4 ok a gyerekek evés közbeni kütyühasználata ellen

A rengeteg digitális inger a gyerekeket is közvetlenül érinti, ezért kiemelten fontos, hogy legyenek olyan tevékenységek, amelyeknek digitáliseszköz-mentesek.
soha ne kütyüvel foglald, fake news, álhírek, digitális szülőség, online biztonság le a kisgyereket

Hintalovon

2019.10.23.

Pedig olyan egyszerű lenne a kis 1-1,5 éves gyereket úgy megetetni, hogy mesét néz a tableten, mi meg észrevétlenül belediktáljuk azt is, amit igaziból nem szeret. Dr. Sánta Nóra jogász, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Gyermekjogi Központjának a vezetője magyarázza el, hogy miért kéne ezt sürgősen elfelejteni.

Digitális környezet

A digitalizáció körülvesz minket, életünk részévé vált: reggel az okostelefonunk ébreszt, kávé mellett átpörgetjük a híreket vagy az e-mailjeinket, a telefonunk segít a parkolásban, számítógépen dolgozunk, este pedig digitális tartalmat fogyasztunk a vacsora mellé. Ez a rengeteg inger a gyerekeket is közvetlenül érinti, ezért kiemelten fontos, hogy legyenek olyan tevékenységek, amelyeknek digitáliseszköz-mentesek, mint például az alvás és az azt megelőző időszak – és ilyen az étkezés is. 

Már újszülöttkorban is hatalmas jelentősége van annak, hogy az etetésnél megjelenik-e külső, zavaró inger. Csecsemőkorban a szemkontaktus felvétele a kapcsolatteremtés fontos eleme. Abban a pillanatban, amikor az etetés közben a szülő képernyőt néz, statikus arcot vesz fel, nem mutat érzelmeket. A csecsemő nem érti, hogy a szülő arca miért érzelemmentes, miért nem reagál a gesztusaira, ezért nyugtalan és feszült lesz. Ezt kutatási eredmények igazolják.

Csak még egy falatot… Itt jön a repülő a finom levessel, hamm!

Ha egy kicsivel nagyobb a gyerek, nem egyszerű feladat lefoglalni etetés közben. A szülők mindenféle trükköket és technikákat alkalmazva próbálnak még egy-egy kanálnyi ételt célba juttatni. A régi módszerek helyett ma már egyre többször kerülnek elő ilyen esetekben is a digitális eszközök, mint például a tablet, amivel könnyedén leköthető a gyerekek figyelme. És bár a tányér ilyenkor kiürül, hosszú távon ez a szülői magatartás komoly kockázatokat hordozhat magában:

1. Függőséghez vezethet

Bár az Amerikai Gyermekgyógyászok Akadémiájának (AAP) ajánlása szerint 2 éves kor alatt a gyerekeknek teljes „digitális mentességben” kellene élniük, a kutatások szerint az ilyen kicsi gyerekek is magas számban találkoznak digitális eszközökkel. Pedig ők bizonyítottan csak valós társas interakciókból képesek a nyelvet, a kreatív önkifejezés módját megtanulni. Ha étkezés közben mesét néz a gyerek, szépen lassan szokássá alakulhat, amitől később nagyon nehezen fog tudni szabadulni.

2. Túl sokat/keveset eszik a gyerek

Ha nem az evésre figyel a gyerek, hanem egy mesére, akkor könnyen előfordul, hogy többet – vagy éppen kevesebbet – eszik, mint amennyi táplálékra szüksége lenne. Ez vezethet elhízáshoz vagy alultápláltsághoz is.

3. Rágás hiánya

A figyelemelterelés következménye lehet, hogy a kicsi nem rágja meg eléggé az ételt, ami félrenyelést vagy hasfájást okozhat.

4. Kevesebb kapcsolat a szülővel

A közös családi étkezések során történő beszélgetés segít fejleszteni a gyerekek kommunikációs képességét, és mélyíti a családi összetartozás érzését. Ha egy gyerek tanult magatartása az, hogy  evés közben képernyőt néz, akkor a családtagjaival nem kezdeményez, nem lép interakcióba, és ez hosszú távon negatív hatással lehet a társas kapcsolataira is.

A szülők példamutatása a meghatározó

A gyerekek nagyon jól tudnak alkalmazkodni, tanulni, továbbá a megfelelő kereteket elfogadni – ezeknek a szabályoknak a kijelölése viszont nem egyik napról a másikra történik. A szülők valószínűsíthetően sokkal hamarabb fogtak bele a tanítási folyamatba, mint ahogyan abban tudatosak lettek volna. A gyerek születésétől fogva hallja és látja azokat a mintákat, amiket az őt körülvevő felnőttek mutatnak. A megfelelő stratégia közös kialakítása elengedhetetlen, azt tudnunk kell azonban, hogy a gyerekek a körülöttük lévő felnőttek által képviselt mintából és magatartásából tanulnak a legtöbbet. Érdemes átgondolni, hogy mi, felnőttek hogyan viszonyulunk a kérdéshez, és hogy mit tehetünk azért, hogy megtaláljuk a helyes egyensúlyt a gyorsuló digitális világban.

forrás: divany.hu

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Szakmai ajánlás a különleges bánásmódot igénylő gyermekek, és a mellettük jelenlévő szülők és segítő szakemberek számára az Őket nevelésük, oktatásuk során megillető jogok mentén.
Az online szexuális zaklatás áldozatait nemcsak a fizikai térben bántalmazzák, mert szenvedésük folytatódik minden alkalommal, amikor a szexuális visszaélést ábrázoló anyagok terjesztésre vagy megtekintésre kerülnek. Ha nem történik intézkedés ezeknek a képeknek és videóknak az eltávolítására, a gyerekek az elkövetők kezében maradnak.
Internet nélkül nehezebb élni! A nyugdíjas diákok igazán értő – és egyébként a foglalkozásokra előre felkészített – digitális bennszülött diáktanárok segítségével ismerhetik meg az internet, a kütyük világát.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Gyerekjogokról gyerekeknek – óravázlat pedagógusoknak

Érthető, élményalapú óravázlat pedagógusoknak a gyerekjogokról. Segít közösen gondolkodni 10–18 évesekkel a jogok hétköznapi jelentéséről, gyerekek bevonásával kidolgozott feladatokon keresztül. Az anyag az Európai Unió Daphne-CHILD programja által támogatott, a Eurochild (https://eurochild.org/) vezetésével megvalósuló projekt részeként készült. Töltsd le ingyenesen is elérhető óravázlatunkat!

Önkéntesként gyerekek között – Útmutató a felelős vállalati önkéntességhez

Rövid útmutató céges önkéntes programokhoz a gyerekekkel való találkozások biztonságos kereteiről.

Vigyázz magadra! – Miért és hogyan vonjuk be a gyerekeket az erőszak elleni védelembe?

Szeretnénk, hogy a gyerekek szólnának, ha bántják őket vagy másokat, lépjenek fel az erőszak ellen. De hogyan érjük ezt el? Ha kíváncsi vagy válaszainkra, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le kiadványunkat!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart