Gyermekközpontú kapcsolattartás a járvány alatt

Hogyan segítheted elvált szülőként, hogy járványhelyzetben is a gyereked legfőbb érdekei teljesüljenek a kapcsolattartás során? Letölthető segédlet egy ezt rögzítő családi megállapodásra.
Gyerekközpontú családi megállapodás, letölthető segédlet

Hintalovon

2020.04.20.

Kapcsolattartás, láthatás a járvány idején? Újragondolnátok az eddigi rendszert?

Amennyiben szeretnétek felelős szülőként végigcsinálni ezt a jelenlegi embert próbáló időszakot, úgy, hogy közben a gyerek legfőbb érdekét tartjátok szem előtt, érdemes végigolvasni az alábbi néhány gondolatot. Összeszedtük azokat a lényeges szempontokat, amelyek a felelős szülők számára fontosak lehetnek, amikor megállapodást kötnek arról, hogyan alakuljon át most ebben a helyzetben a kapcsolattartás a gyerek érdekében.

A megállapodás letölthető, akár hírlevél feliratkozásért itt! 

További tartalmak a témában

Akármennyire szeretitek is egymást, ez az egymásra utalt, összezárt időszak mindenkinek megterhelő – hoztunk egy kis segítséget, amivel tudatosan átgondolhatjátok, ki mit, és hogyan tehetne azért, hogy családként könnyebb legyen az együttélés.
A fiúk inkább érzik úgy, hogy figyelembe veszik a véleményüket, különösen a közélet terén. A lányokkal többet beszélnek a szexualitásról, drogokról és alkoholról. De milyen érzéseik vannak a gyerekeknek mindezzel kapcsolatban..?
Ha a gyerekek online jelenlétéről van szó, akkor nagy odafigyelés és odafordulás szükséges a szülők részéről – ezt érdemes tudnod az online biztonságról.
Milyen az ideális családi munkamegosztás? Fontos, hogy a gyerek tudjon pihenni, tanulni, és olyan aktivitásokban részt venni, amelyek a képességeit, készségeit fejlesztik, de közben valakinek az anya szükségleteiről is gondoskodnia „kell”.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Szexting – Mit gondolj át mielőtt belemész ebbe a játékba?

Ha kíváncsi vagy mit is jelent a szexting és mit érdemes átgondolnod mielőtt belemész ebbe a játékba, akkor  töltsd le az erről szóló plakátunkat!

Számítanak a szavaid! -Megerősítő mondatok az iskolában

Összegyűjtöttünk pár ötletet, hogyan reagálhat pozitívan egy tanár a mindennapi helyzetekre. Próbáld ki ezeket a mondatokat!

Mitől lesz gyerekbarát egy anyag?

Mitől lesz egy anyag gyerekbarát?

Ha kíváncsi vagy, hogy mire érdemes figyelned egy gyerekeknek szóló anyag készítése kapcsán, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló kiadványunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart