Gyermekjogi jelentés: gyereknek lenni 2016-ban

Milyen volt 2016-ban gyereknek lenni Magyarországon? Van-e elegendő tanár és háziorvos a rendszerben? Ehhez hasonló kérdésekre ad válaszat a 2016-os Gyerekjogi jelentés.

Hintalovon

2017.11.21.

2017-ben nemcsak azt ünnepelhettük, hogy 26 éve ismerjük a gyermekjogokat, hanem a 20 éves gyermekvédelmi törvényt is. De vajon tényleg volt okunk ünnepelni? Milyen két és fél évtizeddel a gyermekjogok megjelenése után gyereknek lenni Magyarországon?

2017-ben először készült olyan átfogó vizsgálat az elmúlt év gyermekjogi eseményeiről, amely képet adott a jogszabályi változásokról, a statisztikákról, a gyermekjogok érvényesüléséről. Képet kaptunk arról is, hogy milyen gyermekjogi témák uralták a közbeszédet – azaz hogyan gondolkodtunk mi, felnőttek a gyerekekről.

2017-től kezdve minden évben elkészül ez a tényszerű, objektív – a problémákat és a pozitív eredményeket egyaránt számba vevő – jelentés. A jelentés értékalapú, gyermekjogi megközelítést alkalmaz, de nem értékelő (így például ajánlásokat sem tartalmaz). Bízunk benne, hogy olyan információforrást teremthetünk, amely növeli a gyermekjogi érzékenységet, és segíti mindazoknak a szakembereknek a munkáját, akik gyermekjogokkal vagy a gyermekvédelemben dolgoznak.

További tartalmak a témában

Mindenki, aki 18 éven aluli, gyereknek számít, és vonatkoznak rá azok a speciális jogok, amelyeket gyermekjogoknak nevezünk. Ezeket az ENSZ Gyermekjogi egyezménye foglalja össze. Te tudod, mindez hogyan teljesül a gyakorlatban? Mi évről évre megvizsgáljuk.
A Pest Megyei Rendőr-Főkapitányság meghívására a Főkapitányság szakmai napján adtunk elő. A Bűnmegelőzési Osztály szakmai továbbképzést szervezett „A bántalmazott gyerekek meghallgatásának jogi alapjai, valamint pszichológiai, rendőrszakmai sajátosságai” címmel.
Szakmai ajánlás a különleges bánásmódot igénylő gyermekek, és a mellettük jelenlévő szülők és segítő szakemberek számára az Őket nevelésük, oktatásuk során megillető jogok mentén.
A Gyermekjogi Központunkhoz az elmúlt napokban több esetben érkezett kérdés elvált szülők gyermekükkel történő kapcsolattartásának az újonnan elmaradt őszi szünetet érintő megvalósulásának lehetőségeiről, és hogy hogyan tudnak azok a szülők e kérdésben a gyerekeik érdekében eljárni, akik között egyébként is kifejezetten és hosszú ideje megromlott a kommunikáció és a kapcsolat.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Gyerekjogok az orvosnál – Plakát

Milyen jogai vannak a gyerekeknek, kamaszoknak az orvosnál? Milyen tájékoztatási kötelezettsége van az orvosnak a szülők felé?

Kapcsolattartás 1×1

Konfliktusos válás esetén a kapcsolattartás visszaélésekre ad lehetőséget a szülőknek. Ez az anyag abban segít, hogy a gyerek kapcsolattartáshoz fűződő érdekét jobban értsék a felnőttek.

Teljen és ne múljon a nyár!

Összegyűjtöttünk pár ötletet, hogy  a nyári  szünet ne csak logisztika, szervezés és drága mulatság legyen, hanem pihenés, közös élményekkel teli feltöltődés az egész család számára.

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.