Legyél te is a Hintalovon rendszeres adományozója!

Mi mindennap azért dolgozunk, hogy jobb hely legyen ma Magyarország a gyerekek számára. Most is, ma is, holnap is. De ehhez most Rád is szükségünk van! Tarts velünk, és legyél te is a Hintalovon rendszeres adományozója!

Hintalovon

2022.10.17.

Hét évvel ezelőtt indult a Hintalovon Alapítvány.

Imádom ezt a helyet. Őszintén hiszem, hogy a világ legjobb szakemberei vannak itt. Egy egymást szerető és tisztelő közösség, akiket a közös ügy iránti elkötelezettség is összeköt. Bitang jó dolgokat csinálunk. Fontos ügyekért állunk ki, jó szolgálatot teszünk olyan helyzetekben, ahol a szükség minket szólít meg.

Jobb napokon, úgy látom, hogy igazi start-up sikertörténet a miénk. Összeállt néhány jó barát, gondolt egy merészet, és aztán évek alatt országosan ismertté tette, hogy “a gyerekjog világnézet”, meg hogy minden gyerekkel foglalkozó intézménynek kell egy gyermekvédelmi irányelv és hogy a gyerekek részvétele a saját ügyeikben nem extra, hanem alap.

Rosszabb napokon (amikből az utóbbi időben azért kijutott rendesen) viszont azt látom, hogy egyre növekvő nyomás alatt dolgozunk. Az összeomló gyermekvédelmi rendszer pedig olyan ügyterhet és feladat tömeget rak ránk, mintha állami intézmény lennénk – de legalábbis a jelenleginél minimum háromszor nagyobb költségvetésből gazdálkodnánk.

Állami intézmény nem lehetünk.

Úgyhogy marad a másik út. Amihez most a te segítségedet is kérjük. Ha neked is van egy hintalovonos történeted – egy poszt, ami betalált, egy szakmai anyag, ami segített, egy általunk megosztott történet, amivel azonosulni tudtál -, akkor támogass minket, hogy továbbra is itt lehessünk és kiálhassunk a gyermekjogokért.

De van egy másik érvem is. Azt szeretnénk, hogy a megoldás, amit a jövő generációi hoznak majd a jelen problémáira felelős, humánus, erőszakmentes és az értékek megőrzésén alapuló legyen.

A gyermeki jogok erre tanítja őket.

Tarts velünk, és legyél te is rendszeres adományozónk!

dr. Gyurkó Szilvi

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

További tartalmak a témában

November utolsó hetében egy számunkra különösen fontos együttműködéssel folytatódik a Hintalovon Összművészeti Projekt (HÖP).
A kozmetikai márka a szervezet rendszeres támogatójaként áll ki a gyerekjogok mellett.
A Je Suis Belle tervezte a Hintalovon 2020-as karácsonyi pólóit – keresd az adományboltban, ahol minden vásárlásoddal a gyermekjogokért folytatott munkát támogatod!
Ha Te is a MagNet Bank ügyfele vagy, támogass bennünket a rád eső banki nyereségrész 10%-ával szeptember 16. és október 28. között!

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Így szurkoljatok nekünk! – plakát

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le az Így szurkoljatok nekünk! plakátot!

MInden gyereknek joga van a suliban

Minden gyereknek joga van a suliban …

Mit jelentenek a gyerekjogok az iskolában? Lehet-e enni a tanórán? Ki mehet-e a gyerek pisilni óra közben? Ha kíváncsi vagy összefoglalónkra, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le kiadványunkat!

Gyerekjogok a nőgyógyásznál - Plakát

Gyerekjogok a nőgyógyásznál – Plakát

Milyen jogai vannak a gyerekeknek, kamaszoknak a nőgyógyásznál? Milyen tájékoztatási kötelezettsége van az orvosnak a szülők felé?

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.