„Gyerekként nagyon megnyugtató volt az időtlenség állapota” – Fábián Erika képzőművész

Időtlenség, köves kávé és időutazás – a Hintalovon Összművészeti Projekt (HÖP) alkotóival készült interjúsorozatunkban Fábián Erika képzőművész válaszait olvashatjátok. 

Hintalovon

2024.08.30.

Melyik napodat, emlékedet élnéd újra a gyerekkorodból?

A húgommal szinte minden nyarat a nagyszüleinknél töltöttünk vidéken. Imádtam azt a napot, amikor a tesómmal kotyvasztottunk a mama kertjében. Kávézaccot szedegetünk ki a rózsák alól, leesett gyümölcsöket oroztunk el a papa elől, aki azokat pálinkafőzésre szánta volna. Füvet, gazokat tépkedtünk, majd ebből készítettünk mindenféle finomságot – gazos homokkekszet, erjedő gyümölcslevest, köves kávét homokkal – a nyári konyhánkban, amit a papánk kreált elhullott deszkákból. 

Gyerekként mi szerettél volna lenni, ha nagy leszel? 

Megkérdeztem anyukámat, mert erre sajnos nem emlékeztem, és ő azt mondta, voltak olyan fellángolásaim, amikor orvos akartam lenni. Állítólag egy időben mindenkit „gyógyítgattam”. Volt egy gyerekeknek való orvosi készletem, és azzal járkáltam.

Ha lehetne egy szuperképességed, mit választanál?

Szívesen birtokolnám az időutazás képességét. Mindig is érdekelt a családom története, visszautaznék az időbe, hogy találkozhassak az üknagyapámmal, vagy akár még távolabbi felmenőimmel.

Milyen számodra egy tökéletes hétvége?

Elég giccses, de szeretek otthon lenni a férjemmel és a kutyánkkal, ezért a tökéletes hétvége biztos otthon lenne. A férjem szeret jókat főzni, én pedig nagyon szeretem, amiket csinálni szokott, úgyhogy egy főzőcskézős, kutyasétáltatós, filmezős hétvége számomra az ideális.

Ha egy napra gyerek lehetnél megint, mit élveznél benne a legjobban? 

A legjobban azt élvezném, hogy újra nem kellene foglalkoznom az idővel, időbeosztással. Nagyon megnyugtató volt gyerekként az időtlenség állapota.

A Hintalovon Alapítvány Mindenki volt gyerek című kiállítása szeptember 25-től október 19-ig lesz látható a Kastner Kommunity közösségi térben.

Az esemény részleteit ITT találod.

A 2024-es projekt alkotói: Ember Sári, Fábián Erika, Góg Angéla, Herbert Anikó, Merényi Dávid, Metzing Eszter, Simon Márton, Tranker Kata, Varga Marietta, Vető Orsolya Lia

Sok minden veszélyben van most - a Hintalovon is

Évről évre egyre nehezebb körülmények között dolgozunk – azonban most először kérdésessé vált, hogy tudjuk-e folytatni a munkánkat. A Hintalovon Alapítvány már márciusban felkerült a Szuverenitásvédelmi Hivatal listájára –  csak azért, mert uniós támogatást nyertünk egy gyermekjogi, környezetvédelmi projektünkre.  

 

Most újabb lista van készülőben az “átláthatósági” törvényjavaslatnak köszönhetően. Ha felkerülünk erre a listára, az ellehetetlenít mindent, amit eddig felépítettünk.

Csatlakozz kampányunkhoz és támogass bennünket, hogy továbbra is kiállhassunk a gyerekekért és jogaikért!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Vannak olyan témák, amelyekről nem lehet elég hangosan beszélni.
Pitypangos fagyi, Xéna, a harcos hercegnő és pörgős szoknya – Herbert Anikó gyerekkori emlékei és tervei a Hintalovon Összművészeti Projekt (HÖP) alkotóit bemutató interjúsorozatunkban.
Karácsony, rajzfilmek, láthatatlanság – Tranker Kata válaszaival folytatódik a Hintalovon Összművészeti Projekt (HÖP) alkotóit bemutató sorozatunk.
Mindenki volt gyerek. Mindenkinek volt egyszer egy olyan világa, amiben nem létezett lehetetlen, a valóság csak egy alternatíva volt a sok közül, mert minden csoda és varázslat működött. Hintalovon Összművészeti Projekt (HÖP) keretében készült alkotások ezt az élményt hívják játékba, de kíváncsiak voltunk arra is, hogy projekt művészei számára mi mindent jelent még a gyerekkor.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Gyerekrészvételről érthetően- 6 napos e-mail-kurzus

Tarts velünk 6 napos e-mail-kurzusunkon, amelynek célja, hogy sorra vegyük a gyerekrészvétellel kapcsolatban felmerülő legfontosabb témákat és fogalmakat. Válassz az alábbi adományösszegek közül és kezdd el még ma e-mail-kurzusnkat!

Teljesen rendben van, ha- plakát

Teljesen rendben van – Plakát

Milyen az a hely, ahol a gyerekek biztonságban érzik magukat? Szerintünk olyan, ahol lehet hibázni, kérdezni, fáradtnak lenni, segítséget kérni  Ha kíváncsi vagy plakátunkra, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le még ma!

Kapcsolattartás 1×1

Konfliktusos válás esetén a kapcsolattartás visszaélésekre ad lehetőséget a szülőknek. Ez az anyag abban segít, hogy a gyerek kapcsolattartáshoz fűződő érdekét jobban értsék a felnőttek.

Cikkajánló

×
×

Cart