Közösségi gyermekvédelem Budaörsön

Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. Sokszor mondjuk ezt, de mit is jelent ez pontosan és mit takar a közösségi gyerekvédelem?

Hintalovon

2022.06.28.

Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. Sokszor mondjuk ezt, de mit is jelent pontosan? A közösségi gyermekvédelem alapja az a gondolat, hogy a gyerekek biztonsága az egész közösség felelőssége. Csak akkor garantálható, ha mindenki tesz érte. A gyerekek védelme akkor a legmagasabb szintű, ha a közösség tagjai egyrészt felismerik a bántalmazás jeleit. Másrészt tisztában vannak azzal, hogy – szakemberként vagy magánszemélyként – mit tudnak tenni akkor, ha ilyen esetről tudomást szereznek. 

Honnan indultunk?

Budaörs városával 2017 óta több területen működünk együtt. Gyermekvédelmi irányelvet és koncepciót dolgoztunk ki az önkormányzat részére, tréningeket és előadásokat tartottunk a városban dolgozó szakembereknek és az itt élő felnőtteknek. Ezenkívül havi rendszerességgel nyújtunk ingyenes gyermekjogi tanácsadást.

A sok éves együttműködésből származó tapasztalatok mellett a közösségi gyermekvédelem projekt során egy 4 alkalmas fókuszcsoportos kutatást is megvalósítottunk. Budaörsi szakemberekkel és szülőkkel beszélgettünk a gyerekek biztonságával kapcsolatos kérdésekről. Olyan témákat érintettünk, mint a város fő kihívásai, a szakemberek, szülők és gyerekek kapcsolata vagy a fejlesztési lehetőségek. A beszélgetéseken többek között az fogalmazódott meg, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok (pedagógusok, védőnők, háziorvosok stb.) közötti kapcsolat erősítésre szorul. Emellett fontos lenne olyan programok szervezése, amelyek során szakemberek, szülők és gyerekek tudnának közösen gondolkodni és tapasztalatot cserélni a gyerekek védelmével kapcsolatban. A szakemberek kiemelték egy minél több gyereket elérő kortárs segítő hálózat kialakításának, vagy a jelenleg is működő hálózat kapacitásbővítésének a fontosságát is.

Mit csináltunk?

Ezekre a kutatási- és egyéb tapasztalatokra támaszkodva, részletes javaslatcsomagot állítottunk össze Budaörs Önkormányzata számára. Ebben megfogalmaztuk, hogy milyen pontokon és hogyan lehetne tovább erősíteni a közösség tagjainak aktivitását a gyerekek biztonsága terén. A javaslatban kitértünk többek között arra, hogy hogyan lehetne a gyerekek és a felnőttek bántalmazással kapcsolatos tudását és tudatosságát erősíteni, hogyan lehetne javítani a szakemberek és a lakosság közötti kapcsolatot, hogyan lehetne erősíteni a kisközösségeket. A javaslatokat több körben megvitattuk és pontosítottuk a városban dolgozó szakemberek egy csoportjával, valamint az Alapítvány Gyermekjogi Követeivel.

Az így elkészült és véglegesített javaslat képezte az alapját a projekt záró eseményének. Ezen szülőkkel, gyerekekkel és szakemberekkel közösen tekintettük át a gyerekek biztonságának növelésének, a közösségi gyermekvédelem erősítésének lehetőségeit. A 29 fővel megvalósult eseményen a városi önkormányzat munkatársai mellett a helyi gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai, a szülői munkaközösségek vezetői, diákönkormányzati képviselők és a gyermekjogi követek vettek részt.

Az esemény fő célja az volt, hogy a közösség tagjai megismerjék egymást, illetve legyen lehetőségük közösen gondolkodni és konkrét lépéseket megfogalmazni a gyerekek biztonságával, a közösségi gyermekvédelem erősítésével kapcsolatban.

Ezen az eseményen 4 fő témára fókuszáltunk:

A gyerekek védelmével kapcsolatos tudás növelése Budaörs lakosainak a körében.

A közösségi gyermekvédelem szempontjából lényeges, hogy a gyerekek és a felnőttek ismerjék a gyermekekjogokkal, gyermekvédelemmel és a gyerekek biztonságával kapcsolatos kérdéseket. A kutatásunk, valamint az azt követő megbeszélések alapján kiemelten fontos, hogy minél több szó essen a gyermekvédelmi rendszer felépítéséről, a jelzéstevésről, az online biztonságról és a gyerekeket érintő helyi lehetőségekről, kezdeményezésekről.

Helyi közösségek erősítése, a budaörsi emberek közötti kapcsolatok szorosabbá tétele. 

A gyerekek védelme szempontjából fontosak a helyi közösségek. A szülők ismerik egymást és a gyerekeket, információkat osztanak meg egymással, a felmerült nehézségeket közös összefogással, együttműködéssel sok esetben eredményesen tudják megoldani. Ezek a közösségek szerveződhetnek fizikai közelség alapján (pl. ugyanarra a játszótérre járó családok), vagy valamilyen intézményi kapcsolódás alapján (pl. ugyanabba az osztályba/iskolába járó gyerekek családjai). 

