Így dolgoztunk együtt az ECPAT projekteken Kiskorú Kollégáinkkal 2023-ban

Hintalovon Alapíítvány 2020 óta tagja az ECPAT-nak, ennek keretében idén is több projekt valósult meg gyerekek részvételével.

Hintalovon

2023.12.13.

2020 márciusától a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány is tagja az ECPAT-nak, a világ legnagyobb, a gyerekek szexuális kizsákmányolásával foglalkozó ernyőszervezetének.

Ennek keretében Kiskorú Kollégáinkkal, 13-17 évesekből álló gyerek csapatunkkal, 2023-ban többször is együttműködtünk az ECPAT projektjeiben:

  • tartottunk az online szexuális zaklatást és a szexuális kizsákmányolást körüljáró foglalkozást, 
  • készítettünk egy Facebook live-ot, amelyben a gyerekek online jelenlétéről beszélgettünk egy Kiskorú Kollégával,
  • egy újságíróképzésen öt Kiskorú Kolléga segített nekünk a szakemberek érzékenyítésében,
  • ezenkívül egy workshop keretében Kiskorú Kollégáink közreműködésével az ECPAT gyerekrészvételi stratégiájának fejlesztésén is dolgoztunk.

A 2023-as ECPAT x Gyerekrészvétel együttműködést egy videóban foglaltuk össze:

További tartalmak a témában

A világon minden 5. percben meghal egy gyerek gyermekbántalmazás miatt. Évente 200 millió gyerek válik szexuális bántalmazás áldozatává. Mit tehetünk, hogy javuljon a helyzet?
Az ENSZ ismét megkérdezte a gyerekeket. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Kiskorú Kollégája is elmondta a véleményét sok más országból érkező gyerekek együtt.
Hogyan tudják segíteni a szakemberek a gyerekeket, ha az egyik szülő engedély nélkül elviszi a gyerekét egy másik országba, és elszakad a másik szülőtől? Mire kell figyelnie egy bírónak, jogásznak, mikor egy jogellenes gyermekelvitel ügyben találkoznak a gyerekekkel?

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

A nyár elmúlik, de az internet nem felejt

Fürdőruhás, napfényes gyerekfotók a közösségi médiában – de vajon minden ártatlan kép biztonságos? Útmutatónk segít, hogy felelős döntést hozz a posztolásról.

Miért tilos a verés? – Beszéljünk a fenyítés káros hatásairól

Miért ártalmas a pofon, a fenékre csapás vagy a tasli ? Milyen más nevelési technikákat tudunk alkalmazni helyette? Segítünk!

Mi a különbség a segítségkérés és az árulkodás között? – plakát

Mit tehet egy gyerek ha bántják vagy szemtanúja annak, hogy mást bántanak? Miért fontos megtanítani, hogy mi a különbség az árulkodás és a segítségkérés között? Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le plakátunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart