi Követek találkozói a karantén alatt az online térbe helyeződtek. Mentoruk, Kun Zsuzsi mesél az új kihívásokról és az ezekre adott válaszokról.
Milyen hatással volt a kormányzati LBMTQI-ellenes kampány a civil szervezetekre, iskolákra, gyerekekre?

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

28 pozitív mondat – Plakát

Összegyűjtöttünk ehhez 28 mondatot, amivel bátoríthatod a gyerekedet és kifejezheted mennyire szereted őt.

Az integrált gyermekvédelmi rendszer 10 alapelve

Ismerd meg az EU által kidolgozott integrált gyermkvédelmi rendszer 10 alapelvét, melyek mentén a Hintalovon Alapítvány is működik!

Mit érdemes tudnod az iskolai közösségi szolgálatról?

Összeírtuk, hogy mit érdemes átgondolni az iskolai közösségi szolgálat előtt, mi a célja, mire érdemes figyelni. Hogy válaszd ki a megfelelő helyet, mire számíthatsz?

Cikkajánló

×
×

Cart