A gyerekek tájékoztatása és a véleményük becsatornázása Budaörs mindennapi életébe.

A gyerekeket érintő nehézségekről, illetve a gyerekek igényeiről leginkább ők maguk rendelkeznek biztos tudással – éppen ezért érdemes a közösséget érintő döntések folyamatába minél inkább bevonni őket is. Ennek több formája elképzelhető, a gyermekek részvétele több szinten valósítható meg. Egyrészt figyelembe lehet venni a véleményüket (pl. online kérdőív formájában). Másrészt akár közvetlenül is be lehet vonni őket a közösséget érintő döntések meghozatalába (pl. gyerek képviselő delegálása a döntéshozó testületbe).

A hasznos időtöltés lehetőségeinek bővítése a budaörsi gyerekek és családok számára. 

A kutatás során egyértelmű problémaként fogalmazódott meg, hogy a gyerekek számára nincsen elég, a közelben elérhető, megtartó, hasznos időtöltésre szolgáló terület. Mind a szakemberek, mint a szülők megfogalmazták, hogy hasznos lenne kialakítani, vagy a gyerekek számára különböző programokkal vonzóbbá tenni a már elérhető lehetőségeket, kezdeményezéseket.

Konklúziók

A résztvevők egyik legfontosabb tapasztalata az volt, hogy a gyerekeket érintő kérdésekre akkor kaphatják a leghitelesebb válaszokat, ha őket magukat kérdezik meg. A találkozó végén emellett sok olyan konkrétum fogalmazódott meg, amely a gyerekek biztonságát, a közösségi gyermekvédelem erősödését szolgálja a jövőben. Ennek megfelelően rendszeres találkozókat szerveznek majd, amelyeken a szakemberek, a szülők és a gyerekek találkozhatnak és konzultálhatnak egymással. Ezenkívül a szakemberek rövid, a munkájukat bemutató anyagokat állítanak össze, amelyek a terjesztésében a szülői munkaközösségek is szerepet vállalnak. Végezetül a helyi diákönkormányzatok bevonásával felmérik a budaörsi gyerekek biztonsággal kapcsolatos igényeit; a témában cikksorozatot indítanak a helyi újságban.

Sok minden veszélyben van most - a Hintalovon is

Évről évre egyre nehezebb körülmények között dolgozunk – azonban most először kérdésessé vált, hogy tudjuk-e folytatni a munkánkat. A Hintalovon Alapítvány már márciusban felkerült a Szuverenitásvédelmi Hivatal listájára –  csak azért, mert uniós támogatást nyertünk egy gyermekjogi, környezetvédelmi projektünkre.  

 

Most újabb lista van készülőben az “átláthatósági” törvényjavaslatnak köszönhetően. Ha felkerülünk erre a listára, az ellehetetlenít mindent, amit eddig felépítettünk.

Csatlakozz kampányunkhoz és támogass bennünket, hogy továbbra is kiállhassunk a gyerekekért és jogaikért!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Átlátható keretek, biztonságos közösség – elindult a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programjának weboldala
A Budapest Bábszínház a színházak között elsőként csatlakozott a Hintalovon Alapítvány által életre hívott NEMECSEK Programhoz. Ennek köszönhetően a tavalyi évben megszületett a gyermekvédelmi irányelvük. 
Új EU rendelkezés a gyerekek online biztonságának erősítésére
A gyerekek oktatáshoz való joga alapjog. Törvény biztosítja. Érdemes tehát alaposan végiggondolni mi és hogyan sérti, sértheti ennek az alapjognak az érvényesülését.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Szexedukáció szülőknek -10 napos e-mail kurzus

Felvilágosítás – szexedukáció szülőknek – 10 napos e-mail-kurzus

Ha kiváncsi vagy e-mail-kurzusunkra, válassz az alábbi adományösszegek közül és jelentkezz még ma!

Mítosz és valóság a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekről

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le Mítosz és valóság a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekről  plakátot!

Mikor és hogyan jelezz? – Öltözői plakát sportoló gyerekeknek

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le öltözőkbe, sportlétesítményekbe szánt plakátunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart

Sok minden veszélyben van most - a Hintalovon is

Évről évre egyre nehezebb körülmények között dolgozunk – azonban most először kérdésessé vált, hogy tudjuk-e folytatni a munkánkat. A Hintalovon Alapítvány már márciusban felkerült a Szuverenitásvédelmi Hivatal listájára –  csak azért, mert uniós támogatást nyertünk egy gyermekjogi, környezetvédelmi projektünkre.  

 

Most újabb lista van készülőben az “átláthatósági” törvényjavaslatnak köszönhetően. Ha felkerülünk erre a listára, az ellehetetlenít mindent, amit eddig felépítettünk.

Csatlakozz kampányunkhoz és támogass bennünket, hogy továbbra is kiállhassunk a gyerekekért és jogaikért!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.