Az ENSZ a magyar gyerekek véleményére kíváncsi

Milyen ma gyereknek lenni Magyarországon? Ki tudhatná ezt jobban, mint maguk a gyerekek. Az ő véleményükre kíváncsi az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága. Az online kérdőívet 2019. március végéig tölthetik ki a fiatalok, és csatlakozhatnak a kampányhoz is.
Az ENSZ a gyerek véleményére kíváncsi

Hintalovon

2018.11.19.

Milyen ma gyereknek lenni Magyarországon? Egy online felmérés segítségével minden gyerek, aki szeretné, most elmondhatja a véleményét. Itt az alkalom, hogy a döntéshozók meghallják, mit gondolnak a gyerekek az iskoláról, az egészségügyről, az erőszakról, a jövőjükről. A gyermekjogok világnapján 13 gyerekszervezet összefogásában indul az országos felmérés, amely a gyerekek helyzetét úgy vizsgálja, hogy ehhez nem a döntéshozók, civilek vagy más szakemberek, hanem a gyerekek véleményére kíváncsi. A kampány az ENSZ jelenlegi vizsgálatát segíti a gyerekjogok végrehajtásáról.

Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága ötévente ellenőrzi, mit tett a magyar állam a gyermekjogok végrehajtásáért. 2019-ben a kormánnyal és a civilekkel is egyeztetnek, de ugyanilyen  fontosnak tartják a gyerekek véleményét. A gyerekeknél jobban senki sem tudja, milyen ma felnőni Magyarországon, ezért csak az ő véleményük figyelembevételével lehet teljes képet kapni az eredményekről és kihívásokról. 

Hogyan tudnak részt venni a gyerekek a felmérésben?

A gyerekek többféleképpen vehetnek részt a jelentéstételben, például úgy, hogy saját jelentést készítenek. A gyermekjogok világnapján induló kampány célja, hogy egy online felületen minél több gyerek elmondja a véleményét az iskolai, otthoni, helyi és online tapasztalatairól.

„Fontos a véleményed! Következményei vannak jogaid megsértésének!” – hirdetik a gyerekekből és szakemberekből álló szervezők a „Te hogy látod?” nevű Facebook-kampányoldalon. A kérdőív kitöltése egy lehetőség a gyerekek számára, hogy kiálljanak magukért, és tegyenek azért, hogy megváltozzon az, amit problémának látnak.
 
Az online kérdőívet 2019. március végéig tölthetik ki a fiatalok, és csatlakozhatnak a kampányhoz is. Ezt követően a válaszokat írásban összesítik, és 2019. augusztusában elküldik a Bizottságnak, októberben pedig a gyerekek személyesen is képviselhetik véleményünket a szakértői csoport előtt Genfben. Az ENSZ célja, hogy segítse a döntéshozókat abban, hogy komolyan vegyék a gyerekek véleményét: megvitatják a kormánnyal a felvetett kérdéseket, és észrevételeikben, javaslataikban felhívhatják a döntéshozók figyelmét a gyerekek számára fontos témákra. 

A hazai kampányt a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány fogja össze. A felmérés előkészítésében részt vett az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a Magyar LMBT Szövetség, a Magyar Pedagógiai Társaság Gyermekérdekek Szakosztálya – Korczak Munkabizottsága, a Pressley Ridge Magyarország Alapítvány, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége és a Társaság a Szabadságjogokért. A kampányt a Gyermekjogi Civil Koalíció további szervezetei és szakemberei is támogatják: a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület, a GYERE Gyerekesély Közhasznú Egyesület, az Igazgyöngy Alapítvány, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, Rosa Parks Alapítvány, Szülőnek lenni program, Biró Dalma és dr. Lux Ágnes.
 
Az ENSZ hivatalos tájékoztatója: link

További tartalmak a témában

Biatorbágyon jártunk gyermekjogi követeinkkel, hogy a zaklatásról és büntetésekről beszélgessünk a diákokkal. Mi minden történt a vitaszínházon? Viki és Dóri elmeséli!
Február 7-én idén 20. alkalommal rendezik meg a Biztonságos Internet Napját (Safer Internet Day). Az esemény mottója: “Együtt egy jobb internetért.”
Többnyire a szexting kortársak között zajlik, de nagyon gyakori, hogy felnőttek próbálnak fiataloktól erotikus felvételeket kicsalni – ami még veszélyesebb lehet. 10-11 éves gyerekekkel már életkoruknak és érettségüknek megfelelően tudunk beszélgetni az online biztonságról.
A “Csendtől a szóig”, a pannonhalmi visszaéléseket széles nyilvánosság bevonásával feldolgozó konferencia történelmi esemény és hazánk első nagyszabású gyermekjogi konferenciája volt.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

kamaszkor útikalauz

Kamaszkor – Útikalauz (felvilágosításhoz) szülőknek 1. rész

A kamaszkor nehéz. Segítünk eligazodni a kamaszkor kényes nevelési kérdéseiben, legyen szó felvilágosításról, szexuális nevelésről, más fontos kérdésekről.

Gyerekjogok a nőgyógyásznál - Plakát

Gyerekjogok a nőgyógyásznál – Plakát

Milyen jogai vannak a gyerekeknek, kamaszoknak a nőgyógyásznál? Milyen tájékoztatási kötelezettsége van az orvosnak a szülők felé?

Szexedukáció szülőknek -10 napos e-mail kurzus

Felvilágosítás – szexedukáció szülőknek – 10 napos e-mail-kurzus

Ha kiváncsi vagy e-mail-kurzusunkra, válassz az alábbi adományösszegek közül és jelentkezz még ma!

Cikkajánló

×
×

Cart