Palya Bea: Minden gyerek kicsi kincs – A dallomokban rejlő erő

Szabó T. Anna egyik versét pedig - Minden gyerek kicsi kincs - Palya Bea zenésítette meg és énekelte kicsik-nagyok számára is használható dallá.

Hintalovon

2024.05.15.

Énekelni jó! A gyerekek még kivételesen szerencsések, hiszen a zene, a ritmus és a dallam nem épít még gátakat bennük és bátran engedik bele magukat a dallamok világába. Nem csupán hangjukkal, hanem egész testükkel feloldódnak a dalokban, így egy-egy dal eléneklésében nem csupán a hangszalagjaikkal, hanem minden porcikájukkal részt vesznek. Kell vajon ennél mélyebb tapasztalás és tanulás? 

Szabó T. Anna Minden gyerek kicsi kincs című versét, amely egyszerűségével és természetességével a gyerekek nyelvén tanítja meg a gyerekeknek az egyik legfontosabb és szülőként az egyik legnehezebben megfogható gondolatkört, Palya Bea zenésítette meg. A dalszerző énekes dallamvilága és hangzásvilága a gyerekek és a felnőttek számára is olyan  simogatóan ringató, mint egy bölcső. A dal egyszerűsége, könnyen tanulhatósága, ritmusának lüktetése és a vissza-visszatérő zenei elemek adta biztonság kézenfogva vezeti hallgatóját. S ahogyan a gyerekek nem unják meg ugyanazt a mesét estéről estére, úgy ennél a dalnál is az az érzés támadhat, hogy még egyszer és még egyszer. Ezt a hullámzást a visszatérő refrén is megadja, amely egyszerre mélyít és biztonságba helyez. És vajon kell ennél mélyebb tapasztalás és tanulás? 

A csodálatos videót köszönjük a Cinemon Enternatainment csapatának!

További tartalmak a témában

A Minden gyerek kicsi kincs könyv egy mese és két vers segítségével tanítja a bugyiszabályokat. Szövegét Szabó T. Anna írta, illusztrációit Bogdán Viki készítette.
A 7-10 éves gyerekek harmadik leggyakoribb keresőszava a pornó; a mindennapokban erről a témáról nem igazán esik szó, miközben a gyerekek hallják ezeket a szavakat, és természetükből adódóan kíváncsiak is
A serdülőkor változásai már 8–13 éves korban elkezdődnek, és átlagosan 5–7 évig tartanak. Sokkal zökkenőmentesebbé tehetjük a gyerekünk számára a kamaszkor kezdetét, ha előre felkészítjük őt a várható változásokra. A szexuális nevelés nem egy alkalom, hanem egy folyamat, ami a gyereknevelés elválaszthatatlan része.
Olvasd el összefoglalónkat a legfontosabb kérdésekről és válaszokról a Minden gyerek kicsi kincs könyvvel kapcsolatban!

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Gyerekjogok az orvosnál – Plakát

Milyen jogai vannak a gyerekeknek, kamaszoknak az orvosnál? Milyen tájékoztatási kötelezettsége van az orvosnak a szülők felé?

A sportszülőség 6 fontos témája, amit érdemes átgondolni – 6 napos e-mail-kurzus

Tarts velünk 6 napos e-mail-kurzusunkon, amelynek célja, hogy sorra vegyük a sportolással, a sportoló gyerekekkel kapcsolatban felmerülő legfontosabb témákat, valamint igyekszünk a legégetőbb kérdésekre és problémákra választ találni. Válassz az alábbi adományösszegek közül és kezdd el még ma e-mail-kurzusnkat!

Válás gyerekszemmel - Mire figyeljenek a felnőttek egy váláskor?

Válás gyerekszemmel – Mire figyeljenek a felnőttek egy váláskor?

Ha kíváncsi vagy, hogy mire érdemes felelős felnőttként figyelned egy váláskor, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló kiadványunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart